Nem is olyan régen még úgy nézett ki Magyarországon a gasztronómiai versenyek többsége, hogy a résztvevők beleraktak valami ételt aszpikba, aztán örültek neki. Kábé egy évtizeddel ezelőttig behozhatatlannak tűnő lemaradásunk volt ebben a versenyszámban, aztán hazatértek olyan szakácsok, vendéglátósok, akik külföldön megtanulták, hogy mi számít igazán, megjelent a fizetőképes kereslet, felbukkantak a hasznos és jó kezdeményezéseket bátorító blogok és olyan instant legendák, mint Molnár B. Tamás, akik rengeteget tettek azért, hogy ma már így nézzen ki egy gasztroverseny:

Ma volt a Bocuse d’Or magyarországi döntője és a versenyen győztese már nem valami eldugott kis kelet-európai világbajnokságra megy, ahol a legszebb aszpikot öntőt veregetik hátba, hanem igazi megmérettetésre, talán a legmenőbbre, ami létezik, amit a megkerülhetetlen gasztropápáról, Paul Bocuse-ről neveztek el (most lett 90 éves) és az a durva, hogy ezen a versenyen esélytelenek sem vagyunk: Széll Tamás például tizedik lett a tizenkilenc jelöltből 2012-ben, és így tovább.

És közben lobbizni is megtanultunk, mert idén például nálunk lesz májusban a döntő, de előtte még gyorsan lezajlott a hazai előválogató, egészen pontosan a mai napon. A mezőny elég erős volt, ők feszültek ma egymásnak:

• Pohner Ádám (Olimpia Étterem, Budapest)
• Szabó László (Sodexo)
• Volenter István (67 Étterem és Bistro, Székesfehérvár)
• Sándor Rodrigo (Costes Downtown, Budapest)
• Győrffy Árpád (Kollázs – Four Seasons, Budapest)
• Széll Tamás (Onyx Étterem, Budapest)

És közülük is a nyertes ismét Széll Tamás lett lett, ő próbálkozhat a döntőbe jutással hazai pályán májusban. Pohner Ádám lett amúgy a második.

Aki nem vett még részt ilyen versenyen, illetve nem dolgozott profi szakácsok közt, annak elképzelése sincs arról, hogy mennyire kemény harc folyik a konyhában az elsőségért. A rendezvény hazai főszponzora, a Nespresso szervezett két hete egy eseményt a hazai bloggereknek, ahol Vomberg Frigyes, a hivatalos csapatot is felkészítő séf irányított minket és bár behúzta a kéziféket és visszafogta magát, elég nyilvánvaló volt, hogy aki éles helyzetben hibázik annak átharapja a nyakát.

Miközben elkészítettük a szarvasgerincet kenyérkéregben, sütőtök pürével és marinált zöldségekkel, valamint a csokolásés meggyet kávékrémmel, megtanultuk, hogy megfelelő irányítással még a legbénábbak is csodás ételeket tudnak összerakni, nézzétek például, hogy micsoda tányért hoztunk össze, hogy milyen hihetetlen szarvasgerincet készítettem:

És kiderültek olyan apróságok is, hogy éles helyzetben már nincs idő gondolkozni, újat kitalálni, a Bocuse d’Oron alapvetően minden mozdulatnak tökéletesen begyakoroltnak, rutinszerűnek kell lennie, kábé ahogy a Karate kölyökben folyt a srác kiképzése.

És hogy egy étteremben nem akkor ér véget a szósz fazékból kimerése, mint otthon, mert ha csak egy kevés is benne marad, az veszteség az étteremnek és hogy a tökéletes recept csak a versenyen fontos, amúgy meg kísérletezni kell: a recept csak iránymutatás, ha valami nem tetszik, térj el tőle, mert akkor lesz jó az étel, ha lelkesen készíted.

Májusban találkozunk a verseny hazai döntőjén, szurkolni ér!