Új sorozatot indítok, aminek nem titkolt célja, hogy végre elejétől a végéig elolvassam a könyvespolcomon sorakozó, évek alatt összegyűjtött, régi Budapest-könyveimet. Ezek között van kiváló és kevésbé erős is, de ne aggódjatok, nem fogok kritikákat írni 10-20-30 évvel ezelőtt írt művekből. Nem könyvajánlók lesznek ezek, inkább a tőlünk megszokott módon szubjektív gondolatokat adunk át, úgy beszélek majd az olvasottakról, ahogy baráti társaságban is tenném. Egy baráti társaságban ugyanis soha nem adsz elő kritikát. Inkább kiemelsz egy-két gondolatot, amin elgondolkoztál, ami új megvilágításba helyezte benned a várost, esetleg egy szerethető anekdotát idézel, amin jót mulattál. A könyv többi részével kapcsolatban pedig hallgatsz, mert nem oda tartozik. A legpocsékabb könyvben is lehet ilyen rész. Én is megkeresem ezeket, és elmesélem nektek.
Molnár Gál Péter: A pesti mulatók
Időben a 19. század második felében, és a 20, század elején járunk, a könyv végigveszi azokat az intézményeket, ahol nem kifejezetten a magas művészet volt előtérben. Tinglitanglik, dalcsarnokok, szalonvarieték, cafe chantant-ok. A berlini rendőrök szerint a tinglitangli "az a mulató, ahol az énekesnők a színpadon ülnek, és amikor fölállnak, mindig sikamlósak a szituációk". Pesten rengeteg ilyen zenés kávéház működött a fent megjelölt időszakban.
De ezek nem kocsmák voltak. Ezek az alsóbb réteg színházai voltak, kultúra kevesebb, szórakozás annál több, de azért mindkettőből akadt. A vendégek ehettek-ihattak az asztaloknál, de eközben ment az előadás (ma sem lehetetlen ilyet elképzelni, az Opus Jazz Klub tudja ugyanezt, persze más művészi igénnyel). Harsány, olykor primitív eszközöket vetettek be.
Mondjuk ez már egyértelmű fejlődés volt a korábbi hecc-arénákhoz képest, amik akkoriban a szórakozást biztosították ugyanezen népcsoportoknak. Szerencsére egy idő után nem tartották viccesnek, hogy vadállatok széttépnek más, kikötözött állatokat, vagy hogy a medvét ráterelik az izzó parázsra, amin fájdalmában ugrálni kezd. Az utolsó ilyen hecc-előadást a Beleznay-kertben tartották Budapesten, a mai Rákóczi út és Puskin utca sarkán, ahol később is előfordultak kevésbé előkelő előadások.
15 krajcárért mutogatták például Flórát, a Rajna vidéki szép óriásleányt. Flóra egy 22 éves kocsmároslány volt, akiről azt állították, két és fél méter magas, és 400 kilogrammot nyom, pedig egy "szopós gyermek lábacskáin" áll.
A kultúra hagymahéjszerűen épült fel Pesten. A Sugár út, a mai Andrássy út volt a főtengely, itt a Zeneakadémia, az Opera, a Műcsarnok, a Szépművészeti kapott helyet, a legmagasabb művészet. Egy utcával arrébb már orfeumok és kabarék, az iparosok, háziasszonyok, munkások és piaci kofák színházai vonzották a sikamlósabb poénokra és olcsó bohózatokra éhezőket. Még egy réteggel kijjebb, így a Király utcában is, bordélyok várták azokat a vendégeket, akik aznapra kétszemélyes szórakozást terveztek be. Vagy nevezzük egyszemélyes szórakozásnak inkább, a másik fél melózott.
Ahogy a könyvben olvastam ezekről a helyekről, a közönségről, és az anekdotákról, amiknek nyilván a fele volt csak igaz, észrevettem valami különöset. Mintha a nagy nyüzsgésben, telt házban és pénzszórásban kicsit gyanúsan sok hely ment volna tönkre. Miközben a tulajdonos pár hónap múlva simán nyitott egy új helyet, máshol.
Ennek a legérzékletesebb példája az Ős-Budavár nevű mulatóváros, a Városligetben. Az 1896-os millenniumi ünnepségekre készült, az Állatkert mellett (a volt Vidám Park területén), és hatalmasat szólt. Egy komplett török hódoltság korabeli várost állítottak fel, rengeteg épülettel, mulatóval, saját müezzin énekelt, színházak, előadások, rengeteg étel és ital. Dőltek befelé az emberek, és folyt a pénz számolatlanul. Gyakorlatilag egész Pestről elszívták az szórakozásra vágyókat, sok vendéglő ment tönkre emiatt. Napi húszezer látogatóról beszéltek.
képek forrása: egykor.hu és mek.oszk.hu
Little Tich, a törpe-bohóc a fellépéseiért állítólag 1200 koronát kapott, ami hihetetlen összegnek tűnik ahhoz képest, hogy az építkezési költségek kétmillió koronára rúgtak. Goór Lajosné, a pezsgőpavilon egyik tulajdonosa a Ligetben szerzett bevételeiből építette meg mulatónak a mai Thália Színházat a Nagymező utcában. És ha már itt vagyunk, és a mai ésszel hihetetlennek tűnő meggazdagodásnál: a szomszédos épületet, a Mai Manó házat a fényképész szintén belátható időn belül szerezte meg. A Manó gyerekkorában anyagi nehézségekkel küzdő család gyermeke hivatásos fényképészként 1878-ban kezdett dolgozni, és udvari fényképészként csak 1885-től működött, mégis meg tudta venni a Nagymező utcai ingatlant, majd abból ezt a kastélyt ide építtetni 1894-ben.
Úgy tűnt, óriási biznisz az Ős-Budavára. Aztán 1900-ban úgy zárták be, hogy jelentkező sem akadt az átvételére. Törley József 10 ezer forintot bukott, az Állatkert 27 ezer Guldent követelt, Drecher Antal 250.000 forintot vesztett. A mulatófertályt ugyanis hatalmas költségekkel lehetett csak fenntartani, és állítólag nem tudta kitermelni azt a pénzt, amibe végül került. Csak közben az a furcsa, hogy az ott dolgozók szépen meggazdagodhattak, és Friedmann Adolf, a tulajdonos nem sokkal később új orfeumot nyitott, a mai Új Színház épületében.
A mai Új Színház épülete kifejezetten erre a célra épült. Akkor Szerecsen (vagy Két Szerecsen) utcának hívták a mai Paulay Edét, ezen igényesebb mulatót nyitni kockázatos vállalkozás volt. Friedmann mégis meglépte, nem is akárhogy: olyan ünnepélyes, komoly homlokzatot terveztetett ide Lajta Bélával, ami leginkább az építész ugyanebben az időben készült Salgótartján utcai ravatalozójára hasonlít, az ottani zsidó temetőben. A mulató méltóságot kölcsönzött annak, aki ide jött zülleni. Komoly dolog volt itt kergetni az örömöket.
Gyorsan megbukott ez a hely is. De biztos vagyok benne, hogy sokan nagyon jól kerestek a működése alatt.
A hihetetlen vagyon és a folyamatos csőd ekkoriban kéz a kézben jártak Pesten. Ma úgy mondanák, hogy szétlopták a helyet. Mert a tulajdonosok, akik csődöt jelentettek, közben elképesztően nagy lábon éltek. Ennek érzeltetésére még egy anekdota a könyvből: Somossy Károly orfeum-tulajdonos a mulatójának megnyitójára Zichy Jenőt is meghívta. A megnyitó utáni buli számlája 400 forintot tett ki, hatalmas pénzt, amit simán kifizetett Zichy, ezzel a kommentárral: "Így mulat egy magyar gróf!" Somossy meghívta néhány nap múlva a grófot magához, egy olyan partit rittyentett, ahol többek között hajadonokat szolgáltak fel ezüsttálcán. 4000 forint volt a számla, ehhez a tulajdonos csak ennyit fűzött: "Így mulat Somossy!"
Hát most mondjátok, nem csődbe ment ő is?
A könyvet antikváriumokban lehet keresni, én 2000 forintot adtam érte, online 1590-ért elérhető