English

Egy nap a városban

Ha a Dohány utcai zsinagógában túravezetőt kérnél, csakis Ágit

Ki az, aki tudja, melyik a Dohány utcai Zsinagóga? Most az tartsa csak fent a kezét, aki járt is odabent.

Ugye-ugye?

Budapesten van Európa legnagyobb zsinagógája, sőt világviszonylatban is csak a New York-i Temple Emanu-El előzi meg méretben. Mégis, valahogy kevesen érzik úgy, hogy be kell állniuk a turistákkal tömött sorokba, és egyébként is, van az egésznek a rendőrökkel, magas és vaskos kerítéssel valamilyen "inkább most ne" hangulata.

p1300942.JPG

p1300937.JPG

Jól mutatja a látogatók összetételét, hogy naponta egyszer van magyar vezetés, viszont félóránként tartanak angol nyelvű sétát, meg persze német, spanyol, olasz, francia, héber nyelven is indulnak vezetések. 

Bevallom, én is most először vettem részt ilyenen. Mégpedig azért, hogy meglessem Ágit, aki állítólag olyan szenvedélyesen vezet csoportot, hogy a Tripadvisoron "Agnes" egy külön bejegyzést kap sokszor, kiemelve, mennyire szuperül vezette a csoportot abban a háromnegyed órában. Agnes egy budapesti látványosság lett.

Nyilván meg kellett néznem.

p1300953.JPG

Az első öt percben Ági úgy lesz mindenki kedvence a csoportban, hogy egyébként lazán, hangosan, kissé "vagányan" libben elénk, végigkérdez mindenkit, merről jött, felméri a dinamikát, a támogató és az esetlegesen ellenséges hozzáállást (utóbbiról később), a tudásszintet, hogy mennyire kell magyarázni, mi a holokauszt, kik voltak a németek, és hogy álltak az oroszokkal.

A támogatók általában az USA-ból érkezett vendégek közül kerül ki, ők hozzászólnak, helyeselnek, kérdeznek, elmondják a véleményüket. Tehetik, 6 milliós az ottani zsidó közösség, toronymagasan a legnagyobb a világon.

Ági a szerethető pimasz karaktert hozza, akivel lehet viccelődni, és aki ugyanúgy elereszt egy-egy poént nagyszerű ütemben, de lehet érezni, hogy ez csak egy szintig működik. Érezni, hogy Ágival nem lehet szórakozni, és gyorsan helyre tesz, akár csak ha hangosan elkezdesz a szomszédoddal beszélgetni. Mindez nem üres magabiztosság, egy megalapozott tudáson alapul - az itteni vezetőket a főrabbi vizsgáztatja, és szigorú -, ez pedig a visszakérdezésnél derül ki igazán: nehéz sarokba szorítani, de ha valakinek mégis sikerülne, ő onnan is kibújna.

p1300978.JPG

Azt vettem észre, hogy a 30-60 százalékban unalmas épület-körbevezetések emléke ellenére itt tátott szájjal figyeltem, és kénytelen voltam közbe is szólni, annyira családias lett a hangulat. Megtudtam közben, hogy az épület bazilikális elrendezése - ahogy Ági mondja, "churchy" - egyáltalán nem megszokott, mint ahogy az épület számos eleme nem az, élen a tóraszekrény felett látható sípokkal.

p1300959.JPG

A tóraszekrény az a hatalmas épület ott középen, amiben 15, holokausztot túlélt tóra ejtőzik. A háborút a Nemzeti Múzeum alatt töltötték, majd onnan szállították ide vissza a hihetetlen értékes, kézzel írt tekercseket, amik különlegessége, hogy ha elszakadnak, elássák őket, és a tóra készítője az írás során egyetlen hibát vét, abbahagyják, és kezdik készíteni az újat. 

Az orgona azért különleges, mert egy zsinagógában a férfiak és az emeleten helyet kapó nők egyedüli feladata a tóra tanulmányozása. A zene: szórakozás. Mégpedig sabbatkor tiltott is a zenélés, így zsidó vallású ember nem játszhatna egyébként sem az istentiszteleteken. Felvételről sem mehet a lejátszás, mert a gomb megnyomása is munka, az elektronika beprogramozása is munka, amit nem vállalhat be sabbatkor senki az ott ülők közül. A megoldás: egy nem-zsidó vallású zenész minden alkalommal, meghívásra (nem is dolgoztathatsz senkit sabbatkor) játszik, mégpedig hátulról. Az orgonának csak a sípjai néznek befelé, a kezelőjét a szent helyen kívülről lehet elérni.

p1300949.JPG

A neológ zsidóság szent helye ez az épület. Itt pedig elérkeztünk ahhoz, miért nem örülnek egyesek, amikor látják az itteni, hagyományokat feszegető megoldásokat. Az ortodox közösség sosem nézte jó szemmel az ősi szabályok változását, így sok esetben mérgesek a fentihez hasonló ügyeskedésekért. Áginak - aki nem zsidó származású, csak tiszteli a hagyományaikat - kell ilyenkor lecsitítani a kedélyeket.

És tényleg. Ha le kell csitítani valakit, én Ágit küldeném.

A másik kényes téma az oroszok felszabadító seregének ünneplése, amivel több helyen találkozunk odabent. De ahogy Ági prezentálja, egy pillanatra sem téved el senki a tények tengerében, ahogy teszik ezt nap mint nap a webes tartalmak alatt, kommentekben: a zsidóságnak, akiket a biztos halálból, a temetetlen halottakkal teli gettóból ők szabadították ki, természetes, hogy az oroszokat annak ellenére sem megszállóknak tekintik, hogy az utána következő évtizedek egy vallásnak sem kedveztek. De az emlék, ahogy az orosz tankok hangerejét, és a robbantások rázkódását figyelték a talpuk alatt 1945 januárjában, belevésődött az utódok emlékezetébe is.

p1300987.JPG

A történelmet nem lehet egy oldalról értelmezni. És itt nem a tények tagadásáról van szó, amit csakis az utókor tudatlansága képes létrehozni. Egyszerűen értelmezési kérdés ez, ami a túlélők kiváltsága, és amit Ági ügyesen, kétséget nem hagyva prezentál. Az is különleges, ahogyan a világháborúban antiszemita Magyarországról beszél, mert az ide látogató turisták, akik sokszor valamilyen prekoncepcióval érkeznek, ezt a nyíltságot és őszinteséget látják. És Ágit, mint kontrasztot.

Ezért is nagyon fontos, hogy Ágival találkozzanak az ide látogatók. Háromnegyed óra alatt úgy helyrerakja az országimázst, hogy egy jó szót nem szól magáról, vagy a mai Budapestről. Egyszerűen csak nyílt és őszinte, mindezt egy belső tartással megtámogatva.

p1300983.JPG

Aki meghallgatná Ágit, a legegyszerűbb módja, hogy összeszed egy minimum 10 főből álló csoportot, és kér egy egyedi vezetést, akár magyarul. Egyébként majdnem minden hétköznap vezet túrát, általában angolul, néha spanyolul is. A jegypénztárban lehet érdeklődni, mikor van Ági.

Ágit a fentiek miatt felkértük, hogy vezessen túrákat az Egy nap a városbannal is, szerte a városban, és figyelem, kedves cégvezetők, HR-vezetők: igent mondott. Aki szeretne Ágival egy felejthetetlen élménytúrát tartani a kollégáknak, keressen minket, és ismerkedjen a csomagjainkkal.

süti beállítások módosítása