English

Egy nap a városban

Iszonyú menő játékbolt nyílt Budán (ki is próbáltunk pár társast)

szucsadam 2017 december 08.

A Reflexshop nyitott egy budai egységet a Horvát utcában, ami a pesti szaküzlet szűkössége után végre bőkezűen bánik a terekkel (egy komplett élelmiszerüzlet volt itt korábban), van hely szellősen pakolni a játékokat, akár kétszer annyi játékot , sőt lehet

leülni, játszani a játékokkal.

A Reflexshopot nem kell bemutatni a blog olvasóinak, minden évben legalább egyszer elhívnak, hogy megmutassák a legújabb csodákat, és mi minden évben átváltozunk gyerekké, és írjuk magunkban a listát, miket vennénk meg, és ha ajándékot veszük felnőttnek vagy gyereknek, sokszor kötünk ki náluk. Na jó, igazából a webshopjukban, de valójában megéri személyesen eljönni, hiszen a bolt híres arról, hogy az ott dolgozók tökéletesen illenek a helyhez.

Ha például a társasjátékok érdekelnek, ott terem Ádám, aki nemcsak hogy ismeri az összeset, de elég magas szintet ért el a művelésükben. És miközben magyaráz - és ez fontos -

nincs semmiféle karácsonyi zene a háttérben. Erre külön figyeltek, hogy ne itt sokallj be decemberben.

dsc06430.JPG

Az új boltban természetesen ott vannak a slágertermékek is, amiket jelenleg a Ugears termékei, valamint a Metal Earth csodái.

A makettezés és modellezés bárki által elérhető, populáris és gyönyörű példányai ezek, a Metal Earth termékeit összerakva például egy ékszerre hasonlító tárgyat kapunk, élvezet összerakni, és a végeredmény pedig mindig előkelő helyet kap a gyerek - vagy rajongó felnőtt - szobájában.

A Ugears termékei (Mila Kunis is ebből választott ajándékot, amikor a boltban járt) még ennél is tovább mennek: nagyon nagy kihívás összerakni őket, a végeredmény csodaszép, és, éés, éééés MŰKÖDIK. Olyan szerkezetek ezek, amik mozognak: decemberben érkezik egy autó, aminek a komplett motorját, hajtószerkezetét nekünk kell összerakni fából (így kapunk egy kormányozható, működő autót).

illetve itt van ez:

Egy tekerőlant, egy igazi, hangolható, amit ugyanúgy nekünk kell apró elemekből összerakni. Egy hangszert kell tehát létrehozni, ennél nemesebb puzzle a világon nincs.

De ezek, valamint még egy rakás izgalmas polc és gyerekek számára hasznos fejlesztő játék mellett hatalmas boostot kaptak a társasjátékok, az egész hátsó szekciót megnyerték, játékokra, szervezett bajnokságra alkalmas asztalokkal kiegészítve. Van itt egy elég masszívan megrakott fal például a legnevesebb, legjobb külföldi társasokkal, amiket vagy nem lehet, vagy még nem ültettek át magyarra, esetleg nem éri meg, mert egy-egy tábla 30-40 ezer forintos árcímkével sokkol. Itt viszont ki lehet próbálni őket, tényleg tudnak-e ennyit - a hozzáértők szerint “hoooogyne”.

dsc06390.JPG

Egy külön polcon találjuk a Reflexshop által Magyarországon kiadott társasokat is, és van is belőle jó pár. Nagyon belehúztak, idén vagy harminc társast jelentettek meg, ezek közül három 2017-ben Mensa HungarIQ díjat is kapott, ami elég nagy szó.

dsc06439.JPG

Lássunk néhány igazán zseniális címet, amikkel érdemes játszani az ünnepek alatt. Is.

A Tiltott Sziget

Ez egy olyan játék, ahol nem egymás ellen, hanem egymást segítve kell győznünk. Vagy mindenki megmakkan, vagy mindenkinek sikerül begyűjteni az ereklyéket a szigetről, mielőtt a vízszint túl magas lesz, és elmenekülni a helikopterrel. Egy elvarázsolt világban lépkedünk tehát, ahol bármikor Atlantisszá változhat a körülöttünk található táj: a cél, hogy még ez előtt begyűjtsük az elrejtett kincseket. Közben mehet a csapatmunka: ki merre induljon, vagy inkább mégsem arra, mert süllyed, ki melyik kártyáját játssza ki, hogy megmentse a másikat vagy magát, közben azonban telik az idő, a víz pedig emelkedik. A nehézség állítható, kezdők az 1-es, haladók, a 3-as vízszintről indítják a játékot, rengeteg kombináció és ami a legfontosabb: egymás segítése kell.

A Tiltott Sivatag a párja, ez picit bonyolultabb, több kombinációt tartalmaz. A doboza mindkettőnek gyönyörű, domború fém, igazi kincsesdobozok. És tök jó áruk van.

Legjobb benne: Zseniális, ahogy össze kell dolgozni, így garantáltan nem haragszanak meg egymásra a hevesebb vérmérsékletű gyerekek sem. Egyébként a képekkel együtt tényleg beszippant egy fantáziauniverzumba, azoknak ajánlott, akik szeretik a mesevilágokat.

Ár: 6990 Ft

Megrendelhető itt.

Nottingham Bírája

dsc06444.JPG

dsc06447.JPG

Ebben a játékban a blöffölés, egymás minél ügyesebb átverése a cél. Az egyik játékos a bíró, a többi játékos a kereskedő, akik el akarják juttatni az árujukat Nottingham piacára, ezek egy része legális, másik részük mocskos csempészárú. Csakhogy a bíró áll a kapuban, és ő dönti el, hogy mit enged be és mit nem - persze elfogad alternatív megoldásokat is, például ha valaki kellő mértékű kenőpénzt juttat neki, talán átenged. Vagy nem? Mi van, ha valaki azért ad sok pénzt, mert csempész, és a lecsukásával még többet kereshet a bíró?

Mindent szabad, ráterelhetjük a gyanút a csapattársunkra, elterelhetjük a bíró figyelmét, vagy akár őszintébe nyomjuk, minden megengedett. A végén a bíró kinyittatja valakivel a zsákját: ha jogos volt az igazoltatása, ő kap pénzt, ha nem, ő fizet.

Legjobb benne: Mindig is szerettem pókerezni, mert a sokszintű blöff és azok leleplezése valamiért örömöt okozott. Na, ez is olyan, csak még egy Robin Hood-szerű történetet is keríthetünk mellé, és folyamatos az interakció az asztalnál, nem csöndben kell méregetni egymást.

Ár: 10.990 Ft

Megrendelhető itt.

Tokió Királya

Ha játékkiállításra mész, a Tokió Királya standok mindig fullon vannak, mindenki itt nyüzsög, és próbálja kiütni a másik szörnyét a japán fővárosból. A sztori nem bonyolult: egy vagy két szörny (a játékosok számától függ) beszabadult Tokióba. A többi monszter a városban lévőket üti, akik vagy felveszik a kesztyűt, vagy átengedik a helyet az őket támadóknak, és innentől azokat támadja mindenki.

Hatalmas adok-kapok alakulhat ki, főleg a bónusz kártyák használatával, sőt létezik már egy kiegészítő csomag is a játékhoz, amiben egy új karakter is felbukkan, és a meglévő karakterek számára különleges, egyedi tulajdonságokat, viselkedéseket dolgoztak ki.

Legjobb benne: Az elborult japán kaidzsuk világához kell egy kis elmélyülés, hogy értsük ezeket a fura kinézetű izéket, de ha a gyerek tudja, mi a manga, ezt is rögtön levágja majd. Kisebbeknek ajánlott tehát, felnőtteknél ritkább, hogy átérezzék a dolgot, viszont a párbajok, sebzések és a kockadobással kombinált harc izgalmassá teszi a Tokió Királyát mindenkinek.

Ár: 9990 Ft

Megrendelhető itt.

Kronia

Az istenek templom előtt kell áldozni, hogy elnyerd a pénzjutalmadat. Csakhogy van, hogy többen ácsingóznak ugyanarra a pénzre, miközben kiderülhet, hogy a kevesebb több. Egy kis blöff, egy kis gyűjtögetés, igazi családi játék, 12 pluszosoknak.

Legjobb benne: Itt is sokat számít, mit feltétleeznek rólad a játékosok, ezért egészen bravúros szinten is űzhető a játék, kis gyakorlattal.

Ár: 7990 Ft

Megrendelhető itt.

Sushi GO!

dsc06499.JPG

dsc06501.JPG

Kártyákat gyűjtesz és velük pontokat. A wasabival többet ér a nigiri, de három maki sem kutya. A gőzgombócból három hatot ér, de sashimiből már tízet. Persze a végén a desszert még átrendezheti a helyezéseket… A kártyák kedvesek, a doboz szép, és nem foglal sok helyet. Gyors game-ek, kicsi doboz, alacsony ár, igazi kompakt karácsonyi ajándék a gasztronómia iránt érdeklődőknek.

Legjobb benne: Pörgős, és szép. Igazi ajándék matéria.

Ár: 3690 Ft

Megrendelhető itt.

Ice Cool

Ez egy olyan játék, amit

1. nem tudsz nem kipróbálni
2. utána nem tudsz abbahagyni

A dobozból kirakható egy elég nagy pálya, amire mini keljfeljancsi figurákat helyezünk el. A játék lényege, hogy ezeket a figurákat kell

átpöckölni az átjárókon.

Ennyi. Egyszerűen hangzik, de nem az. Viszont aki profi, úgy pöcköl, hogy egymás után négy ajtón megy át a figurája.

Egyikünk a folyosófelügyelő, a többiek a diákok. Utóbbiak menekülnek, előbbi őket üldözi, hiszen csúszkálnak körbe a befagyott iskolában, ami nem szép dolog. Ha elkapja őket, elveszi az ellenőrzőjüket. Megindul a hajsza, a csúszkálás (tényleg olyan hatást kelt a figura a doboz-pályán pöckölve). Eszméletlen addiktív, imádom.

Legjobb benne: a szétpakolható óriási pálya, és az, hogy végre kézügyeség kell egy táblás társasjáték esetében. Ez nagyon ritka. Több nemzetközi díjat is nyert egyébként, amik közül a Kindespiel des Jahres a legnívósabb.

Ár: 9990 Ft

Megrendelhető itt.

Szóval ha karácsonyi ajándékot vennél, mindenképp ide érdemes benézni, garantáltan találsz nemcsak olyan cuccokat, ami az ajándékozott személyiségéhez passzol, de olyat eredeti játékokat is, aminek nagyon örülnek majd. Karácsonykor a bennünk élő gyereket érdemes megszólítani, mert végül is ő az, aki ünnepel.

Egyébként meg érdemes jönni bármikor, ha mi magunk is szeretnénk játszani. Ha követitek Facebookon a Reflexshopot, külön eseményként látjátok majd a szervezett játékos eseményeket, amikor garantáltan lesz ott egy rakás ember, akikkel társasozni lehet.

Reflexshop
Cím: 1027 Budapest, Horvát utca 1-3. (és a pesti 1067 Budapest, Eötvös utca 39.)

Disclaimer: a Reflexshop az Egy nap a városban hirdetője

süti beállítások módosítása