A Várban, a Nemzeti Galériában látogatható augusztus 25-ig a Minden múlt a múltam című kiállítás. Érdekessége, hogy a kiállított fotók mindegyike elérhető a Fortepan.hu oldalon, és mégis, tátott szájjal sétáltam végig a termeken, a elképzelhető legnagyobb “kiállításizgalomban”.

A történelem nekem sosem az volt, amit tanítottak, hanem amit kihagytak a tanárjaim. Na jó, borzalmasan rossz történelemtanárjaim voltak, ez tény. Nekem a legizglamasabb történelemkönyvem Budapestről Létay Miklós: Az utca népe Pest-Budán című kiadása, amiben azt próbálják meg leírni, hogy milyen hangokat hallhattunk, ha végigmentünk a rakparton 1848 és 1914 között. Na, attól a hideg iráz még mindig.

A Fortepan képei is pont ezt, a hétköznapi életet mutatja be, lévén a hétköznapi, utcai vagy négy fal között bújó emberi sorsok portréi. Amatőr és profi fotósok munkái, nagyjából 110 ezer, amiből 200-at válogattak ki egy kiállításra. Feljavították, kinyomtatták, kitették a falra. Mellé tettek még 18 háttérsztorit, valamint rendszerezték a képeket úgy, hogy először gyerekeket, aztán fiatalokat, felnőtteket, majd időseket láthatunk, mindenféle korokból, 1990 előtt.

A képek egy része portré-szerű, tehát a hétköznapi embereket leshetjük meg. Sokszor egymás mellé kerül egy 50-80 éves ugrás, ilyenkor láthatjuk, mennyire mások voltak az arcok ekkor meg akkor. Vagy nem is annyira? Mindenre láthatunk példákat, a mostanitól nagyon eltérő, és a maival nagyon is megegyező arckifejezésekre, beégett ráncirányokra.

Más képeken megpróbáljuk kitalálni, mi történik. Nem sok segítséget kapunk, hacsak nem segít egy történész. Görgetik a hordót. De kik, és hová, és miért? Ott nézzük a képet, és gondolkozunk. Emlékszem, amikor az Örkény Istvánná átvedlett Mácsai Pál mesélte, hogy 1946-ban, amikor visszatért a hadifogságból, az Oktogonnál lerobbant egy kocsi, amit az utca népe együttes erővel tolt meg. Ilyen korábban elképzelhetetlen volt, mondta. Ezért is lehet lényeges egy sima kocsi-tolás is.

A tisztes jólét és a nyomor, váltakozó ütemben. Emberek és sorsok, kendőzetlenül.

A Fortepan.hu akkora, hogy nem lehet befogadni. Keresni lehet rajta, elidőzni jó benne. De ez a kiállítás legalább annyira egy megtestesülése a digitális albumnak, amennyire egy egészséges, és befogadható szelete. Ha minden elérhető, akkor semmi sem. Az információ korában a kézzel válogatott, kurátori munkák nagyon fontosak, mert emberi léptékre hozzák az élményt, és nem veszünk el a tengerben.

Miközben ott van előttünk a történelem, úgy, mintha csak időgéppel pottyannánk le akkor és ott, és azt látnánk magunk körül, amit a fotós látott.

A kiállítás végére tartogatnak még egy elég fontos válogatást, tartogassuk erre is a figyelmünket: épületeket, embereket mutatnak, képpárokon. Előtte, utána. Ekkor, akkor. A képek közötti kontraszt sokkoló, izgalmas, vagy épp vicces. A kiállítás közepe táján pedig sztereofotókat nézhetünk meg, egy beépített lencsén keresztül. A fotók térbe emelkednek ki, Schoch Frigyes specialitása teljes pmpájában életre kel.

Megvásárolható a múzeumban a kiállítás könyv formájában, nagyon jó minőségben nyomtatva. A Librinél is előrendelhető, ott 6500 helyett 5200-ért. Azonnal beszereztem egyet, természetesen, az egyik kedvenc Budapest-könyvem lesz.