Új sorozatunkban Budapest elhagyatott helyeit fogjuk bemutatni a Városi Gorillák segítségével. A csapat mindenhová bemászik, mindent felfedez, ami egy kicsit is szétesőnek tűnik és bár senkit sem bíztatunk arra, hogy kövesse őket, mert ezek sokszor valóban életveszélyes helyek, izgalmas rajtuk keresztül felfedezni Budapest ismeretlen arcát.
Az első epizódban Lipótmezőre kukkantunk be.
Régi és hatalmas. A Parlament után Magyarország második legnagyobb épülete, Hűvösvölgyben található. Az egykori tébolyda az utak felől ugyan le van zárva, de a hegyek és közeli erdőségek felől nyitott a telek. Az épületet szigorúan őrzik, ám néha egyesek mégis bejutnak.
Az országos elmegyógyintézet építésének gondolata először 1791-ben, II. Lipót uralkodása alatt merült fel. 1812-től a bécsi, prágai, lembergi elmeintézetek rendeletileg kitiltották a magyar betegeket. Az indoklásban az állt, hogy Magyarországon nincs tébolyda, ezért a jótéteményt nem viszonozhatjuk.
1848-ban Schwartzer Ferenc ezért javaslatot tett a kormánynak a magyar tébolyda építése ügyében.
Legalkalmasabb helyszínnek a Lipótmezőt tartotta, ami aránylag jól megközelíthető, kies fekvésű, északi szelek ellen védett és vize is bőven van. 22 helyszín megtekintése után Buda városa a lipótmezei telek megvásárlása mellett döntött.
A telek Göbl Lipót tulajdona volt, róla kapta a terület a Leopoldfeld, azaz Lipótmező nevet. Az építést I. Ferenc József rendelettel határozta el, a terveket Zettl Lajos építészeti tanácsnok készítette. Ahogy az mostanában is tök megszokott, több vállalkozás váltotta egymást az építkezés során, végül Drasche Henric 1868-ban sikeresen befejezte az épületet.
Az építés és felszerelés költsége 1670700 forint volt. Az épület késői romantikus stílusú, négyszintes jellegében zárt tömböt alkot. Eredetileg 800 beteg befogadására tervezték, de végül csak annyi készült el a tervekből, hogy 500 beteget épp be tudjon fogadni.
Helyet kaptak benne az orvosok lakásai, a személyzet szállásai, konyha, irodák, raktárak. Az épületet hatalmas park és 50 hold erdő övezte. A Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda 1868. december 6-án nyitotta meg kapuit – kezdetben 300 beteggel – Schnirch Emil (1868-1884) igazgatása alatt.
Schnirch humánus érzése, joviális magatartása, kitűnő szervezőkészsége közismert volt. A betegek kezelésében főként nyugtatókat használtak, a különösen nyugtalan betegeket kényszerzubbonnyal fékezték meg, esetleg cellába helyezték őket. Durva kényszerítő eszközöket nem alkalmaztak a terápia során. Az országos intézet már működése kezdetén kapcsolatba került az oktatással, részt vett a törvényalkotásban. A Lipót tehát elindult azon a hosszú úton, amelyen eljutott a mai Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetig.
2007-ben azonban bezárták.
A Hűvösvölgyi úti 40 hektáros területen elfekvő, nagyjából 8 milliárd forintot érő vagyon az intézet bezárása óta csupán amortizálódik, a műemléki védelem alatt álló csodálatos épületek vandálok, szektások és hajléktalanok célpontjává váltak.
Sokat elárul a helyzetről, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) már arra sem ad engedélyt, hogy az épületekbe beléphessünk, ugyanis az egészet életveszélyessé nyilvánították.
Jelenleg „tűzoltás” zajlik, a tetőkön bádogosok küzdenek a beázások ellen, és egy tavalyi baleset óta, amikor egy munkás alatt lényegében leszakadt az egyik födém, nem engednek be senkit az épületekbe.
Az óriási területet a mai napig gondozzák, például gazt irtanak, és a betörők ellen védekeznek, de külön őrzés is működik. Erre szükség is van, helyszíni kísérőnk szerint ugyanis előfordul, hogy hajléktalanok költöznek be egy-egy épületbe, de sátánistákkal is találkoztak már.
A régi boncteremben (igen, ilyen is volt, hiszen itt teljes körű orvosi kezelés folyt) pár évvel ezelőtt fülön csíptek egy társaságot, akik valószínűleg szellemet akartak idézni. Egy 13 éves lányt kaptak el közülük: a betört ablak nyomait, ahol bemásztak, a mai napig látni lehet.
Van olyan is, hogy egykori betegek érkeznek az OPNI-ba. Azt mesélték, tavaly egy győri házaspár papírokkal érkezve állt meg a portánál, és mondták, hogy melyik orvoshoz, melyik részlegbe jöttek. A férjet korábban itt kezelték, de arról nem hallottak, hogy már hét éve bezárták az intézményt. Ám olyanok is előfordulnak, akiket korábban itt kezeltek és most visszaszöknek: az ő nyomaikat, például a „Mengele” vagy „megölnek minket” feliratokat több helyen fel lehet fedezni a falakon.
A többségében összekapcsolt épületegyüttes olyan labirintust alkot, melyben egy idegen hamar elveszne. Karbantartó kísérőnk azt mondta, 8 hónap alatt talán a helyiségek 70 százalékát tudták megnézni, olyan sok van. Ez nem is csoda, hiszen az OPNI fénykorában, teltház esetén akár 900 kezeltet is fogadni tudott.
Ottjártunkkor bedeszkázott ajtók, omladozó vakolat, ürességtől kongó termek fogadtak minket. Az egész épületet bezáráskor selejtezték, így szinte mindent elszállítattak.
Urbexes szemszöggel a legérdekesebb az épületegyüttes összevisszasága volt. Folyosók ágaznak el a folyosókból, átjárók, nővérszobák, lépcsőházak színesítik az amúgy is labirintus jellegű helyet. A legelső bejárásunkkor másfél óráig kerestük a kijáratot, de még így is csak az épület folyosóinak a felét tudtuk bejárni.
A termekbe nem mindig mentünk be, hisz legtöbbje egyforma. Külön megemlítenénk az ebédlőt, ahová belépve mintha egy űrhajó belső terében találnánk magunkat.
Kövessétek nyomon a Városi Gorillákat, akik minden titkos helyet felkeresnek.
Sokkal több fotó a galériában:
