Valójában nem ismerem annyira Gödöllő gasztronómiai felhozatalát, hogy a fenti címmel határozottan egy pontra mutassak. Csak valószínűsíteni tudok, meg elmondani egy problémát.

A probléma úgy néz ki, hogy állsz egy idegen városban, és éhes vagy. Előtted egy kockás terítős étterem, az autók számából próbálsz következtetni a népszerűségre, az étlapból meg a konyha stílusára. Általában csupa nehéz, súlyos, fűszeres ételt látsz, hús hússal, mindez saját zsírjában és egy kis húslével. Ja, meg rizs és sült krumpli.

Mit teszel ilyenkor? Én optimistán előveszem a telefonom, és beírom a keresőbe, hogy “legjobb étterem ‹település neve›”. Jelen esetben “legjobb étterem Gödöllő”. Ha szerencsém van, találok valami helyi érdekeltségű listát - ebben egyébként nem nagyon bízom -, de még jobb esetben egy megbízható forrás is felbukkan, ahol valaki leírta már a véleményét, kipróbálta a helyet, és el van ragadtatva.

Gyorsan felbukkant a találati listában a Solier neve a Dining Guide gondozásában is, egyértelműen erre sodortak a webes vélemények. A kockás terítős hely bejárata előtt megfordultunk Évivel, vissza az autóba, és irány a városközpont, és az alig észrevehető Solier Cafe:

Az alsó szinten egy cukrászda van (ahol cukormentes édességeket is kapni, hurrá), felül pedig, egy világos, szellős, egybe nyitott helységben az éttermi rész. Ízlésesen felöltözött, kedves és profi pincérekkel, akiknek még az előzetes telefonhívásom alatt sem rebbent a szeme. Pedig eléggé próbára tettem őket a “most értünk ki az erdőből, három órája túrázunk, bakancsban és rövidnadrágban vagyunk, ez probléma-e a leves- illetve desszertrendelésnél, vagy bármikor az ottlétünk folyamán?” kérdéssel. Várjuk Önöket - jött a profi válasz.

Az étlap egyébként tökéletes. Néhány leves, kábé tíz főétel, plusz a tészták és a vega fogások, kétféle desszert. És mindegyik olyan, hogy meg akarod kóstolni. Ne valami különleges definíciókra gondoljunk, egyszerűen csak leírják, mi van a tányéron, de azokat olyan kombinációkban, hogy akarni fogod.

Egyébként már az itallal levettek a lábamról. Az egyik piros pont azért járt, mert nem tettek fél köbméter jeget a pohárba, hogy a négy deci helyett valójában csak kettőt szürcsölgess. A második meg azért, mert két-három nagy szőlőszemet feleztek bele az italba. Az egyébként is jó limonádéból hideg szőlőszemeket halászni egy bakancsos tára után: a legjobb játék.

Hoztak előételt is, a rendelésen kívül, sajtot, padlizsánkrémet, disznósajtot. Nem túlfűszerezett, visszafogott falatok, a célnak tökéletes.

Hideg meggylevest kértem, valami félelmetes nagy adagot kaptam. Nézzétek:

Egyébként kellemes meggybefőtt íze volt, valószínűleg tavalyi gyümölccsel, a vaníliafagyiban helyenként valódi vanília is volt, de csak módjával. Teljesen rendben volt.

A főételem szintén, a helyi ízek megkóstolása miatt Gödöllői csirkecomb a’la Solier fogást kértem zöldborsópürével és olvadós burgonyával. Májjal-gombával töltött comb, kissé száraz, a burgonyát nem sikerült elolvasztani, de a zöldborsópürével és a pecsenyelével nagyon rendben volt a fogás. De ekkor még nem tapsoltam volna, és posztot sem feltétlenül írok.

Viszont Évi sztrapacskája miatt már igen. Na az rohadt jó volt.

Egyáltalán nem az a finomkodós-újhullámos vonal, a juhtúrónak erős íze van, a tejföl jó krémes, a sztrapacska remek, a sült szalonna pedig megadja a koronát az egészre. Itt már sejtettem, amit aztán az étlap gondosabb tanulmányozása után később megtudtam. Jó alapanyagokat szereznek be helyi kistermelőktől (szándékosan nem mondok kézművest), ezért van olyan jó értelemben vett házias íze az ételeknek. És ez nem csak zászló, amit lengetnek, egészen komolyan foglalkoznak a helyi termelők támogatásával, blogokat írnak (itt és itt például), részt vesznek a Gödöllői Helyi Élelmiszer Tanácsban, aminek a weboldala arról tanúskodik, mit lehet elérni a térségben egy kis összefogással.

A borválaszték korrekt, kábé a Bortársaság kínálata, plusz egy-két tétel. A sütemények is jók az alsó szinten, nem tépem ki a hajam miattuk, de tök rendben vannak.

De térjünk vissza egy pillanatra megint a sztrapacskához.

Szóval ha Gödöllőn jártok, és éhesek vagytok, feltétlenül ide gyertek először. Budapesten nem kerülne a hely ilyen előkelő pozícióba, mint Gödöllőn, mert a minőség egyes fogásoknál eltérhet, de tapasztalatom szerint a fővároson és a vidéki top éttermeken kívül egyelőre kevés látunk egy helyen profizmussal kevert lelkesedést, tehetséget és ízlést, ezt meg kell becsülni.

Az árak rendben vannak, 1000 forint alatti levesek, 2500-3000 körüli főtételek (a sztrapacska mondjuk pont 1690), 1000 forintos desszertek. Ha nagyon beboroznánk, a HÉV közel van, és háromnegyed óra alatt elér velünk az Örs vezér térre.

A poszt címe pedig azért lett ez, hogy a kereső biztosan kiadja ezt az írást annak, aki hozzám hasonlóan keres a környéken valami jót.

Solier étterem
Cím: 2100 Gödöllő, Dózsa György u. 13.
Nyitva: Hétfő-Szombat: 08.00 - 22.00, Vasárnap: 10:00 - 21:00

A poszt írásakor az étteremigazgató Szoljár Csaba, a séf Fodor Sándor volt.