English

Egy nap a városban

A legjobb kenyér nyomában Budapesten: Petit Pain

szucsadam 2015 január 20.

Nagy budapesti kenyértesztünk eddigi állomásain kivétel nélkül hagyományos pékségekbe látogattunk el. Értsd: a kenyér sütésének és eladásának helye egyazon helyiségben történt (kivéve a Marmorsteint, ami kizárólag viszonteladókon keresztül értékesít, de a város legjobb kenyereinek egyike készül ott). Ehhez képest mostani látogatásunk a Rózsakert Bevásárlóközpont alagsorában, egy “fagyasztva jön az áru, mi pedig készre sütjük” felfogású kis üzletben különösnek tűnhet.

p1250927.JPG

Mégis fontos volt, hogy benézzek ide is, hiszen Budapest legdrágább kenyereit lehet kapni ezen a helyen. Két kenyérért, egy kis rozscipóért és egy kalácsért 3200 forint felett fizettem. Kíváncsi voltam, mit adnak ennyiért.

p1250925.JPG

Oké, az á table-lel megosztott helyen vannak az 1400 forintos alap fehérkenyér kilóárral, csak míg az á table-ben a francia pék helyben készíti a kézzel készített, korlátozott mennyiségben előállítható kenyereket, addig a Petit Pain-ba külföldről - Franciaországból, Ausztriából - szállítják a minden bizonnyal ipari mennyiségben előállított, fagyasztott árukat, amiket egy kis sütőben, az üzlet hátsó falán durrantanak ropogósra. Itt nincs technológia vagy komoly szaktudás, ami jóság a kenyérben lehet, azt még külföldön pakolták bele.

Házi kenyér kovásszal, 750 g, 1050 Ft

p1250933.JPG

p1250940.JPG

Kissé fakó kenyér, apró légbuborékokkal. A héja melegen még enyhén ropog, állagra azonban olyan, amit eddig nem láttam: vékony rétegben repedezett, kissé málló. A ropogási hajlandóságát azonban gyorsan elveszíti, ekkor felpuhul, szinte láthatatlanná válik.

Illata frissen élénk, íze visszafogott, amit lehet érezni, az is kissé földes jellegű. Van egy nagy előnye is: a tartósság. Négy naposan is tök rendben van, puha, vágható, és még van előtte legalább két nap az ideális bundáskenyér-ready állapothoz.

Ez a kenyér természetesen jobb, mint egy átlagos magyar nagyüzemi cucc, de nem egy másik dimenzió. Ezért az árért messze magasabb minőséget lehet vásárolni Budapesten.

Római kenyér, 750 g, 1250 Ft

p1250938.JPG

p1250942.JPG

Méretre kisebb, viszont drágább. Ezt már jobban lehet egyébként szeretni, határozottabb az állag, jobb minőségű héj, karakteresebb íz. Az 1700 forint körüli kilóárat viszont semmi nem indokolja.

Bundás kenyérnek kiváló alapanyag már két naposan is, mert a nagy kelési buborékok miatt jobban szikkad, szívósabb lesz, tartja magát az olajban is.

A helyzet az, hogy ez az üzlet nem ad különösebben magas minőséget, főleg nem az árhoz viszonyítva. Persze tudom, hogy ez nem az a pláza, ahol vissza kell fogni az árakat, és ez teljesen rendben lenne, ha itt találnánk a város egyik legjobb pékségét. De nem találjuk. Csak egész jó dolgokat találunk, indokolatlanul magas árakon. Általában nem írunk a közepes helyekről, csak ha valamilyen okból fontosnak tartjuk megemlíteni. Ez most egy olyan eset volt.

A házi kenyér értékelése:

szerkezet: 2/5

íz: 2/5
tartósság:5/5

kenyérhéj: 2/5

bundáskenyér-teszt: 3/5

ár: 1/5

Összesen: 15/30

További kenyértesztjeink itt olvashatóak.

Disclaimer: a helyre szokás szerint bejelentés nélkül érkeztünk, a számlát pedig saját zsebből fizettük, mert mi ilyen srácok vagyunk!

süti beállítások módosítása