Ősszel szokásunk Évivel, hogy nagy sétákat teszünk a város belvárostól távolabb eső részein, bekukkantunk a kertekbe, megnézzük a házakat, és magunkba szippantjuk a városrészek mindegyik más városrésztől különböző hangulatát. A blogon figyelemmel kísérhettetek sok ilyen sétát, listázva itt találjátok őket.

Ezúttal a Kis-Sváb-hegy felé vettük az irányt, ami sokkal több meglepetést tartogatott, mint elsőre gondoltam volna.

Azok, akik a Széll Kálmán térre igyekeznek, és nem akarnak fizetni a parkolásért, általában ide jönnek fel. A Csaba utcán lefelé egy kényelmes séta - ha van nálunk gördeszka, még gyors is -, visszafelé egy comb-fenék izomgyakorlat árán a Kis-Sváb-hegy tökéletes P+GY (parkolj és gyalogolj) pont. Persze ennél sokkal több van itt, és érdemes egyszer nem lefelé, hanem a Határőr úttól felfelé is elindulni.

Itt ugyanis egy 6,7 hektáros természetvédelmi területet találunk, 259 magas dombtetővel. Kutyasétáltatók mekkáját, fantasztikus kilátással a városra - kár, hogy ezt a kilátást vagy a házak, vagy a növényzet takarja ki. De néha felbukkan, rejtőzködve, szinte mellékesen, és akkor olyan perspektívából látjuk a várost, amilyenből korábban nem. 

A tény, hogy egy ilyen magas domb található ilyen közel a Budai Várhoz, valamint a városhoz, katonai stratégiai ponttá tette a korábban csak Martinovics-hegynek nevezett helyet. 1686-ban a sváb tüzérek innen adták le a jelet adó lövést, amivel megindult Buda visszafoglalása. 1936-ban a légvédelmi tüzérség vette birtokba a helyet, és épített néhány bunkert. A szőlőültetvényekkel borított területet a 19. században jogászok villái foglalták el, majd a folyamatos sittlerakóhelyek és a természeti terület izoláltsága miatt 1991-ben védetté nyilvánították. Ezeken a történelmi adalékokon, na meg az itt fellelhető védett növények és állatok felsorolásán túl nem sok infót találunk a neten a területről.

Egy fontos történetet kivéve. Azt, ami miatt ez a poszt, és az ebből megszülető, hamarosan induló nyomozásom is kezdetét veszi.

A történet Villanószemről, az indián törzsfőnökről szól, valamint egy nagy törzsnyi gyerekindiánról, akik birtokba vették a Kis-Sváb-hegyet 1969-től 1982-ig.

A történetből egyelőre ennyit ismerek: 1969 környékén egy csapatnyi srác elkezdett feljárni a Martinovics-hegy tetejére, indiánost játszani. Egy áprilisi napon aztán találkoztak Harmath István fotóriporterrel a Szöcske réten, akivel közösen megalapították a Napkirály törzset. Attól a naptól fogva mindenkinek volt indián neve, István Villanószem lett, a többiek pedig Sötét Főnök, Nagy Medve, Fehér Vadász és így tovább. Ettől fogva rendszeresen találkoztak, az indiános játék pedig tartalmas, Villanószem tanításaival tarkított, a gyerekek egész életére hatást gyakorló eseménysorozattá vált. 

Annyira, hogy két volt indiánt is megtalálhatunk ma a neten, akik egy-egy posztban, a saját oldalukon írtak Villanószemről, és az együtt töltött időszakról. Egyikük, aki később elektronikával kezdett foglalkozni, csak néhány hónapig volt része a Napkirály törzsnek, mégis nagy tisztelettel ír ma is Villanószemről. A másikuk, aki az egyik alapító tagja volt a törzsnek, egyik fő hobbija a western lövészet lett. Micsoda párhuzam!

A Napkirály törzsnek először a környékbeli srácokból alakított törzsek jelentettek konkurenciát. Folyamatosan háborúskodás dúlt, amikből minden esetben a Villanószem vezette gyerekhad jött ki győztesen. Később, amikor nagy híre lett a Napkirály törzsnek, már a helyi úttörő-egyesület lett az ellenség. Persze itt már kevésbé voltak tisztességesek az eszközök: Villanószemet többször bevitték kihallgatni, rendszerellenességgel vádolták, majd persze kiengedték. Pedofília is szerepelt a vádak között, ami nem nyert bizonyítást, és az egyik alapító tag írása szerint erről szó sem volt a Napkirály törzs tagjai között.

A történetet olvasva elhatároztam, hogy minél többet megtudok Villanószemről, és a Napkirály törzsről. Felkeresek volt indiánokat - a Vének Tanácsának egyébként Révész Sándor is tagja lett később -, meghallgatom a meséiket a törzsről, és annak varázslójáról, aki úgy tudta vezetni a gyerekeket, hogy azok önként követték volna őt bárhová. Megismerjük a játékokat, a személyes történeteket, és Villanószem 1982-es halálának körülményeit, ami után a Napkirály törzs rövid időn belül feloszlott.