Tudjátok jól, hogy a legtöbb budapesti életmódoldallal szemben mi nem meghívásos alapon, hanem inkognitóban járunk tesztelni saját zsebből, de hát értitek: egy új tapasbárba hívtak a hivatalos megnyitó előtt, olyan opció nincs, hogy mindenki végigkajálja magát előttünk, mi meg majd lemaradva adunk csak hírt nektek egy ilyen tök jó hírről.

Jó spanyol étteremből ugyanis fájdalmasan kevés van Budapesten, múltkor, amikor összeraktam nektek a toplistát, négynél el is akadtam, de ha nagyon-nagyon szigorúan vettem volna, igazából két hely kelt volna csak át a tű fokán.

Na de! Itt a harmadik!

A Belvárosi piac mellett! Egy olasztól! Aki számos szupermenő londoni étteremben dolgozott korábban, de most a magyar felesége miatt Budapestre költözött és úgy döntött, végre nyit egy saját helyet.

Fabrizio Caldarazzo tök szimpatikus arc, aki mosolyogva mesél Milánó melletti gyerekkoráról meg arról, hogy milyen sokat járt Felipéhez, a spanyolhoz, aki egy hosszabb csavargás után végül Olaszországban nyitott tapasbárt: róla nevezte el Fabrizio az éttermét. Mióta Felipével találkozott, imádja ezeket a spanyol fogásokat, és amikor Barcelonáról mesél, az alapállapotban is jelentős mosoly duplájára hízik, de hagyjuk a körítést és a bevezetést, jöjjenek az ételek.

Természetesen az ilyen megvendégelős próbáknál mindig van némi esély arra, hogy az újságíró jobbat kap, mint amit a vendégnek adnak majd, szóval csak félig vegyük szentírásnak, amit írok, Fabrizio konyhája ezzel együtt is iszonyú meggyőző teljesítményt nyújtott teljesen elfogadható áron.

A serrano sonkás krokett pont olyan, ahogy a Spanyol Ételek Kétségbevonhatatlan Szakácskönyvében leírták, a pacal már-már padroni magasságokban, pedig ezt a fogást eddig kábé csak ott tudták rendesen elkészíteni Budapesten, és mindent áthatnak a személyes sztorik: a desszerthez a citromkoktélt például Fabrizio anyukája készítette, és így tovább.

A bellotta ugyan egy kicsit száraz volt, mintha egy ideje már felvágták volna:

A kacsa viszont például ízében, állagában és konzisztenciájában is kiváló, remekül rozéra sütve, friss, ruganyos, de közben puha és nem is túl hideg, pedig a kötelező pihentetés miatt ez elvileg elkerülhetetlen. Aztán nem. És kapsz mellé olyan desszertizált (új szó) narancsot, hogy a füled kettéáll.

De a legjobb mégis a bacalao, a sózott tőkehal variációk háromféle formában, amik közül a carpaccio olyan intenzív, hogy rögtön egy katalán halpiacon érzed magad, a többi formájában meg olyan tökéletesen idézik meg az itthon alig ismert, de a mediterrán térségben nagyon menő ízeket, hogy aki evett már ilyen, örömében ugrándozni fog (nekem hiánytalanul visszahozta ez a fogás a lisszaboni élményeket). Ezt semmilyen körülmények közt ne hagyjátok ki:

Ma, pénteken nyitott a hely és nem is vészesen drága: 1-2 ezer forint közt mozog a tapasok ára, néggyel már jól tudsz lakni, fejenként 6 ezerért nem sok helyen kapsz hasonló minőségű ételt Budapesten. Főleg nem ilyen személyes konyhában, szóval csapjatok le rá, én biztosan visszatérek a következő napokban vendégként.

Tio Felipe
Budapest
Nagysándor József utca 1.
06307438132