English

Egy nap a városban

Nyerj őrült jó dolgokat azzal, hogy véded a környezeted!

Magyarósi Csaba 2017 szeptember 14.
Címkék: hirdetés

Van egy ház a 13. kerületben, ami első ránézésre annyira nem tűnik jelentősnek, hogy én például már többször is jártam a környéken, de soha egy pillanatra észre sem vettem.

Pedig ez a Jász utcai ingatlan a legnagyobb passzív ház az egész országban. Ez azt jelenti, hogy több százan laknak odabent úgy, hogy szinte egyáltalán nem terhelik a környezetet, alig használják fel annak erőforrásait.

Mondom is gyorsan az elején a számot, ami mindennél többet elmond: az átlagosan 50 négyzetméteres lakások havi fűtésszámlája kb. 2300 forint, ami jó ha ötöde egy hasonló lakás költségének. Ennek megfelelően a környezetterhelés is csak ötöd akkora, mint általában, külön bónusz, hogy ez a ház egy önkormányzati projekt keretében valósult meg: a XIII. kerület döntött úgy, hogy 2013-2014-ben Nagy Csaba Ybl díjas építész tervei alapján megépíti ezt az épületet, ami lassan három éve remekül üzemel: elcsíptem egy házból kilépő lakót, aki elmondta, hogy tényleg őrült gazdaságos az egész.

Azzal együtt is, hogy persze vannak eltérések a hagyományos lakásokhoz képest, amiket meg kell szokni. Például hogy az egész házat behálózó melegvízrendszer, ami körbefűti a lakásokat, és amit geotermikus energia táplál, lehűti annyira a vizet, hogy mire a csapból kifolyik a leghidegebb téli napokon, már nem kell mellé hideget keverni, hogy ne égesse szét a kezed. Amivel azért együtt lehet élni.

A 41-60 négyzetméteres lakások többsége délkeleti-délnyugati irányba néz, hogy minél több napfény hasznosuljon, az üvegfelületek aránya a jó szigetelés miatt nem haladja meg a 40 százalékot, a meleg ellen az egész épületen lamellás árnyékolók védenek és vagy egy termikus burok is a ház körül, hogy ne legyen hőveszteség.

Az épület akadálymentes, van állandó gondnoka, nagyok a zöldfelületek és mind a 100 lakója oktatásban vett részt a beköltözés előtt, hogy megismerjék a környezettudatos élet részleteit.

Egy kis pilotprojekt ez, ami ha megvalósulna nagyban, országos szinten, akkor akár az összes környezetvédelmi célkitűzésünk egycsapásra teljesülne és lényegesen fenntarthatóbb lenne a tevékenységünk, mint most.

Persze ez nyilván nem megy egyik pillanatról a másikra, de az E.ON, idén már másodszor, megpróbálja kicsit felpörgetni a folyamatot: ismét megrendezik az Energy Globe versenyt, idén már hat kategóriában, aminek célja a különféle zöld projektek megtámogatása és díjazása.

key_visual.jpg

A mi szempontunkból két kategória lehet az érdekes: az Épület és az Egyéni Kezdeményezés, előbbi építészekre, kivitelezőkre, utóbbi bárkire vonatkozik és a feladat elég egyszerű és izgalmas: olyan átalakított házakkal, lakásokkal, vagy olyan egyéni ötletekkel lehet jelentkezni, amik bizonyítják, hogy bárki nekiállhat megmenteni a bolygót. A passzivitás felé tolt házak, átalakított autók, környezetvédelmi blogok, napelemes ütvefúrók, bármik jöhetnek.

A kategórianyertesek kategóriánként is milliós értékű nyereményeket vihetnek haza, de az egész verseny összesített győztese egyenesen egy elektromos Nissan Leafet kap.

Itt lehet jelentkezni a játékra, hajrá!

A poszt támogatója az e-ON.

süti beállítások módosítása