Négy évig tartott, de végre megmenekült a Párisi udvar, ami ezidáig Budapest talán legszebb haldoklása volt. A passzázs olyan gyönyörűen és elhagyatottan várta a véget, és annyi szépséget tudott megtartani minden körülmények között, hogy így utólag alig hiszem el: tényleg ott állt elhagyatva, és tényleg alig pár ember merészkedett be.

Most odafent egy szálloda található, aminek a Párisi udvar passzázsa a lobbija. Külföldiek vették meg az épületet, ők újították fel, ami a mi adósságunk volt. Cserébe mostantól bárki bemehet a passzázsra bármikor - csak úgy, mint bármelyik budapesti szálloda lobbijába. De mint ahogy a budapesti szállodákba, ide is csak félve sétálnak be az emberek: alig 6-7 ember lődörög odabent egyidőben, akiken látszik, hogy csak csodálják a megújult épületet. Az a különbség, hogy míg egy sima szálloda bejáratánál legfeljebb egy kapunyitogató áll, itt egy biztonsági őrnek látszó úr, aki egyébként szintén kapunyitogató. Mert ha a morcona külsejét mellőzve megkérdezed udvariasan, hogy bemehetsz-e már, mosollyal, kedvesen nyitja ki az ajtót. Mégis, van visszatartó ereje.

Pedig a budapesti szállodák lobbijába tényleg szabad és érdemes is besétálni, ha arra járunk. Én időnként be szoktam ülni, csak úgy, dolgozni ezekbe. És mostantól egy új kedvenc lobbim lett, természetesen.

A passzázs egyszerűen pazar. A felújítás olyan volt, mint amit megérdemelt az épület, a homlokzaton több mint 250 ezer elemet restauráltak, sokat ezért el is kellett szállítani - írta Török András. Vademecum hírlevelében. A Zsolnay burkolatok egy részét elég volt restaurálni, más részület újra kellett gyártani, de ahogy az Urbainstán olvastam, került elő bőséggel leszedett darab a pincéből, a padlásról és a falak közötti feltöltésekből (!) is. Meseszép lett a passzázs, szavakkal nem lehet leírni azt a látványt, amitől most már tényleg eláll a szavad. Nézzétek meg.

Odabent egy étterem-kávézó húzódik végig a lobbin, egy-két üzlethelyiséget ki is pakoltak, megnyitottak, belevontak az aktív térbe, kibővítve azt a pultrésznél. Más üzlethelyiségek megmaradtak, bérelhetőek, de leginkább a szállóvendégekre lőhetnek csak. Megmaradtak az olyan elemek is, mint a kivilágított hirdetőtáblák (de jó lenne, ha a művészi szintű plakátrajzolók visszajönnének a divatba itt, tessék ide egy ilyen versenyt hirdetni), valamint a feljárati lépcső melletti fülkék.

Ami ebben a kánikulában szembetűnik elsőre: csodás odabent a klíma. Úgy lehűtötték ezt a ki tudja hány ezer köbméter levegőt, hogy odabent tökéletesen komfortos viszonyok uralkodnak. Ha kilépsz az üvegajtón végül, teli erőből csap pofán a 38 fok.

Mivel épp ebédelni készültem, leültem, és kértem az étlapot. Csak angol van egyelőre, magyar nincs. Ketten segítenek a fordításban, plusz az egyikük a konyhára is elmegy, hogy biztosan jól azonosítsa be az alapanyagot. Vegetáriánus fogást kértem, ezen tudom leggyorsabban letesztelni a konyha kreativitását. A pincér ugyan azt mondta, hogy rántott karfiol lesz a tányéron, amitől pillanatra elborzadtam, mégis kikértem. A tálaláskor kiderül, szó sincs bundáról, szépen grillezték, hagymapürével, kesudióval, marinált mazsolával hozták össze.

Valami mesés fogás volt. Szívesen megmutatnám az összes vega-vegán étterem szakácsának, hogy ezeket az izgalmakat kéretik megtanulni.

A desszertespult is lenyűgöző, bár itt már erősen elszálltak az árak a 2500 forint körüli süteményekkel. Az egyfogásos ebédemért végül narancslével együtt hatezer körüli összeget hagytam ott, de egy elég komoly élménnyel távoztam. Ott ülni, ebben a fantasztikus térben, ahol eddig még csak csendben sétálgattam a félhomályos Blade Runner disztópiában, enni, fotózgatni, élvezni a látványt: tökéletes pillanat volt.

Persze, jobb lett volna, ha mi magunk kezdünk vele valamit, és jobban magunkénak érezzük a helyet. De így, külföldiek által lezárva, majd kinyitva, a szépség látványa miatt mégis hálát éreztem, hogy ezt így láthatom.