English

Egy nap a városban

Zabkásázó, ismétlem, zabkásázó nyílt a belvárosban (de milyen!) - Fågel

szucsadam 2019 augusztus 09.
Címkék: gasztro kása

Zabkásázóról még nem hallottunk. Pedig igény - részemről - mindig is lett volna rá, mert a boltban kapható tejporos változatok ugyan gyorsan elkészülnek, meg behízelgőek, de én inkább szeretnék jó minőségű zabból egy ehető verziót látni. Ha vízzel készítjük, az meg nagyon nem behízelgő, mondhatni túlságosan autentikus. És akkor még mindig ott a kérdés, hogy mit tegyünk rá, hogy finom is legyen. Meg hogy kinek van erre ideje.

Tegnapelőtt már beharangoztam, és tegnap meg is látogattam a frissen nyílt Fågel (svéd, ejtsd fógel, ugyanaz, mint németül a Vogel, magyarul a madár) nevű helyet, ami pont az, amit kerestem. Zabkásázó, ahol a zab minőségét az Artizán pékség beszerzései garantálják, ugyanis épp az Artizán mellett nyitotta Fekete Gergő, a pékség tulajdonosa.

Mit csinálhatunk még a zabbal, ha nem kenyeret? Hát ezt.

dsc08507.JPG

Mindig van két napi kása, ezeket folyamatosan cserélgetik, változtatják: két édes, két sós. Az édesek evidensebbek: házi kompót vagy házi jam, pirított magvak vagy granola, meglepetésként pedig házi mogyoróvaj vagy mandulavaj. Az alapanyagokat külön kóstolva (szabad!) is rájövünk, hogy itt valami nagyon különleges élményünk lesz, ráadásul semmi nincs túlcukrozva (a zabkása alap sem, nagyon visszafogott, kellemes textúrájú, krémes a növényi zabitaltól, amivel készül). Gyümölcsbomba, amit körbevesz a zabkása textúrája, és kiugranak belőle a magvak határozott ízei. Nagyon kellemes.

A sós kásák annyira már nem evidensek, de épp itt vannak a meglepetések is. Érezhetően nagyon sokat kísérleteztek azzal, hogy mi kerüljön mi mellé. Sosem gondoltam volna például, hogy a sárgabarackra szórt dukkah (szintén házilag kevert) fűszerei ilyen jól működnek együtt. A zöld pesto és a sült paradicsom kettőse már hétköznapibb, mégis, amilyen minőségű alapanyagokat itt használnak, ez is egy nagy élmény.

A kedvencem a sült zöldséges, currys karfiolpürés, piros pestós, magvas zabkása. A meleg, pirított zöldségek, főleg a karfiol, önmagában egy élmény, és itt érezni a legjobban, miről szól a zabkása: körbeveszi a feltéteket, dúsítja, kiegészíti tápanyaggal, polifenolokkal, rostokkal, a zabot most nagyon ajánlják mindenféle fórumokon pozitív hatásai miatt. Ráadásul megeszel egy tállal, és onnantól nem lesz gond a késői ebéddel/vacsorával sem.

Persze ha mi mást szeretnénk kérni a kásánkra, az épp rendelkezésre álló alapanyagokból bármit mixelhetünk magunknak, minden kérést teljesítenek. Minden kása elvihető, adnak lebomló poharat, lebomló fedővel, de van a hűtőbe bekészítve is hidegen tartott kása, kompóttal, magvakkal. Lehet bezacskózva is hazavinni 250 grammos adagokat (ez 2-3 evésre elég).

A bolt dizájnja is csodálatos. Erre most nem térek ki, hamarosan az Én Menő Lakásom oldalra teszek ki erről egy írást. Angie Palmai munkája egyébként.

A titkos fegyverről nem szóltam még: a smoothie bowl.

A smoothie valami csodálatos, csaknem színtiszta gyümölcs, megrakva, eszméletlen. Ezt is ki kell próbálni, most sárgabarackos, és olyan gyümölcsöt sikerült szerezniük, hogy idén még ilyet nem sikerült beszereznem.

dsc08565.JPG

Nem tudom, hogy a nyugaton egyre jobban elterjedt zabkása átmegy-e az erre még kevésbé fogékony itthoni közönségnek, mindenesetre az első zabkásázó elég magasra tette a mércét, és tényleg baromi finom dolgokat ehetünk. Ráadásul nagyon egészséges cucc, reggelire lehet enni édeseket, ebédre meg sósakat. Ezekben cukor és só alig van, pont azért, mert az alapanyagok ízét nem kell kiemelni, érdemes meghagyni olyan természetesnek, ahogy megszülettek.

Jaj, a kávéról nem is beszéltem. Kézi préselős géppel készül, az Artizán közepes prökölésű kávéjából, és elképesztően jó. Sokkal jobb, mint amit a több milliós kávégép készíti a pékségben, a crema, a sav, a test, a keserűség, minden olyan tökéletes egyensúlyban van, hogy mostantól csak ilyen géppel készített kávét kérek.

dsc08552.JPG

dsc08560.JPG

Ja, és az uborkás víz ingyenes, ki van téve a pultra szabad fogyasztásra.

Fågel
Cím: 1054 Budapest Hold utca 3

Vigyázat, csak délután háromig vannak nyitva!

süti beállítások módosítása