English

Egy nap a városban

Mi épül a reptér mellett?

Magyarósi Csaba 2017 szeptember 15.

Mert valami nyilván épül.

Sok évnyi döglődés után talán elindulnak végre a jó irányba a dolgok. Mármint amikor felhúzták a reptér közepén a Skycourtot, úgy tűnt, hogy végleg megkezdődött a menősödés, aztán jött egy világválság és egy Malév-csőd, ami elmosta az egész folyamatot.

A nagyvonalú és tényleg menő Skycourt ugyan elkészült, de a reptér többi része fájóan provinciális maradt, amivel ugyan még együtt lehetett valahogy élni, hiszen nem kellenek hatalmas terek ahhoz, hogy az ember kényelmesen szálljon be a repülőjébe, de Ferihegyen sikerült a körítést is jó alaposan elszúrni.

Például a fapadosok kiszervezésével a csirkekeltetőbe, amivel a budapesti lett az egyik legkényelmetlenebb fapados reptér Európában, vagy az olyan apró bosszantó hülyeségekkel, mint a csak pénzért bérelhető táskatologató kocsi, vagy a hosszútávú parkolóból a reptérre vezető járda hitvány minősége.

Igazából a sort elég hosszan lehetne folytatni.

Most viszont megépül több cső is, hogy a repülőgépek ne a parkolóban dobják ki magukból a buszokba az utasaikat, hanem közvetlenül a terminálra kapcsolódva adják a kényelmet.A parkoló és reptér közti járdát kipofásították és talán az egész blokknak ad még egy minőségi löketet, hogy nagy lendülettel épül az első hazai reptéri hotel. Igen, ez az épület:

img_4105.jpg

egy hotel lesz.

Méghozzá egy 5200 négyzetméteres, öt emeletes szálloda, amiben 145 szoba idézi majd fel az építtető, a Wing szerint a reptér hangulatát. Egyébként a tulajdonos az ibis lesz, az épületbe kerül majd egy 250 fős konferenciaközpont is, meg bár, meg étterem, amit a külső vendégek is használhatnak, akik itt akarják esetleg majd elütni az időt két átszállás között (bár erre szerintem a Skycourt alkalmasabb).

A tervek szerint egyébként majd mindenféle üzleti rendezvényeket is szerveznek majd itt a hazai üzletemberek külföldi kollégáiknak, akinek még taxiköltséget sem akar fizetni a cég, hogy egy belvárosi helyszínen bulizzon együtt a csapat. Leszáll, meghallgat, iszik, hazamegy.

Egyébként ez a reptéri hotel koncepció meglehetősen kettős érzéseket vált ki belőlem: én is vettem már részt olyan szakmai úton, mint amit az előző bekezdés taglalt és elég nyomorúságos érzés elutazni valahová, de nem látni az egész városból semmit, csak a repteret, meg mellette a szállodát, aztán jönni is haza a másnapi járattal. Éppen ezért én az ilyen esetekben a kötelező programok után általában nem aludtam, hanem beutaztam a városközpontokba és ott lődörögve töltöttem az éjszakát.

Másrészt viszont menő, nagy forgalmú reptereken az ilyen hotelekre szükség van, sok üzleti vállalkozás él is a lehetőséggel, szóval a szálloda építése azt jelzi, hogy Ferihegy tesz egy lépést a menősödés felé. Vagy hogy a szálloda hozza majd el a reptérnek a menősödést, meglátjuk.

süti beállítások módosítása