Két budapesti kávézóban éreztem eddig úgy, hogy nem vagyok kompatibilis vele. Az egyik eset a Tipo kávézóban történt, a Benczúr utcában, ahol a szuterénbe érve egy hatalmas csendbe, és a pult mögött álló hölgy kötekedőn kérdő tekintetébe futottam bele. Ebből azt olvastam ki, hogy mi járatban vagyok, így zavaromban gyorsan kértem egy kávét. Zene nem szólt - ami alapból nem baj, csak úgy kódoltak minket a tulajdonosok évtizedek alatt, hogy ez a zárórát jelenti egy vendéglátóegységben -, a felszolgált rosszízű kávét nem bírtam meginni. A hely egyetlen pozitívuma egy vizsla volt, aki hátul aludt az egyik asztalnál.
A másik hely, ahol nem éreztem magam teljesen odavalónak - ez még tavasszal történt - az a Helló Anyu volt. Ami ugye egy üdvözlést jelent magyarul (a helló a szia, az anyu pedig az anyát jelöli), és apákról, meg általában férfiakról nincs benne szó. Így, mivel sem a lányom, sem a feleségem nem kísért el, semmilyen mentségem nem volt arra, hogy mégis bementem. De bementem.
Kedvesek voltak, mindent elmutogattak - gyorsan kiderült, hogy abszolút családbarátok, és az apukákat is szeretik -, adtak egy tűrhető kávét és kellemes sütit, szuper zöldturmixot. Van ebédmenü, meg zabkása, tojások ígyúgyamúgy. Adnak szódát is, az Isten áldja meg őket! Közben a lábamnál egy egyéves forma fiú mászott, és nézett fel rám, kérdőn. Próbáltam szóba elegyedni vele, ez nekem egyébként jól megy az egyévesformákkal, de valahogy nem volt sikerem.
A Helló Anyu egy nagyon is létező piaci rést szólít meg: a babájukat otthon nevelő anyukákat. Ők azok, akik számára leginkább a játszótér szokott lenni A Célállomás, meg egy kis kötetlen séta, de egy közösségi hely, ahol a többi hasonló problémákkal küzdő, örömöket átélő sorstársával tudnak dumálni, miközben a szőnyegen egymást méregetik a hason fekvő tokás-hurkás gyerekeik, azért nem akad minden bokorban. A városi életben az a jó, hogy ilyen is van, megél, sőt.
A hely eléggé szokatlan időpontokban is eléggé tele van. Ez köszönhető annak, hogy a “Kávé Plusz Valami” koncepciót annyira továbbgondolták, hogy a kávé mára tök mellékes, inkább workshop-helyszín, előadások színtere és mindenféle program megálmodója a hely, ahol az elvileg helyes neveléstől a lelket megszabadító mantrákig mindenféléről lehet szó. Egyik este söröző öregurakat láttam odabent, biztos meghirdették a nagypapák éjszakáját.
A “muszáj nem megőrülni” gondolati körtől itt papíron el lehet jutni az “új távlatok az életemben”, sokkal inkább termékeny és pezsdítő állapotig, de hogy az elmélet mennyire tud helyt állni a valóság talaján, nem tudni. Az biztos, hogy a gyerek áldás, gyönyörű és imádnivaló, de mindenki tudja, miért mondom, amikor mondom:
Még több ilyen helyet!
Helló Apukat!
Hello Anyu
Cím: 1077 Budapest, Csányi u. 7.