English

Egy nap a városban

Ide menj nyaralni: Gdansk

Magyarósi Csaba 2014 július 02.

Sose gondoltam volna, hogy Gdansk érdekes lehet, már a politikai dimenziókon kívül, illetve a végtelenül menő hajógyárat leszámítva. Pont emiatt utaztunk a városba, ahol aztán rögtön az első nap sokkot kaptunk: Gdansk annyira szép, olyan jó a hangulata, annyira jók az adottságai, hogy simán megér egy utazást, néhány napot gond nélkül el tudsz itt tölteni.

Izgalmasak a régi épületek, és ami Budapesten egyáltalán nem megy, tökéletesen illeszkednek az utcaképbe az újak, a belvárost kettészelő csatornában a hely szellemének engedve óriási hajók pihennek és itt az is kiderül, hogy a lengyelek tényleg óriási spanoknak tartják a magyarokat: akárhol megtudták, hogy honnan jöttünk, mindig nagyon megörültek nekünk és biztosítottak minket arról, hogy országainkat megbonthatatlan barátság fűzi össze.

És ha csak napozgatni akarsz, arra is van megoldás, mert a várostól északra van a Hel félsziget, hosszú, homokos partokkal és persze a Balti-tengerrel, amiben azért még a legmelegebb nyári hónapokban is simán kockára fagysz, viszont a környék tényleg gyönyörű.

De a lényeg: csodásak az éttermek. Több helyre is beültünk, amíg itt dolgoztunk, ráadásul egy alkalmat leszámítva különösebb tervezés, tripadvisoros utánanézés nélkül, még ráadásulabb a folyópart melletti turistacsapdákat választottuk ki, és mindig fantasztikus ételeket kaptunk. Ettünk lepényhalat, lazacot, szardíniát, meg valami helyi spéci izét, és mindig minden friss volt, ügyesen elkészített, jó ízléssel fűszerezett, stílusosan tálalt. Nézzétek csak meg:

És ami a legjobb az egészben, hogy egyszer sem éreztük úgy, hogy kiraboltak volna minket. Csodás helyszíneken ettünk nagyon jó éttermekben, és a három fogás ára egy pohár sörrel vagy borral általában megállt 5500 forintban, amire Budapesten nagyjából semmi esély.

Ha még nem tudjátok, merre induljatok: menjetek Gdanskba!

süti beállítások módosítása