English

Egy nap a városban

Megnyitotta a második Pékműhelyet Józsi a Bartók Béla úton

szucsadam 2015 április 29.
Címkék: gasztro kenyér pék

Józsit nem kell bemutatni itt a blogon. Ő az, akinek először csak a kakaós csigájával találkoztam egy kisboltban, aztán kinyomoztam az email-címét. Szóval csak nagy nehezen értem el még 2013 elején, akkor még nem is volt saját boltja. Aztán megnyitott a Pékműhely, aztán a Kedveskrém fagyigyára, és most tovább terjeszkedik. A Bartók Béla útra, első körben.

Józsi pedig nem szakított a hagyománnyal: most is alig lehet megtalálni az üzletét, csakúgy, ahogy annak idején a Batthyány utcai boltra is alig bukkantunk rá. Egyetlen tábla sincs ugyanis a bejárat felett, az ajtón, sehol.

p1270728.JPG

p1270726.JPG

p1270704.JPG

Odabent egy vevő épp azt kérdezte tőle, hogy valami szóróanyagot tud-e adni, mire Józsi a szokásos félmosolyával válaszolt: "nem, az nincs, minek?". És ez nem nagyképűség, hanem egyfajta régimódi boltos mentalitás. 

Machete don't text. Józsi don't marketing.

Amikor kivette az üzletet, a főbérlő kissé homlokráncolva kérdezte, hogy jól meggondolta-e, mert a környéken van már két pékség. De mivel Józsi don't marketing, csak épp kiváló kenyereket süt, így megvonta a vállát. Lesz, ami lesz. Ő jól fogja érezni magát.

Az új hely nagyobb, ami a kenyereknek is jó hír: végre tudnak rongy alatt is pihenni eleget a tészták, nincs folyton a nyomás az emberen, hogy sütni kell, eladni kell, hogy elférjenek, ahogy a Batthyányban. A kovász ládákban áll a sarokban:

p1270711.JPG

Egy hatalmas dagasztógép is áll a fal mellett, és az üvegfalú látványműhelyen keresztül láthatjuk is, hogy működik:

Persze a napi extra kenyeret Józsi saját kezűleg veszi kezelésbe:

Ez egy csokoládés-mazsolás-vörösboros kenyér. Kábé két óra múlva készen van, szóval aki akar, még ma ehet is belőle. Én meg addig beteszem ide a stációit, képekben:

p1270709.JPG

p1270715.JPG

p1270723.JPG

p1270725.JPG

p1270732.JPG

p1270733.JPG

Ezen kívül Józsi egy currys-mogyoróvajas csigával is kísérletezett ma, ezt ugyancsak kóstoltuk. Nem rossz, de még érnie kell a koncepciónak. Ez az, ami miatt érdemes betérni a Pékműhelybe, vagyis mostantól a Pékműhelyekbe: valami újat mindig lehet találni, ha a pék folyamatosan fejleszti magát, és egyfolytában új dolgokkal kísérletezik.

Ez például egy mustáros-baconös cucc, isteni:

p1270722.JPG

Szóval aki erre lakik, azoknak üzenem, hogy mázlista. Én Pesten valószínűleg a végtelenségig várhatok Józsira, mert most már látom, hogy egyhamar nem merészkedik át a túloldalra.

Pékműhely 2
Cím: 1114 Budapest, Bartók Béla út 15/b, fehér ajtó, jelzés nélkül
Nyitva: H-P 07:00 - 19:00 SZ 08:00-13:00

Disclaimer: Józsit ugyan felhívtam, hogy megyek, de egyébként az itt elfogyasztott dolgokért a saját zsebemből fizettem, ahogy szoktam, mert mi itt a blogon ilyen srácok vagyunk.

süti beállítások módosítása