Sok módja van annak, hogy egy város jobb hely legyen, de a leghatékonyabb eszköz a lakók gondolkozásának a megváltoztatása. Ha az emberek elkezdik sajátjukként kezelni a környezetüket, annak őrületes hatása lehet: nincs annyi milliárd eurónyi uniós támogatás, ami képes lenne jelentősebb változást elérni, mint a városlakók szeretete. Ha van viszonyunk a városhoz, odafigyelünk rá, belakjuk, akkor egyetlen forint támogatás nélkül is azonnal jobb hely lesz, amit az elmúlt öt év eseményei is remekül bizonyítanak: Budapest nem azért lett a térség egyik legmenőbb központja, mert sokat költöttek térkövekre, hanem mert néhányan elkezdtek romkocsmákat építeni, mások jó ütemben laktak be elhagyatott tereket (Gozsdu), a Mindspace-hez hasonló szervezetek meg olyan projekteket futtattak, mint az Öleld meg a Dunát.

És szintén ők döntöttek úgy, hogy elhoznak Budapestre egy Chilében már őrületesen sikeres ötletet: arra kérik a budapestieket, hogy bármilyen formában, de írjanak legfeljebb száz szóban Budapestről.

Hogy ez miért jó? Hát mert megtanítja az embereket arra, hogy tudatosan gondolkozzanak a városukról, hogy felismerjék az értékeit, vagy hogy legalább definiálják magukban: sokkal jobban odafigyelsz arra, aminek van valamilyen kognitív formája, mint egy határozatlan szélű, terjengős izére.

Santiagóban akkora siker már a 14 éve indított projekt, hogy a legutóbbi felhívásra 46 ezer pályázat érkezett: lázban tartja az embereket, foglalkoznak a várossal, és akik épp egy sort sem írnak, azok is izgatottan várják a “Santiago 100 palabras” nyertes gondolatait.

Itt van például a 2003-as pályázat első helyezettje, ami bizonyítja, hogy Dél-Amerikában akármiről is írsz, a végeredmény olyan lesz, mintha a hőség metaforáját készítenéd elő, meg hogy azért vannak gondok Santiagóban is:

Beatriz García-Huidobro (42 éves): Az a nap

A robbanásokon kívül. A csillogás átszivárog a redőnyökön. Az ablakok remegnek. Vibrálnak a falak az örvénylő por súlyától. Először a kiabálások. Sikolyok és szitkozódások. Később a sóhajok, vakarózás, a testek csúszó hangja. Utána a csend. A repedéseken csak a sötétség gázol át. Biztosítja az ajtókat. Magányos emberekhez ül. Bekapcsolja a tévét.

Szóval a 100 szóban Budapest sem feltétlenül dicshimnuszok végtelen sora, a Mindspace célja sem feltétlenül ez, hanem hogy gondolkozz a városról. Ha bármi eszedbe jut Budapestről, írd le és segíts, hogy azok is képet kapjanak róla, akiknek az egész nem több a reggeli és a délutáni metrózás közti kényelmetlen intermezzónál. Vannak díjak, pénzjutalmak, menő zsűri, minden, szóval érdemes rászánni az időt.

Itt tudtok még több információt szerezni a kezdeményezésről, kattintsatok, írjatok, szuper lesz.