English

Egy nap a városban

A Zwack család története érdekesebb, mint hinnéd

szucsadam 2015 június 06.

225 éve, hogy Dr. Zwack a császári udvar orvosaként első alkalommal kínálta Unicummal II. József Habsburg uralkodót. Ennek örömére a család felkérte a Bupap történész túravezetőit, hogy közösen állítsanak össze egy útvonalat. Egy olyan sétát, amin bárki megnézheti, hol nőtt fel Zwack Péter, hol vitték el a családot majdnem a nyilasok, és hogy mi mentette meg végül őket a haláltól. Ezen a túrán vettünk részt mi is a család felkérésére.

Képzelhetitek, mi volt a próbatúrán, ahol Zwack Péter gyermekeinek - köztük Sándornak, akiért megőrülnek a női újságírók, annyira akarnak vele interjúzni - próbálta előadni a túravezető a betanult szöveget. Inkább csak moderátor szerepet látott el, a családtagokból pedig folyt a történelem, sztorik a szülőkről, nagyszülőkről, dédszülőkről, egy hatalmas befolyású család tündökléséről, majdnem bukásáról, majd a rendszerváltást követő felvirágzásáról.

Noha a család csak a próbaúton volt jelen, mégis nagyon közel kerülünk hozzájuk a (helyenként busszal könnyített) sétán. Kezdjük mindjárt ott, hogy az utolsó szobáig bejárhatjuk azt az elsőre, az utcáról kicsinek tűnő, valójában labirintusszerű házat az Úri utca 45. szám alatt, amiben Zwack Péter felnőtt. Ez volt az aranykor: 1927 és 1948 között lakott itt a család ezen ága (a többi sem volt persze messze), az összes nagy arisztokratával egy utcában. Szomszéd volt gróf Széchenyi Zsigmond, a Hatvani-Hirsch házaspár és a Belügyminisztérium, hogy mást ne mondjak.

p1280295.JPG

p1280298.JPG

p1280307.JPG

A túrán végignéztük, merre járt Péter iskolába (gyalog le a Széll Kálmán térre, 61-es villamossal a Feneketlen tó felé), és hogy hol kapott "jutalom Dobos tortát", ha jó jegyet hozott haza.

p1280323.JPG

Szóba kerül a család egy másik híres tagja, a férjfaló Mici néni, akibe Ady annyira belezúgott néhány évre, hogy Milytta-versek néven egész versciklust írt hozzá.

Apropó, Mici néni. Neki a Gellért-hegyen volt háza, ami jól jött, amikor a család úgy döntött, meg kell húzniuk magukat. Ahogy akkor ők, mi is elhagyjuk az Úri utcát, és átbuszozunk Mici néni házához, az akkori svéd nagykövetség épülete mellé.

p1280334.JPG

p1280348.JPG

Itt a család a pincében rejtőzött el, amikor a Dunába lövések egyre gyakoribb elfoglaltságot jelentettek a felhatalmazással rendelkező bandáknak. Egy nap már őket is sorba állították, amikor az inas egy hátsó kapun - ezt is megnéztük - átfutott a nagykövetség épületébe, ahonnan Lars Berg viharzott át, és küldte el a nyilasokat a fenébe. Határozott fellépése és a diplomata státusza mentette meg Zwack-ékat, akik már annyira rákészültek a halálra, hogy Péter félelmében felfalta a féltve őrzött dugicsokiját, amiből mindig csak egy keveset engedélyezett magának minden nap.

p1280358.JPG

Néhány emlékezetes épület és sztori meghallgatása után végül busszal megérkeztünk a Zwack gyárba, a Soroksári útra. Itt már inkább magáról az Unicumról volt szó, a titkos receptről, aminek a jelentőségével rögtön az udvarra lépés után szembesülünk. A fejünk felett húzódik ugyanis a "sóhajok hídja" - ahogy a gyári dolgozók nevezik -, amin keresztül a gyógynövények a megfelelő összetételben és mennyiségben a lepárló felé veszik az irányt. Ezen a hídon összesen öt ember tartózkodhat, csak nekik van belépésük oda. A gyárban minket körülvezető, 20 éve ott dolgozó Szájbely Ernőnek például összesen kétszer járt ott, amikor felügyelettel bevitték, hogy felvonókezelő oktatáson vegyen részt.

p1280370.JPG

p1280368.JPG

p1280374.JPG

p1280379.JPG

Az államosítás idején a Likőripari Vállalat elvette az Unicum-készítés jogát, és egy Zwack Bélától kapott hamis recept alapján tovább kereskedett az itallal. Az állami cég a szocialista országok után többek között az Egyesült Államokba is exportált a hamis Unicumból, amit megkóstolt az akkor már oda emigrált Zwack János. Aki ennek örömére be is perelte a magyar államot a hamisítvány miatt, és meg is nyerte a pert. Mindenkinek padlót fogott az álla: egy emigráns beperel egy szocialista államot, és megnyeri.

Végül Zwack Péter családjával 1988-ban tért haza külföldről, hogy közös vállalat keretében újraindítsa a valódi Unicum gyártását. majd 1992-ben sikerült visszavásárolnia a családi örökségét az államtól. Eleinte – rövid ideig még kétféle palackot adott ki: az egyik a Likőripari Vállalat hamisítványa volt, a másik az igazi. Nem merték ugyanis egyik napról a másikra kivonni a forgalomból azt az italt, amihez évtizedek alatt már hozzászoktak az emberek.

p1280392.JPG

p1280391.JPG

A túra a pincében zárul, ahol megnézhetjük a hordókat, amikben először pár hónapig érik a mix (a lepárlás és áztatás utáni gyógynövényes folyadék). Az utolsó állomás a szűrés, és ahogy egy jó sörgyári túrán, itt is megcsapoljuk a hordókat, így megkóstolhatjuk, milyen is az Unicum a palackozás, tisztítás előtt. Ízletesebb, karakteresebb, és az egész nap hozadékaként be kellett vallanom, hogy sokkal nagyobb tisztelettel kortyolgattam. Életemben először ízlett, mert benne volt a történelem.

A következő túrák indulási időpontjai:

Június 12, 14.00
Június 13, 11.00

Jelentkezni a túrára itt lehet.

Disclaimer: a Zwack az Egy nap a városban hirdetője

süti beállítások módosítása