Beülsz egy előadásra, elkezdődik egy bóhózatízű, harsány komédia. Nézed egy darabig.

Aztán valaki hátulról beüvölt: állj, ez így nem jó! A rendező előrejön a nézők közül, és elkezdi újra elismételni, hogyan kell előadni a jelenetet. A színpadon lévő színészek megállnak, figyelnek, vitatkoznak a karakteren, a szövegen, bejön a súgó, kész a káosz. Aztán eljátsszák újra. Aztán még egyszer, és így, szép lassan bontakozik ki az eredeti darab, ami már nem is annyira érdekes. Meg egyébként is, nem sokat ér, sokkal izgalmasabb a színészek vitája egymással.

De nem ennyi az alapötlet, ez még csak a kezdet. A második felvonásban megfordul a díszlet, és mindennek az inverzét láthatjuk. Aki az első felvonásban a színpadon volt, a másodikban a díszlet mögött, aki pedig korábban kisétált a jelenetből, most besétál ebbe az újba. Persze vannak itt egyéb bonyodalmak: féltékenység, szerelmi háromszögek, elrontott sorsok, vegytiszta őrület. Van egy 2,5-dik felvonás is, ez tökéletes meglepetés, nem is mondok semmit.

A Függöny fel! előadás tehát darab a darabban, és mint ilyen, nagyon szórakoztató. Amikor először zökkentenek ki az első "síkról", még idő kell, hogy színészeket játszó színészeket láss. Aztán mikor ez megvan, megint csavar egyet az író, aztán még egyet, egy pillanatra sem ül le az érdeklődés. Közben persze lehet röhögni a harsány poénokon, amik egy része szándékos ripacskodás, másik része véletlen, és azért akad a helyzetből adódó kifinomultabb poénok is.

Michael Frayn riporterből lett drámaíró a mű szerzője. Úgy jött a darab ötlete, hogy nagyon unatkozott egy előadáson, és elmerengett azon, hogy a színfalak mögött mennyivel izgalmasabb lehet az egész. Ott, ahol a színészek egymással beszélgetnek, konfrontálódnak, ahol az élet zajlik, nem a vásári majomkodás. Ez még 1982-ben történt, 1992-ben filmet is forgattak belőle, most pedig, 2014-ben még mindig játssza Budapesten, most már a második színház is. És nem is csodálom, simán megnézem még egyszer, ha ki akarok kapcsolni.

A Függöny fel! egyébként egyszerre szolgálja ki a színházba járó emberek igényeinek teljes spektrumát. Akinek vicces, hogy Papp János letolt nadrággal üvölt, vagy Cserna Antal altesti tornázik, az már ebben is megtalálja a szórakozását. Aki ennél többre vágyik, ezeket csak kelléknek nézi, és darab színfalak mögött zajló eseményire koncentrál. Nagyon karót nyeltnek kell lenni ahhoz, hogy semmit sem tudjunk kivenni magunknak belőle. Na nem valami mélyen szántó gondolatot, egyszerűen csak egy jó nevetést. Itt csak ez a cél.

Annyira komolyan gondolják a minden igény kielégítését, hogy fogják az egyébként gyönyörű színésznőt, Ágoston Katalint, és a huszadik percben megfosztják a ruháitól, és a darab végéig úgy is hagyják. Mutatom, miről van szó:

képek forrása fentről lefelé: Németh Péter - index, blaskovitseszter.wordpress.com, Rick Zsófi

Mivel több mint két és fél órás az előadás, azok a férfiak, akik a feleségükkel érkeznek, ezt az időt nagyjából mozdulatlanul, rezzenéstelen arccal töltik:

A darab egyébként már csak az alapötlete miatt is nagyon jó, a színészek egytől egyig pazarul hozzák az eltúlzott karaktereket, és tényleg csak egy-kétszer éreztem, hogy itt most pont nem kellett volna a ripacskodás, amúgy jól egyensúlyoztak a kettős szerepük között. Pokorny Lia már az Új Színház-as idejében játszott ugyanebben a műben, akkor Még egyszer hátulról címmel, de akkor egy másik szerepet osztottak rá. Úgyhogy neki már rutinból ment. De nem tudnék kiemelni senkit, jó csapatjáték volt, amiben mindenki kivette a részét.

Egyébként a díszlet is elképesztő, egy ház komplett nappalija, lépcsője, jó vastag faburkolatokkal. Később megtudtam a műszaki vezetőtől, hogy 1,3 tonna a teljes szerkezet, amit egyébként kézzel forgatnak, és most a Keszthelyi Nyári Játékokra apró darabokra szednek (hogy egy szimpla ajtón kiférjen), felrakják három teherautóra, és viszik le.

A Centrálban még játsszák a nagyszínpadon júniusban kétszer (5-6.), meg most vasárnap. Utána Keszthelyen találkozhattok vele.