English

Egy nap a városban

Hol egyek rétest Budapesten? Van olyan, hogy menő rétesező?

szucsadam 2019 március 14.
Címkék: gasztro rétes

Hét óra körül sétáltam a Wesselényi utcában, amikor az egyik sarkon hívogató fényt láttam meg. Odabent zárásra készülő személyzet, meg néhány megmaradt, árválkodó rétes a pulton. Hiszen ez a Strudel Hugó - gondoltam magamban, amit már mióta ki akartam próbálni. Így hát bementem.

dsc06213.JPG

A Strudel Hugó az első rétesező Budapesten, ami ad a névre, ami modern módon állt hozzá a kérdéshez, és így meg tudja magát különböztetni. Mert hogy néz ki a többi híresebb, és jobb rétesező?

Házi rétesbolt

Személyes kedvenceim voltak eddig, a nevük és arculatuk ellenére tényleg finom cuccokat adnak, Újliótvárosban a Pozsonyi úton és Budán, a 6-os végállomás mellett is. Elegáns arányokkal és ízekkel készített réteseket adnak.

p1300197.JPG

p1300192.JPG

Rétesbolt anno 1926

Itt is jó a rétes, bár maga a rétesező eléggé kiesik. A Lehel út és Hungária kereszteződéshez vannak közel, legutóbbi ottjártamkor még erősen retró berendezésekkel, de történelmi foglalatossággal. Itt volt a leghangulatosabb nézni, ahogy nyúlik a tészta:

93 éve van nyitva ez a rétesező, ebből 33 évet a jelenlegi tulajdonos vitt. Lánya nyitott egy másik egységet a Vas utcában is, erről akkoriban írtunk is.

Rétes sziget

A Csángó utcában vannak, szintén elég jó cuccot adtak legutóbb.

p1300240.JPG

Kézzel nyújtott házi rétes

A Vásárcsarnok népszerű pontja, főleg a turisták jönnek ide, de nem csalódnak.

p1290311.JPG

p1290316.JPG

(A normafai rétesezőt csak azért említem meg, hogy oda nem ajánlom. A legrosszabb volt életemben eddig.)

Ugye, hogy a nevek nem éppen fejeznek ki egyediséget?

Van ilyen, sajnos több jó helynek az a legnagyobb baja, hogy nem egyeztettek egy jó marketingessel, merthogy a termék eladja magát. (Igen, ha már ettek belőle, akkor tényleg. És ha még nem ettek?)

És eljutottunk végül a Strudel Hugóig, aminek tulajdonosa Nagy András újságíró, és joggal mondhatjuk, életművész. A 168Órában részletesen leírják életútját, a lényeg, hogy a rétesező nem az első pályaváltása, és talán nem is az utolsó. Egy hatvan melletti faluból származó néni árulta el neki a mostani receptet.

És hát tényleg baromi jó. De nem csak a rétestészta miatt, amivel láthatóan sokat törődtek, hogy ne legyen belőle pergamen, hanem egy szaftos, de szépen lepirult keretet adjon a tölteléknek, de maga a töltelék is.

Sok is meg jó is!

Tényleg, kicsordul a rétesből, aztán meg a szádból is, a szilvásban konkrétan vagy három nagy szilva bele van metélve. A csokisban a csoki nem valami íztelen bevonó, hanem rendes, ütős cucc, a túrósban a túró meg rendesen savanykás, amit a kellő mennyiségű lekvárral ütnek helyre. Igen, hármat, hármat ettem meg ott együltő helyemben, pedig épp csak arra jártam.

Amikor nem épp zárás van, egy csomó édes és sós, különleges töltelékű példány van itt. Záráskor ez a három volt, és jött még be mellém egy hölgy, aki szintén evett, és az ajtóból meg visszapattant egy komplett társaság. Lehet, hogy érdemes lenne nyolcig nyitva tartani, mint a Rétesbolt anno 1926-nak? Vagy tízig? Vagy mindig? Ki tudja, ki tudja?

Egy rétes 390 forint, egyébként a Strudel Hugóban, Budapest első arculattal rendelkező rétesezőjében, amiben viszont, nagy kár, nem látunk néniket nyújtani tésztát a pult mögött. A tésztakészítés hátul történik, ráadásul ottjártamkor egyetlen néni sem volt jelen.

Valahogy keverni kellene a profi arculatot a Hatvan melletti nénik fizikai jelenlétével, és akkor azt hiszem, a rétes PR-ja elérhet a csúcsra.

Strudel Hugó
Cím: 1072 Budapest Kertész utca 22. 

A posztban szereplő képek, amik nem a Strudel Hugóban készültek, 2015-ösök.

süti beállítások módosítása