Tegnap ért véget a három napos őrület, ahol a kézműves sörök ÉS az utcai gyorskaják iránt vonzódó arcok egy helyen találták meg a két műfaj összes jelentősebb képviselőjét. Az időre való tekintettel a sorrend úgy alakult, hogy aki odavonszolta magát a Műegyetem rakpartra csatakosan, az rögtön benyomott két sört, aztán harapott valamit a lötyögő hasába, majd újabb két sör és így tovább. Aki azt hitte, biciklivel még hazatekerhet egy ilyen eseményről, gyorsan meggondolta magát.

Egyébként ez az egyesülés nem valami eleve elrendeltetett, meetingeken kiagyalt ravasz húzás, inkább így hozta az élet. Viszont milyen jó párosítás: a Mikszáth téren a sörimádók maradtak éhesen, a Hold utcai vásárcsarnokban meg az utcai étkezdékben sülő húsok füstje tette nehezen elviselhetővé az atmoszférát. Most szabad ég alatt sorakoztak fel a lakókocsik, és várták a tömeget. Ami jött is.

Öt momentumot emelnék ki az eseményről, amik egyben jó keresztmetszetet adnak arról, milyen volt ott lenni.

1. Ülőhelyeket majd mi megoldjuk

Természetesen olyan tömeg volt, hogy még a Műegyetem rakparton is képesek voltunk tolakodást előidézni. Persze ez nagyban köszönhető azoknak a jókedvű baráti társaságoknak, akik pont a haladók vonalában állva érzik úgy, hogy meg kell vitatni egy fontos kérdést. Lehetőleg kör alakzatban, hogy mindenki lásson mindenkit.

A felállított sörpadok mindig tele voltak. Nem volt egyetlen olyan másodperc, hogy láttam volna szabad helyet, aki leült, az hálásan a helyén maradt, és az állva maradtakkal hozatott magának mindenféle kaját és/vagy sört.

De megoldottuk. A bicikliutat is elfoglalták az emberek, és a korlát tövében végig, verébszerűen ültünk le, és néztünk magunk elé. Ami a legjobb köveken ülve a Dunát jelentette, szemben a CET-tel.

2. A Zing előtt akkor is 50 ember állt, amikor zárva volt

A zinges hamburgerkészítők nem bírták a nyomást, és délután bezártak vagy háromnegyed órára, hogy a pörgésben megfáradt emberek kicsit kifújják magukat. Itt volt a leghosszabb sor, mindig kábé 50-100 ember kígyózott a város egyik legjobb burgeréért, így aztán érthető, hogy a roló lehúzása lincshangulatot vont maga után.

Feloszlott a tömeg, de tíz perc múlva újra formálódott. A nyitás előtt fél órával már megint ötvenen álltak sorba, elképesztő.

3. Sor után sor

Mivel feltöltős kártyával lehetett fizetni, először ezt kellett kiváltani, majd ezután az egyes helyszíneken egy újabb sorban kivárni, hogy megkapd, amit kértél. A fizetés tényleg nagyon gyors volt, így aztán egy ügyes sörcsapoló előtt egykettőre elfogyott húsz-harminc ember, de sajnos a fizetőpontoknál lassabban haladt a menet.

Ráadásul a végén a kártya - és a letéti díj - visszaszerzése miatt még egyszer sorba kellett volna állni, tök részegen, na nem, ezt megbeszéltem az előttem állókkal. Ebben a sorban úgy virágzott a fekete kereskedelem, mint egy külvárosi szovjet ábécében Gorbacsov alkoholtilalma idején.

4. A legerősebb magyar sör

15,2%. Egészen komolyan. A Hopfanatic Tsunami üt, mint az istennyila.

Nagyon-nagyon sűrű, inkább kávéra hasonlít az állaga és az íze, de egy csomó gyümölcsös aroma is van benne, egészen komplex valami. Sör, na. Apró kortyokban el lehet vele lenni egy fél órát, de a nyári hőségben nem erre kattansz rá, az biztos. A sörfőző közben mesélt, hogy az élesztőgombák még sokkal korábban kinyiffannak, mint hogy ilyen magas alkoholt el lehetne érni, így fokozatos hozzáadagolással lehet elérni, hogy tovább zabálják az élesztők a malátacukrot.

Láttam még olyat is, hogy sörpárlat, ezt is kihagytam ezek után, sőt kifejezetten a könnyű, alsóerjesztésű üdítőitalokat kerestem. De ez olyan, mint a jó savas rizlingfröccs egy borfesztiválon: nehéz rátalálni a lelőhelyére, pedig igény rohadtul lenne rá.

5. Mr. Lepény

Valami ételről is kellene írnom valamit, így aztán a Piknik Utcza Bár kocsijában kapott kacsamájas-vargányás lepényt emelném ki. Tök jó volt.

Ez egyébként egy viszonylag új foodtruck, a kiszolgálás kedves, a kaja ötletes és jól elkészített. Itt tudjátok őket követni.

Ha bevállalósabb lettem volna, választhattam volna a fateknőben felszolgált töpörtyűt is, de idáig nem merészkedtem.