English

Egy nap a városban

Hihetetlen kétszemélyes étterem a Kolosyn - Kovászos

szucsadam 2019 október 02.

A Kolosy tér környékéről, annak ellentmondásairól korábban már többször írtam. Ennek ellenére a terület gasztronómiai szempontból - összességében biztosan - fejlődésen ment át, és most egy újabb boostot kapott.

Egyrészt valaki felfestett egy nagy szívet az eladó, düledező Asztalosműhely-házra, ami több, mint ami az elmúlt 10 évben ezzel az épülettel történt.

img_2881.JPG

Másrészt megnyílt a Kovászos étterem, abban a gödörben, ahol korábban egy tűrhető indiait ismertünk.

dsc08829.JPG

Ebben a gödörben, vagyis az utcaszint alatt létrehozott üzletsorban nem könnyű megélni, hacsak nem internetes rendeléseket adsz át ilyen módon. Nem csak azért, mert az utcaszint alá sétálni kényelmetlen, hanem mert ilyen táblarengetegben kell maradandóan feltüntetni magunkat.

dsc08827.JPG

Laza bisztró jellegű hely, vannak kihelyezett asztalok, meg le lehet ülni odabent is, összesen 12 asztalnál lehet helyet foglalni jó időben. Ez pedig azért óriási szám, mert nemsokára kiderül, hogy

összesen két ember dolgozik ott, a tulajdonos pár, Attila és Alice.

A másik meglepetés akkor ér minket, amikor elkezdünk gyanakodni Alice származására (nyilván nem tudjuk, hogy Alice, amikor beülünk ide). Simán tájszólásos, szűkszavú, de nagyon kedves pincérnőnek tűnik, úgyhogy elég meglepő, amikor kiderül, hogy

az Egyesült Királyságban született, és másfél éve van Budapesten, ezóta tanulja a nyelvet, előtte pár szót ismert csak.

Most mindent ért, egyszerűen válaszol mindenre, amikor pedig bonyolultabb magyarázatban elakad, akkor egy vaskos JA-val zárja le a gondolatot. Ami megint összezavar minket, hiszen az ilyet nem lehet itt megtanulni. (Viszont Angliában élő barátom odakint ugyanilyen JA-zást vett fel, úgy tűnik, a kint élő magyarok dialektusa lett). “Visszajöhetne” - ezt a szót is elragozta, szép lassan, és aki ismeri a magyar nyelvet, tudja, hogy ez milyen nehéz szó.

Merthogy Attila és Alice odakint ismerkedtek meg. Attila szakácsként dolgozott évekig, miután eldöntötte, hazatér. Jól tette.

dsc08832.JPG

Az étlap remek: szűk és izgalmas. Egy hideg és egy meleg leves plusz három előétel (egyik leves és egyik előétel húsmentes), a főételek között pedig mindenki találhat kedvencet. Van hamburger és sült csirke, olasz pappardelle és Hong Kong-i Xo tészta, van hal és van egy tisztán zöldséges fogás. Desszertből háromféle, de egyébként a közeli Málna pastry shopot is érdemes meglátogatni ez ügyben, ha itt eszünk.

“Bocsánat” - fogad belépéskor Alice. Nem tudtam, mi a gond, azt hittem, nincs elmosva egy tányér sem. Kiderült, hogy nem, csak hamburger nincs, mégis még van háromszor elnézést kér emiatt a felszolgáló. Az utánam jövőknek későn szól, ott már valaki rendelne is egyet, ilyen esetben - számoltam - nyolc alkalommal kér bocsánatot. Nagyon aranyos jelenség.

Kérés nélkül kapok házi kenyeret vajjal. Ejha, gondoltam, ezt tényleg csak a fine dining helyek lövik el itthon, ilyen laza bisztrók ilyennel nem élnek.

dsc08836.JPG

De nem, az adagokkal nincs gond. Ajoblanco levest kértem, vagyis hideg andalúz fokhagymalevest. Eleinte nem akartam ezt rendelni, mert ugyan Magyarországon minden xy krémleves valójában fokhagymaleves az esetek 90 százalékában (mást nem is érezni), de végül is, gondoltam, azt már tudom, milyen a rossz. Lássuk a jó verziót. A krémleves kellően savanyú és testes volt, a falatokat pedig olyan hozzáadott izgalmak tették teljessé, mint a szőlő (robbantotta a szájban a cukrot), valamint az egész mandula, ami az állagokkal játszott, és olajat csepegtetett.

dsc08838.JPG

Főételnek a “Karfiol, padlizsán, fenyőmag, menta” összeállítást kértem. Ötletes volt, és bár a mentát nem tudtam értelmezni, a többi jól működött együtt. Bár lehetett érezni, hogy aki készítette, azért nem egészen ismeri ki magát ezen a területen - valami, egy harmadik textúra még hiányzott a teljességhez a menta helyett.

dsc08845.JPG

A rizspuding kellemes, nem édes egyáltalán, csak a mellé adott karamell-szerű öntet hozza a képbe a cukrot és a sót is, egyenlő arányban.

dsc08851.JPG

Az árak teljesen barátiak, nyilván benne van, hogy csak a tulajdonosok dolgoznak az étteremben, alkalmazottakkal nem tudnák tartani ezeket az árakat. Most érdemes menni tehát.

dsc08841.JPG

Kovászos étterem
Cím: 1037 Budapest Bécsi út 57-61

süti beállítások módosítása