Egy nagyvárosban, főleg ahol sokan laknak egymás mellett, és nagy a fluktuáció, elkezdünk nem foglalkozni azzal, ki a szomszédunk. Minek jegyezném meg? Lehet, hogy holnap már itt sem lesz. Meg egyébként is, neki kellene odajönnie, a múltkor sem köszönt és így tovább. Ez azonban valójában racionalizálás: szeretnénk odamenni, szeretnénk egy jó közösséget kialakítani, felemlegetjük a “régi jó” időket - így hívjuk az alternatív világegyetemeket -, amikor mindenki mindenkit ismert, az emberek összejöttek és közösséget alkottak. Mi pedig, sokszor félelemből, nem próbálkozunk ugyanezzel. Mert félünk a másik apátiájától, visszautasításától, gúnyos nevetésétől. Pedig a helyzet az, hogy a másik apátiája mögött lehet, hogy ugyanaz a félelem lapul.

Oké, szóval elvethetjük, hogy az emberek általában személyes beszélgetések és közös teázások során mérjék fel az erőviszonyokat, és az egypontnullás, szembe nézős, szájjal beszélős módszerrel alkossanak szorosabb közösséget a saját lépcsőházukon belül vagy kívül. Ez még mindig jobban működik a külső budapesti kerületekben, vagy az olyan zárt közösségekben, mint mondjuk az egykori Óbudai Gázgyár lakótelepe, azonban ha a bejárati kapud előtt napi százezer ember halad el, akik közül kilencvennyolcezer nem is odavalósi, akkor nehéz.

A miutcank.hu egy közösségi oldal, ami pontosan erre keres megoldást. Láthatod azokat, akik körülötted élnek, szívességet kérhetsz tőlük, felajánlhatod a saját segítségedet, programokat szervezhettek együtt, tanácsokat kérhettek egymástól.

A legfontosabb, ami mondjuk a Facebooktól megkülönbözteti, az a terület alapú szeparálás. A Facebookon csak az ismerőseidet látod, éljenek akárhol a világban. A Miutcánkban csak a körülötted élőket látod, akár ismered őket, akár nem.

Persze nem látod a pontos lakhelyüket, sem a teljes nevüket. Viszont amit beírsz, azt mindegyikük elolvashatja, reagálhat rá, segíthet neked vagy vásárolhat tőled. Feladhatsz apróhirdetést, kérhetsz egyszerűen szívességet, szervezhetsz közös programot, sporttársért kiálthatsz, szakembert hívhatsz a környékről, ha eldugult a vízvezeték (tudjuk, annak mi a vége), vagy megkérdezheted a Lelőhely fülön, hogy hol lehet a környéken jó péket vagy hentest találni.

Az oldal idén indult el béta verzióban, és úgy tűnik, működik. A nyitóoldalon rögtön elnézést kérnek az esetleges lassabb működésért, mert váratlan volt az üzemeltetőknek is a hirtelen siker. Körülnéztem én is odabent, egy belvárosi és egy külkerületi regisztrációval megnéztem, hol használják valóban a Miutcánkat.

Az eredmény az lett, amire számítottam: a külső kerületben egy adott területen tizedannyian regisztráltak, mint a belvárosban (ez persze a népsűrűséggel is magyarázható), és a bejelentkezettek nagy része csak egyszer járt az oldalon: amikor feliratkozott. Benézett, nem látott aktivitást, ő sem érzett erőt magában az elsőzésre, úgyhogy vissza sem nézett.

Bezzeg mondjuk a Rumbach Sebestyén utcában. 570 méteres körzetben 200 regisztrált embert listázott ki az oldal, akik közül a bevállalósabbak már aktívan használták is a lehetőségeket. Valaki üvegest keresett és talált, mások focikapust vagy biciklitúrához társat kutattak. Péter kettes imbuszkulcsot kért kölcsön egy órára, mások nyelvtanítást vagy zongoraleckéket ajánlottak fel.

Lakáshirdetést nem találtam, pedig Örkény egypercesét szívesen vettem volna az aprók között.

"Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt, Sas-hegyre néző lakásomat sürgősen, ráfizetéssel is elcserélném Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt lakásra, a Sas-hegyre néző kilátással."

Két bejegyzés volt, amin meglepődtem. Látszólag nincs közük egymáshoz, mégis szorosan összefüggnek. Az egyikben megkérdezték, vigyázna-e valaki a gyerekre egy-két órára. A másikban az újonnan alakult kis közösség első sörözését szervezték.

Nyilván senki nem bízza a gyerekét mondjuk "S. I." gondjára, aki 450 méterre regisztrált be, és szereti az aranyhalakat. Mert S. I. - akármilyen szép dolog is szeretni az állatokat - idegen. Még. Viszont amit fontos látni, hogy ez nem csak egy interneten létező közösség. Vagyis nem annak szánták: később közös programokat szervezhetnek, megismerhetik személyesen egymást, S.I. arcot, személyiséget kap, S.I.-vel lesznek közös élményeink. Ebben is a Facebook ellentéte: előbb hozzákötnek, aztán megismerkedtek. És akkor mehet kölcsönös bébiszitterkedés.

Sőt megszervezhetitek, hogy hétfőn Márti, kedden Juli, szerdán Zsolt vigyáz a környékbeli gyerekekre, rögtönzött óvodát létrehozva. Mehet a bográcsgulyácsozás az egyik bérház belső udvarán, de lehet helyi tüntetést is szervezni, ha az ott élők tiltakozásukat fejeznék ki valami agymenés ellen. Van erre egy csodálatos szó, mondjátok ki gyorsan ötször:

érdekérvényesítő képesség

Végre megtudjuk, lakik-e a szomszéd utcában tetőfedő, esetleg marketinges, és a következő közös sörözésre leegyeztethetünk egy kis munkamegbeszélést.

Az eredmény ugyanaz lehet, mint a zárt közösségek esetében, az internet és a nyolcplusz órás munkahetek előtt: összejövünk, beszélgetünk, megismerjük egymást. Csak be kellett iktatni egy köztes állomást, egy weboldalt, amivel a kijelzőre meredő szemek elé kerülhetett a probléma és a megoldás. A közösség nyitott, bárki csatlakozhat, a feltétel, hogy a közelünkben éljen.

Disclaimer: közösségi gazdaságról szóló sorozatban az Egy nap a városban blog együttműködő partnere a Magyar Telekom. Ők azok, akik összeszedték, és egyben tálalják elénk a hasonló megoldásokat, valamit az infrastruktúrát, a szélessávú mobilnetet adják az ilyen oldalak mögé. Itt írtunk róla bővebben.