Divatos dolog azt gondolni, hogy elég, ha a szakmádban jó vagy, a többi jön magától. Hogy ha pizzériát nyitsz, elég, ha tudsz pizzát sütni, majd jönnek a vevők, majd minden jó lesz.
Egyre több olyan gasztrovállalkozást láttam nyitni a városban - különösen fast food és pizza vonalon -, ahol úgy tűnt, 20-as, 30-as tinédzserek (sic!) veszik nagyon lazán az életet, és ugyanezzel a mediterrán érzéssel tolják az egészet. Mint az építőipar: el nem tudjátok képzelni, miket engednek meg maguknak a szakik azért, mert tudják, nincs alternatíva, kevesen vannak a jó szakemberek.
Bemész egy helyre, és a srác egy széken ül, a telefonját nyomkodja. Fel sem néz. Csak sejted, hogy ő vár téged itt, de ő meg úgy van vele, hogy azért ezt az üzenetet még befejezi, mert nem lehet olyan sürgős.
Városi túrákat szervezünk, céges csapatoknak. Jókat. Imádjuk. Legnépszerűbbek a gasztrotúrák, ahol 4-5-6 helyszínen kóstolunk bele a repertoárba, mesélünk mi vagy a hely vezetője a kajákról, garantáltan jó helyek, élményszerűen. Közben persze a várossal is ismerkedünk két megálló között, játszunk vagy felülünk egy hűvös buszra. Ez utóbbi a ritkább.
Én pedig azt gondoltam, jó ötlet a pizzát is belevenni a kóstolt falatok közé. Így esett a választás többször is az egyik ígéretes pizzázóra, ahol elég finom cuccokat készítenek. A nevét nem írom le, magukra ismernek majd. Miattuk zsinórban kétszer kaptunk szívrohamot.
Ezek a túrák lazának tűnnek, de nem azok. Egy-egy hellyel többször le van beszélve, mikorra érkezünk, mivel várjanak, elkérjük az aznap ott lévő kolléga telefonszámát, hogy még előtte is odacsörögjünk, tudják, készüljenek. És akkor vannak azok a helyzetek, amikor bedől az egyik programpont valamiért, és három perc alatt kell rögtönözni, keresni helyette valami mást. Szerencsére Budapesten vagyunk, ez megoldható, még ha nem is kellemes.
Egyszer a - mondom, előre lebeszélt időpont, lebeszélt pizzák - mellett az érkezésünk előtt öt perccel hívtuk őket, mögöttünk húsz ember. Ja, ne menjünk, nincs gáz. Ha nincs gáz, nincs pizza, most mentek el beszélni a Gázművekkel, mi lehet a baj. Kikapcsolták a gázt? Miért? Nem akartam találgatni, nem is volt idő. Irány az Erzsébet tér, Digó, az Akvárium lejáratánál. Igaz, hogy utcai árus, lehet hogy állni kell, de fatüzelésű, DOP alapanyagok, vagyis bivalymozzarellából és olasz paradicsomból készül a nápolyi cucc, és itt is zseniális.
Elintézték, hogy úgy kiszolgáltak minket, mintha napokkal előre szerveztük volna. Még ülőhely is volt, megengedték, hogy a szomszéd stand székeire üljünk, ami nem volt még nyitva.
Én hülye legközelebb is adtam egy esélyt a másik helynek, mert túlságosan is útba esett. Lebeszéltük. Elkértem az aznapi srác számát. Minden oké. Esemény napja, öt perces telefonhívás: ja, ne menjünk, elfogyott a tészta. Ő - az aznapi kolléga - nem is tudott arról, hogy megyünk, neki nem is szólt a főnök, akivel lebeszéltem Messengeren (az új módi, hogy Messengeren érhetjük el leggyorsabban a helyeket, főleg újhullámos kategóriában).
Erzsébet tér, Digó, megint hibátlan a pizza, és percek alatt kész volt. Leülni már nem tudtunk, ezt a túrán résztvevők nehezményezték, picit le is pontoztak. Mindegy, meg voltunk megint mentve. Én pedig megfogadtam - megint -: amint egy picit is olyan érzésem lesz, hogy az adott helyet kevésbé komolyan vehető arcok viszik, vagy csak a szikrája is felötlik bennem annak, hogy a profizmus náluk az étel minőségén kívül másra nem vonatkozik, akkor menekülök. Mert a haverjaimmal nem baj, ha nem tudnak kiszolgálni, de olyan színvonal mellett, amit az ügyfeleinknek nyújtunk, ez nem fér bele.
Ekkor eszembe jutott, hogy a Digóról csak akkor írtam, amikor még pop up jelleggel bukkantak fel egy koszos belső udvarban, mióta az Erzsébet téren vannak, nem emlékeztem meg róluk. Pedig a minőség, amit visznek, a fatüzelésű kemence Budapest gondolati középpontjában épp annyira váratlan, mint amennyire finom.
Digó
Cím: Budapest, Erzsébet tér