Hirdetőnk a FŐTÁV, akik játékra hívnak minket az adventi időszakban.
Bár sokan ilyen anakronisztikus izéként gondolnak a távfűtésre, valójában épp milliárdos fejlesztések zajlanak, ami meg is felel a trendeknek: a világ nagyvárosaiban óriási távfűtő-hálózatokat hoznak létre, mert azok jóval környezetbarátabbak és olcsóbbak, mint a házközponti fűtések.
Az elmúlt években a FŐTÁV is több milliárdot költött arra, hogy olcsó, minőségi távhőszolgáltatást nyújthasson, miközben a környezetvédelmi szempontokat is fokozottan érvényesíti.
A budapesti távhőszolgáltató 2009 óta például több mint négy milliárd forintos beruházással újította meg 134 hőközpontját, csaknem 6000 méternyi távvezetékét, és számos, a távhőrendszerben meghatározó szerkezetét. A fejlesztések során a régi, energiazabáló, elavult berendezések helyett újakat és olcsóbban fenntarthatóakat építettek be, amelyek korszerűek és jóval energiahatékonyabbak, így általuk a vállalat és a felhasználók is jelentős költségeket takarítanak meg.
Hasonlóan összetett haszna van annak is, hogy komoly beruházással mintegy 50 százalékkal megnövekedett a főváros hulladékhasznosítójában termelt hő mennyisége, így idén már jóval olcsóbb hő került az észak-pesti és az újpalotai távhőrendszerbe.
A hely egyébként őrületes, elégeti a szemetünket, áramot termel belőle és olcsó meleg vizet a lakásunkba.
A következő jelentős lépés az lehet, amikor összekapcsolják a dél-budapesti rendszereket. A 2017-re tervezett gigaberuházás Magyarország első energetikai nagyprojektje lenne, beruházási költsége több mint 13 milliárd forint. A lakótelepeket összekötő vezetékek kiépítésével létrejönne egy egységes dél-budapesti hálózat, amely – a bécsi körvezetékhez hasonlóan – megteremtheti a verseny lehetőségét a hőtermelő erőművek között, hatékonyabbá, fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá tenné a fővárosi lakásokban a távhőszolgáltatást. Ez a projekt minden távfűtéses lakást pozitívan érintene a FŐTÁV rendszerében, hiszen a hődíjak további csökkentését eredményezné.
A FŐTÁV-val tehát mindenki csak nyerhet. Ez azonban most különösen igaz, hiszen a vállalat az adventi időszakban egy háromfordulós játékra hívja vállalkozó kedvűeket, hogy teszteljék távfűtési ismereteiket. Hetente egy-egy újabb kérdés jelenik meg a Blikk-ben és a FŐTÁV Facebook oldalán. Aki mindháromra helyesen válaszol, akár egy 200 ezer forintos ajándékot is a fa alá tehet. Szóval most tényleg megéri a FŐTÁV-ot választani!