Sorozatunk harmadik részében is a városban élő külföldieket mutatjuk be: miért nálunk, mit szeretnek itt, miért maradnak, miért jó Budapest egy külföldi szemével. A sorozat további érdekessége, hogy nem az Egy nap a városban blog két szerzője írja, hanem Böjtös Kinga, a Vizitkártya blog szerzője, aki építészek, belsőépítészek, bútor-és tárgytervezők munkáiról tudósít. Itt van Kinga oldala, olvassátok, de előtte még jöjjön a cikk:
Az én városom Budapest! – vallja a fiatal zongoraművész, aki Amerikai tanulmányai óta a München- Budapest -Balaton felvidék háromszögben ingázik, miközben fiataloknak zenét tanít és nemzetközi zenei kurzusokat szervez.
Megélhetése Németországba, de szíve és emlékei ide húzzák. Gyermekkori nyarait magyar nagymamájánál, mostani Budapesti életét a nagyi bútoraival berendezett kis lakásában tölti, miután megunta a haveroknál alvást. A saját ízléssel kialakított otthonban jól megférnek a felújított, újra kárpitozott bauhaus bútorok a lomizásból szerzett bambusznád lámpákkal , a szocreál konyhaasztalok és hokedlik a régi kilimekből varrt párnákkal, a faragott parasztszékek az alumínium előszoba fogassal.
A retróba oltott polgári hangulatba az erdélyi utazásokból gyűjtött kalotaszegi kályhacsempék, kerámiák és faragott ágyvégek is kellemesen integrálódnak. Kidobás helyett a lakás burkolatai is csak enyhe face-liftingen estek át. A sokat látott pepita cementlapokhoz és a nyikorgó öreg parkettához jól passzol a nappali legextrémebb része: a festéktől megszabadított, visszakapart nyers falfelület, mely vízszintes sávban halad a türkíz kanapé felett. Vele szemben áll a zongora, mely szinte faltól falig kitölti a teret és melyen naponta szigorúan több órát gyakorol a művész.
"München már készen van, de Budapest folyton változik, meglep, izgalomban tart. Épp ezt imádom benne!" – meséli Andreas a két életterét összehasonlítva, miközben az utca végi sváb henteshez indul disznótorost ebédelni. Amikor csak teheti, felfedező sétára indul, homlokzatokat bámul, új helyeket keres, vagy megnézi, hol tartanak az aktuális épületfelújítások. Majd kávé a történelmi Hadikban, vagy az alternatív Szatyorban, a budapesti kávéházak egyikében.
Hétvégenként értékes vacakokra vadászik a Pecsa vagy az Ecseri ócskapiacán, ahonnan több kedvenc tárgya is származik. "Jólesően sodródom, mert azt Budapesten nagyon lehet". Szerinte a város a maga szépségeivel és nyomorával, megoldott és megoldatlan gondjaival egy kendőzetlenül őszinte közeg, ami egy kellően érzékeny és nyitott embert új inspirációkra és mások megismerésére ösztönöz. A kivételesen gazdag kulturális élet mellett ez az a plusz töltet, melyet András és nálunk élő külföldi művészbarátai is megtaláltak itt.
Budapesti estéik legkedveltebb időtöltései a Müpa, vagy az újjászületett Zeneakadémia világszínvonalú koncertjei, melyek a Nyugat-európai árak töredékéért kihagyhatatlanok. És ott a régóta áhított saját koncertterem, ami Andreas szerint lehetne akár egy vidéki istállóban is. És tényleg: Andreas nyári koncertjei egy néhai, gaztengerrel borított romhalmazban, a családja által felújított Balaton felvidéki parasztházban zajlanak. A zenei táborok estjeit külföldi és magyar művészek közreműködésével a boltíves istálló épületében tartják, és a nemzetközi vendégsereg évek óta visszajár a kis faluba.
A ház eredetéről és felújításáról, András szüleinek történetéről „Zongora az istállóban” címmel olvashattok a vizitkártya blogon.
És akkor galériában az összes kép:
