Az Ős-Budavára a budapesti történelem egyik legendás gyöngyszeme. Nem tudom, van-e még egy hely, ahová ennyire szeretnék csak öt percre visszalátogatni, mint ez. Hihetetlen volt az egész, döbbenetes, hogy egy ilyen ötlet végül nem a süllyesztőben végezte, hanem megvalósult.

Fotó: Budapest Főváros Levéltára / FORTEPAN

Arról szólt, hogy az 1896-os millenniumi ünnepségekre a mai Állatkert területén felépítettek egy komplett mulató negyedet, a török hódoltság korába tett időutazás jegyében. Korhű épületek komplett utcácskákkal, fogadókkal, minaret saját müezzinnel, mecset, török bazár. Ha bementél egy épületbe, különféle italokat és ételeket vehettél magadhoz, vagy megnézhettél néhány freak show-t, törpék, óriások, szakállas nő, fakír, féltestű szépség, koplalóművész. Belépő is volt, 30 korona, napi 20 ezren látogatták. Nagyon ment.

Egy ilyen pénzzabáló ötlet azért nem valósult meg azelőtt, és azután soha, mert nem érheti meg üzletileg. Felépíteni egy kisvárost, egy városon belül? Utána ezekre az épületekre fizetni a rezsit, megtölteni alkalmazottakkal, akik nem csak az italt tölik, de szórakoztatják az embereket, lesik azok minden óhaját.

Hogy végezte az Ős-Budavára? Csődbe ment. (Mondjuk nem kizárt, hogy azért, mert szétlopták, sőt)

Sosem hittem volna, hogy még egyszer valaki megvalósíthatja az Ős-Budavárát. Különösen azért nem, mert ami a Milleniumra, a dübörgő gazdaságban, az épülő paloták korában, a tömegesen dolgozni, pénzt keresni akaró melósok korában jó ötletnek tűnhetett, az a 27 százalékos ÁFA, a magas bérjárulékok, a munkaerőhiány, az építkezési nehézségek és megemelkedett általános költségek korában semmiképp nem tűnhet annak. Valaki elhatározza, hogy felépít egy művi várost, ahol alkalmazottak szórakoztatják, szolgálják ki a vendégeket, miközben a vendégek egy komplett középkori település atmoszféráját szívhatják magukba?

Egy Westworld nevű sci-fi szól arról, hogy egy csoportnak valamiért megéri egy ilyen szórakoztató centrumot létrehozni, tele élethű robottal, de még ők sem a belépőért csinálták.

Na, akkor térjünk rá azokra, akik megcsinálták.

Bikalon jártam a családommal. A kislányunk - és az ő bizarr alvási szokásai - miatt egy ideje olyan szállásokat nézünk, ahol van nyugalom és wellness, és ahonnan nem nagyon kell kimozdulni az egy hét alatt: minden helyben van. Kellően nagy park áll rendelkezésre a sétához, játékhoz, van beépített játszótér. Nem kell autóba ülni. Végre az összepakolás, bepakolás, öltöztetés, kipakolás szekere helyett nyugiban ülhetünk a seggünkön.

“Tartozik hozzá valami középkori élménypark” - mondta Évi, még otthon. Erről fogalmam sem volt, mit jelenthet, de azt válaszoltam: az jó. Egy kis élménypark sosem árt, legalább lesz hol sétálni.

A bikali Puchner kastélyt kellett keresnünk. Puchner Antal 1841-ben kapta meg a császártól a három faluból álló uradalmat, ahol természetesen egy előkelő kastélyt is épített az egykori főparancsnok. Én arra készültem, amire ilyenkor számítani lehet: kialakítottak egy 20-25 szobás szállót a régi épület két szintjén, félház lesz, nyugi.

Először megláttam a parkolót. Nem tudtam értelmezni. Több mint száz autó elfért a birtokon belüli parkolóban. Aztán megkerestük a recepciót, ami egy külön épület volt, előtte egy hatalmas rózsakerttel. Értitek, a recepció akkora volt, mint máshol egy panzió.

“A reggeli a kastélyban lesz, a vacsora a palotában, a lovagteremben. Ebédet nem kértek, de az egyébként az élményparkban lehet kapni, az ottani étteremben.” - sorolta a hölgy, elém téve egy térképet, amin egy kisebb település képe rajzolódott ki. “Ez Bikal?” “Nem, ez a szállás maga.” Rajta volt egy rakás épület, egy 14 hektáros területen (a lenti tékép jobb oldalának nagy részét ez teszi ki). Aki nem tudja elképzelni, ez mennyi, annak elárulom, hogy a Városliget 100 hektár, ebből az Állatkert valamivel több, mint 18 hektár.

Egy ekkora területen bőven elfér 1067 állatfaj körülbelül tíz és félezer egyede - köztük az egyszínű kuszkusz, az ecsetfarkú patkánykenguru, a Lyle-repülőkutya és a síkföldi tapír -, gondozókkal, utcákkal, étkezőkkel, takarítókkal és egyéb személyzettel, valamint egy 2000 különféle fajból álló növénygyűjtemény.

Elfoglaltuk a szállásunkat a Fürdőházban, a birtok _egyik_ wellness-részlege mellett. Innen nem messze volt a kastélyépület, ami szintén tele volt szállással. Ahogy elkezdtünk sétálni, lépten-nyomon faházakba botlottunk, meg furcsa szobrokba, nem is akármilyenekbe. Komolyan mondom, néha kiállításon éreztem magam, főleg ha Gácsi Barna szobrászművész egyébként jelöletlen, odavetett alkotásai mellett sétáltam el.

Elkeveredtünk, két hosszú épület között egy kis térre tévedtünk. Az egyikben bowling-pálya, a másikban konferenciatermek. Innen nem volt tovább, egy tó, hattyúk, és egy cölöpkerítés állta utunkat. A hattyúk átbújtak a cölöpkerítés alatt, így mi is átsandítottunk. Odaát középkorinak tűnő házak. Az lehet az élménypark-rész. Megkerültük az épületeket, és bementünk a kapun, ide:

Kacskaringós utcák, vagy harminc épület, köztük szállások, boltok, pékség, kézműves ház, kovács, és így tovább. A városnak még két bejárata volt, mindegyik hatalmas, tégla városkapuval, amire felkaptatva kilátást kaptunk a birtokra. Bár az elejétől a végéig nem láthattuk sehonnan. Az egyik városkapu a lovagi küzdőtér, valamint a HÁROM lovasszínpad felé vezetett - itt vacsoráztunk később -, a másik egy kis faluba vitt, ami kábé olyan volt, mint egy skanzen.

Falusi házak, benne meglepetések (boszorkány háza, a festő háza, akit foglyul ejtett a saját képe), és így tovább. A házak mellett egy hatalmas udvar, tele állatokkal, szamarakkal, tyúkokkal, ludakkal, vaddisznóval. Estére mindegyiket bezárták a saját istálló-részébe, nappal simogatni, etetni lehetett őket.

Egyébként az egész teljesen elhagyatott volt, az itt megszálló vendégek közül bukkant fel néha-néha valaki - mások az élménybirtokon belül kaptak szobát -, a néhány embert simán elnyelte a 14 hektár. A hétvégére kinyitották az érdeklődők előtt is a területet, ilyenkor megnyitottak az egyébként zárt részek, indultak kézműves foglalkozások, megnyitott a jelmezkölcsönző és az étterem.

És ahogy elkezdtünk sétálni a birtokon, úgy jöttem rá lassan, hogy hol is vagyunk. Hogy ez éppen az a hihetetlen méretekkel operáló hely, az a korhűnek látszani akaró, de azért esetlen historizáló műtelepülés, amiről olvastam. Különös módon ugyanakkora a méretük is: az Ős-Budavára és a Puchner Élménybirtok is 70 ezer négyzetméter körüli, csak Bikalon még kábé ugyanekkora terület tartozik a szálloda épületeihez és egyéb, hozzá tartozó területekhez. Igaz, az Ős-Budavára a török korát idézte meg, ez meg Mátyásét. De a lényeg ugyanaz: valakinek az volt az álma, hogy létrehoz egy ilyet, és megtette.

És tudjátok mi a legfurább? Nyereségessé is tette. A birtok az eleje óta nyereséges a tulajdonosok elmondása szerint, az építkezésre kezdetben saját erőforrásból merítettek, később számos pályázat állt már rendelkezésre. A tulajdonos (Kollár László) Spanyolországban tett látogatásakor több hasonló tematikus parkot fedezett fel, amik mély benyomást tettek rá - írták nekem később levélben. Itt van egy összefoglalója a park történetének, az építkezés képeivel. A hely 1994-ben kezdett épülni, és szinte egyfolytában építik azóta. (Amúgy nem látszott rajta a kifejezett pénztermelés, napi 20 ezer vendégről semmiképp sem beszélhetünk, pedig az is kevés volt az Ős-Budavára csődjének elkerüléséhez. Valami máshogy működik itt.)

Nem mondom, hogy nagy nyugalomban pihentünk itt, ami leginkább a szállásunk feletti hatalmas gesztenyefáról lepotyogó, és a csekély szigeteléssel ellátott tetőn éjszaka is hatalmasakat csattanó csonthéjasoknak köszönhető. Nem is ez volt a legkifinomultabb szállás, ahol voltam. De fantasztikus volt a meglepetés, amit ez a véletlenül felfedezett Ős-Budavára méretű és elgondolású birtok okozott, hogy igenis lehetséges ilyet építeni, és nyereségessé tenni.

(Bikal 17 négyzetkilométer, a birtok a falu majdnem egy százalékát teszi ki. 100-150 alkalmazott dolgozik itt, szezontól függően, miközben a településen összesen 729-en élnek. A szálloda honlapja itt érhető el)