Na, erre nem számítottam. Hogy a túlzsúfolt Belső-Erzsébetvárosban egyszer csak nyílik egy hatalmas tér, anélkül, hogy bármit felrobbantottak volna. Sőt.

Sőt, inkább építettek. A Dob utcában, a Rácskert - most már Vegan Garden - közelében volt régebben két foghíjparkoló. Ezek azzal a hihetetlenül vonzó tulajdonsággal bírtak, hogy itt feleannyiért lehetett megállni, mint odakint. Az egyik ilyen parkolót beépítették, egy bazi ház épül ott szinte úgy érezzük a szűk utcán, hogy mindjárt ránk szakad a járdára tapasztott hatalmasságával. Ami csak így, ebben a környezetben olyan hatalmas.

A másik oldalon lévő egykori parkoló elhagyatott, már növöget rajta itt-ott egy kis zöld gazféle.

Ezt bámultam, amikor egy kaput pillantottam meg az egyik oldalánál. Nem volt ott eddig. Hogy mi volt helyette, nem tudom, talán kerítés.

A kapun belépve egy különös, funkció nélküli térbe jutottam, onnan beléphettem az egykori parkolóba - ami immár kutyafuttatónak tetszett ebből a perspektívából -, meg továbbléphettem, még egy kapun. Na és a mögött, apám, ott van a TÉR.

Ennél terebb teret nem tudtam volna ide elképzelni. Kiterjedése azért is meglepő, mert már említettem, hogy egy komplett lakópark mászott a hátamra előtte, az út túloldalán. Egészen el lehet odabent sétálni a Wesselényi utcáig, vagyis nem egészen, a Wesselényi házsor hátáig. Ott egy lezárt kapu, meg egy strázsáló rendőr. A Miniszterelnökség épülete.

És akkor beugrott, hogy erről olvastam, csak valahogy elfelejtettem, hogy pont itt van, hogy pont ez az. Ami az 1980-as évek óta annyira parlagon hevert, hogy még csak észre sem vettem, mert a 80-as évek közepe óta annyira benőtte a susnya. Megint sikerült: hiába olvastam, hiába írtak, hiába bármi, mégiscsak sikerült meglepnem magam vele. Vagyis Budapestnek sikerült meglepnie engem. Mennyivel jobb ez, mint sajtóesemnyekre járni, és látványtervek alapján hírt adni olyan dolgokról, amiket aztán hiába várunk.

A park egyébként jó. Izgalmas. Kicsit sok a kőburkolat az én ízlésemnek, de a sétányok girbegurbák, amikből kis dombok emelkednek ki - ezek egykor az óvóhelyek vízellátása miatt kerültek kialakításra -, ezek tetején egy árnyas fa alatt padok várnak minket. A fákon madaraknak otthon lóg. És mennyire új dolog megmászni egy földkupacot, amin ott vár az árnyék, meg a pad, meg a madármenedék.

Párakapu, szökőkút, aminek oldalán szintén párakapuk ontják a vizet. Összesen 170 lépést tettem meg az egyik végétől a másikig. Még olyan hülyeségekre is maradt energia, mint a napra kitett okospad, ami emiatt a napsütés miatt tudja tölteni az eszközöket, meg free wifit adni. Emberrel ez idő alatt nem találkoztam, sem okospadon, sem az árnyékban.

Pedig jó. Jó itt sétálni. Nagyon kellett ennek a városrésznek egy ilyen. És nem csak ehhez az igényhez képest jó itt, hanem tényleg.

Mondjuk sokat javítana a látogatási kedven, ha a bejárat jobban ki lenne emelve, nem egy gazos kutyafuttató mellé kitett csukott ajtóval. Plusz ha kituthatnánk a Wesselényi utcára a túloldalon, akkor már igazán egy menő, nagy passzázs lehetne a tér.