English

Egy nap a városban

Olyan bankfiók nyílt Székesfehérváron is, amilyet még nem láttál

szucsadam 2017 január 09.

Hirdetőnk a MagNet Bank, aminek mindig örülünk, hiszen a bank társadalmi és közösségi szerepvállalása miatt egyébként is közel áll az Egy nap a városban blog szellemiségéhez. Most ráadásul megkönnyítették a dolgunkat, hiszen ismét nagyon megleptek minket. Megint.

Először Budapesten reformálták meg azt, amit eddig a bankfiókokról gondoltunk: laza és nagyon jó minőségű kávézót alakítottak ki, ahol csak úgy mellékesen, otthonosan várhatod meg a banki ügyintézőt, aki egy laptoppal leül melléd, és átbeszélitek, amit kell. Addig mi volt? Húztál sorszámot, méregetett a biztonsági őr, odamentél az elcsigázott ügyintézőhöz, aki valamiért másfél méterre tőled verte a klaviatúrát. Embertelen környezet, a Tőke temploma, egy régi kor lenyomata.

Amikor a MagNet megkeresett minket, hogy Székesfehérváron is újraértelmezték a dolgot, megint egy kávézóra számítottam. Pedig itt valami mást főztek ki, egy újabb ötletet, hogy miként lehet eltüntetni a bankot a bankban: 

egy közösségi irodát nyitottak.

Le is autóztam megnézni, és arra jutottam, hogy ha van még jobb ötlet a bankfiók-kávézónál, akkor az a bankfiók-közösségi iroda. Belépve egy tágas nyitott iroda térbe kerülsz, ami hasonló a budapesti kávézós fiókhoz, de itt nincsenek baristák. Munkaállomások vannak, asztalokba rejtett konnektorok és hálózati csatlakozók. Mégis, az egész annyira otthonos, a sok zölddel és a természetes színekkel, hogy legszívesebben rögtön lerúgnád a cipőt.

A közösségi iroda nagyjából hasonló konstrukcióban működik, mint máshol, csak itt sokkal nagyobb a szabadság. Az iroda használata 400 forint óránként, a tárgyalóé 2000, bruttó. Kiveheted akár egy órára a tárgyalót, bejöhetsz akár egy órára dolgozni, nincs megkötés, kötelező csomagválasztás, elköteleződés. Ha egy hónapig minden nap itt dolgoznál, 25 ezer forintért a nyitvatartási időben itt lóghatsz. Az árban - a 400 forintban is! - benne van a wifihasználat, a szkennelés, a közösségi konyha használata (sőt egy kávé is, bár elég pofátlannak kell lenni, hogy egy 400 forintos irodahasználatnál is lefőzd magadnak), sőt kapsz egy zárható szekrényt is, ahol otthagyhatod az irataidat. Van hűtőszekrény, mikró, bögrék, mosdók, ilyesmi.

Ilyen ár Budapesten, a belvárosban egy sci-fi. Egy kettőnél nagyobb számmal kell megszorozni az itteni árakat, plusz ott valamilyen konstrukcióban el is köteleznek. Itt csak akkor, ha te szeretnéd: ha tartósan jársz ide, vagy mondjuk az egyik tárgyalót bérelnéd ki hónapokra, azt is meg lehet beszélni, külön megállapodás keretében. 

Közben a szokásos rejtett poénokba futsz bele mindenhol. A falra írt üzenetek, az ingyenes aprópénzváltó-gép, Steve Jobs, Bill Gates vagy Mark Zuckerberg kedvenc könyvei a falon, a kutyatál,  az újrafelhasznált papírból csavart tollak, a moziülőkék, vagy az, hogy a Gandhi idézet betűit valójában a régi bérlemény ütött-kopott falának felülete adja (visszavágták a vakolatot), ez mind olyan plusz, amitől mosolyognod kell, amikor meglátod. Az ilyenektől dobódsz fel, apróságok, de mégis oldják a napi feszültséget.

Én szívesen dolgoznék itt minden nap. A hangulat jó, ha akarsz, elbújsz egy rejtett szeparéba, ha akarsz, kiülsz az ablakba. Kötöttségek nélkül, olcsón kapsz egy munkahelyet, és ami a legnagyobb királyság: ha valami dolgod akad a számlavezető bankodban, mondjuk közösségi hitelt vennél fel, annyit teszel,

hogy felnézel a laptopodból, és odaszólsz mondjuk Orsinak, hogy gyere ide légyszíves. És elintézitek.
süti beállítások módosítása