English

Egy nap a városban

Szétkattintottátok a Baltazár Színházat támogató bannert

simon mondja 2016 május 31.

Kábé egy hónapja hirdettük meg a blogon, hogy kattintsatok minél többet az oldal jobb hasábjában található JÓ VOLTAM bannerre. Hirdetőnk, a MagNet Bank ugyanis számolta a kattintásokat: elhatározták, hogy 40 ezer klikk után a Baltazár Színháznak utalnak egymillió forintot. 

Gyorsan meglett a 40 ezer. Aztán a 100 ezer is.

Az az érdekes, hogy épp az elmúlt hónapokban gondoltam arra, hogy meg kellene nézni egy előadást a baltazárosoktól. 1999 óta működnek, ennyi idő alatt pedig már egy meglehetősen senior színészgárda alakult ki azokból a sérült tanulókból, akik nem sokkal ez után csatlakoztak az intézményhez. 2005-től már a Baltazár Művészeti Központ is megnyílt, ahol beszédtechnika, jóga, tai-chi, képzőművészet, önvédelem, ritmikus mozgásfejlesztés-néptánc, tánc-és testismeret foglalkozásokat is tartanak, természetesen a színészmesterség mellett, sérült és egészséges jelentkezőknek egyaránt. 

A rádióban hallgattam egy interjút valamelyik héten az igazgatóval, aki érezhetően nem könnyen tudta megértetni az interjút készítővel azt a filozófiát, amit ők vallanak. Hogy miként lehet hozzáállni azokhoz a színészekhez, akiket ők képeztek ki. Mert ők színészek, akiknek természetesen megvannak a korlátaik, de kár lenne kevesebbnek gondolni őket.

Erről akartam megbizonyosodni.

A MagNet Bank kampánya kapcsán pedig alkalmunk is nyílik arra, hogy megismerkedjünk velük. Köszönetképpen a társaság a „Fiúk és Lányok” című előadással készülnek azok számára, akik aktivitásukkal támogatták a kampányt, és eljönnének a június 15-én tartandó közös ünneplésre. Regisztrálni itt lehet.

A Baltazár Színházat ezt követően is könnyedén támogathatja bárki, akinek MagNet-es Segítő bankkártyája van, anélkül, hogy saját pénzből kellene áldoznia erre. A Közösségi Bank, ugyanis, lehetőséget nyújt ügyfeleinek, hogy MasterCard bankkártyájuk segítségével fontos társadalmi ügyeket karoljanak fel egész évben a Bank pénzéből. A vásárlás után a MagNet automatikusan támogatja a kártyabirtokos által választott civil szervezetet. Így a jól megszokott rutinfeladatok – mint például egy hétvégi bevásárlás – újabb értelmet nyernek, hiszen a közösségi banki ügyfelek minden bankkártyás vásárlás alkalmával egyben jótékonykodnak is!

süti beállítások módosítása