Egészen pontosan én is ezt szerettem volna megtudni, azóta, hogy megnyílt a Mókusch a Moszkva térnél, és azért az nem most volt.
Persze elméletben tudtam, mi az a töltött bundás kenyér, sőt, ettem is már ilyet, például a Paniniben Újlipótvárosban, sőt, itthon is: fogsz két szeletet, raksz közéjük sajtot, sonkát, beleforgatod tojásba, aztán olaj.
De a Mókusch bundására azt mondták, hogy más, hogy új dimenzió, szóval múlt héten végre sikerült összehoznom ott egy alapos zabálást, rendeltem, sonkás sajtosat egy kis tejföllel, pedig kérhettem volna banános nutellást meg mascarponés gyümölcsöset is, de hát azért legyen tartása az embernek, ha bundás kenyeret eszik, és meg is kaptam ezt:
Ha jól megnézitek, egyből ki is derül, hogy ez miben más. Sok a réteg. Nem kettő, hanem három. És simán lehet, hogy tévedek, és ezek így egyszerre sültek, de azt is el tudom képzelni, hogy külön-külön és nem a közös rotyogás tartja egyben a szerkezetet, hanem a tejföl a habarcs.
A cucc mindenesetre eszeveszett jól néz ki, hihetetlenül laktató, ami a 750 forintos árral párba rakva az egyik legjobb ajánlattá teszi a piacon és finom is, bár azért jobbat tuti ettem már. Nekem kicsit vérszegény az a sonka és az a sajt, ami belekerült a bundásba, szerintem ez nem az a terep, ahol ér finomkodni, de a kritikát azon belül kell azért érteni, hogy igen, ízlett, finom, megyek még!
Ha valaki próbálta a másik kettő eretnek bundást, az írja le kommentben, hogy mit hagytam ki!
Mókusch Café
Budapest, Várfok u. 30
H-P: 7-19
Sz-V: 9-17