English

Egy nap a városban

Csodás lesz a Határ úti metrómegálló környéke, aggódunk Mondik Noémiért

Magyarósi Csaba 2014 március 08.
Címkék: budapest városkép

Aki járt már a Határ úti metrómegállónál és főleg a bódésornál kustoricásan balkáni buszfordulóban, biztosan fel tudja idézni a hely hangulatát. Nem az, hogy szereti, de hogy emlékszik rá, az fix. Aki meg nem járt még ott, annak segítség lehet néhány fotó, amit a környéken készítettek:

De igazából Mondik Noémi képében benne van hiánytalanul minden, a környék összes toposza belesűrítve egyetlen pillanatba:

mondik-noemi-18_1.jpg

És ez az, aminek most vége lesz. Ezt persze kár sajnálni, inkább csak annyira érdemes szomorkodni miatta, mint amikor kidobjuk azt a régi pólót, amihez rengeteg szép emlékünk fűződik, de igazság szerint már vagy öt éve nem vettük fel, mert összement, kilyukadt, foltos volt és tavaly óta amúgy is csak a vécét takarítottuk vele.

Hát ez kábé a Határ út most, és ezt lesz elvileg néhány hónap múlva a BKK szerint:

20140306_hatarut_latvanyterv_02.jpg

20140306_hatarut_latvanyterv_12.jpg

Az egész tér megújul, eldózerolják a balkáni bódésort, kitépik a gazokat, a szálloda elől elbontják a pripjatyi betonszalagot és úgy általában mindent, ami Kelet-Timorra emlékeztet.

Aztán ez jön helyette: jó minőségű térkő, parkosítás, díszmedence, akadálymentesített közlekedés, nagyobb tér a várakozásra, szellős kialakítás, sövények, virágok, díszfű, várostűrő fák, ilyesmi. Galériában az egész projekt:

A kivitelezőt még tavasszal kiválasztják, a munka júliusban kezdődhet és az év második felében be is fejeződhet.

süti beállítások módosítása