2008-ban a négyes metró építése miatt lezárták, majd 2014-ben átadták a felújított Baross teret. A fogadtatás vegyes volt, a pozitív oldalon emlegették a főbejárat előtti, valamint az aluljárószintre tervezett tágas teret, hogy a lökésszerűen érkező péntek délutáni forgalom meg se kottyanjon a pályaudvarnak. Negatívumként hallottuk, hogy a térburkolat és a korlátok olcsó megoldások, valamint hogy felesleges az áthaladókon kívül másokra is gondolni a tér kialakításánál, így a padok meg hasonlók feleslegesek.
Az átadás után a tér valóban kongott az ürességtől, de ez majdnem minden új tér átadásánál így van, ha ennyi idő eltelik. A 2008 utáni hat évben nem csak azt felejtettük el, hogy előtte hogyan használtuk a Baross teret, de egyáltalán nem is emlékeztünk rá, milyen volt korábban. Pedig én gyakran látogattam egy kiskocsmát a közelben, 2000 és 2005 között a Thökölyn, ahol esküszöm úgy nézett ki a felszolgáló, mint Helen Hunt. Mégis elfelejtettem.
Nemrég arra jártam, sétálgattam egy órát a téren, hogy meglessem a rajta burjánzó életet (ha van), és megnézzem, mely részei kihasználatlanok.
Alapvetően azt láttam, hogy a teret birtokba vették, főleg a fiatalok. A vegetáció nagy része persze továbbra is a pályaudvar átmenőforgalma a Thököly és a Kerepesi út irányából és vissza. Főleg előbbi, a rendbe szedett Bethlen Gábor utca és a Keleti pályaudvar (elmenő) menetirány szerinti bal oldalára átkerült parkoló miatt innen érkezik a legtöbb ember. De nem is ez az érdekes, hanem hogy a padokon fürtökben lógtak a tizenéves bandák. Oda beszélték meg a találkozót, és ott ücsörögtek. A Baross tér volt az aznapi program.
De magányos, vagy páros utazókból is láttam többet, nagy bőröndökkel nyomogatták az okostelefonjukat. Mások csak ácsorogtak ott, vártak valakire. Ők innen mentek aztán tovább, sejtésem szerint az Arénába, vagy vonattal valami közeli célpont felé.
A járdasík áttörése az aluljáró felé több helyen izgalmas tereket hozott létre, alul a sárga fények, felül rímelve a Keleti sárga órájára és a pályaudvar lámpáira együtt jól néznek ki. Ez nem funkció, nem is kimondott dísz, és csak az látja, aki elve a téren sétál.
És hogy amire az építészek nem gondolnak: főbejárat előtti áttörés szélessége pont akkora, hogy önjelölt fiatal freerunnerek itt gyakorolják az “el tudok-e rugaszkodni annyira, hogy ne essek le nyolc métert a kőre” című játékot. Hülye játék, ne csinálja utánuk senki.
A tér kétharmada azonban tökéletesen funkció nélküli. A főbejárattól halad egy járda, két oldalon korlátokkal, a Blaha Lujza tér irányába, de itt már kevesen vannak. A sétálók az előlük is elzárt, egy méter magasra ültetett cserjesorok mellett haladnak el, amiket szépen rendben tartanak egyébként, csak sok értelmük nincs. Átmenő forgalom ritkás, ugyanis három zebrán kell átjönni a Rottenbiller utca felől, hogy ide eljussunk, vagy hogy megtekintsük a szintén magányosan álló Baross-szoborcsoportot, ami egy fura szigetként ékelődve a kipufogógáz-örvény középpontjába áll ott, 1968 után végre nagyjából az eredeti helyén.
Összeállítottam egy galériát is a tér állapotairól 1900 óta. Ezen látható, hogy 1900 és 1926 között a tér alig változott, legfeljebb a fa lett kevesebb. Az emberek simán sétálgattak a nyílt utcán, a forgalom nem zavarta nagyon őket, így a Keleti előtti háromszög csúcsánál is nagy volt a forgalom, hiszen komótosan átballagtak a Kerepesi egyik vagy másik oldalára. A Keleti főbejárata előtt kevés hely volt az embereknek, a legszomorúbb kép 1956-ból származik.
A képek forrása: fortepan.hu, Wikipedia