A napokban meghívót kaptam egy fiatal magyar fotósok alternatív Budapest-képeiről szóló kiállításra. Végül nem sikerült elmennem a megnyitóra, de ezt még pótolhatjuk, hiszen tart még a tárlat, egyébként meg a szervezők honlapját nézegetve ráakadtam néhány valóban izgalmas Budapest-fotóra. Illetve ismerős környezetben készített alternatív képekre, amiket most megosztok veletek.

Először Cseh Dániel képei tűntek fel: a fiatal fotós Metropolis-sorozatában valódi helyszíneket dolgoz fel, de olyan ügyesen, hogy elsőre valódinak gondoltam a képeket. Pedig kicsit belegondolva nyilvánvaló, hogy nincs ilyen panelerdő Magyarországon:

De a szintén budapesti X6 Galériában pont egy ehhez nagyon hasonló Hong-Kongot ábrázoló kép volt a kedvencem (H.G. Esch képei egyszerűen fantasztikusak):

A távol-keleti fotókat addig néztem, hogy már teljesen megszoktam a látványt, így elsőre igazinak hittem a magyar lakótelepet is. Pedig trükk, kartonra ragasztott fotópapírt nézünk, ezzel együtt nagyon izgalmas kompozíció. Ahogy a többi fotóé is:

Aztán rákérdeztem a képek sztorijára Dánielnél, és kiderült, hogy pont ez a tévedés, a percepciónak ez az elcsúszása érdekli őt:

"Amikor a képekre rápillantva megkérdezik, hogy minek fotózok aluljárókat, esetleg egyértelműen beazonosítják a Nyugdíjfolyósító Intézetet, akkor beigazolódik a feltevésem, hogy az átlagos néző felületes. Közhely, hogy képdömpingben élünk, impulzusszerűen érnek minket a képi információk, és legtöbbször esélyünk sincsen a vizuális adatfolyam sebességét a saját képességeinkhez igazítani. Ez olyan kikényszerített felületesség, ami teret enged a manipulációnak, és ez különösen veszélyes, amikor a közvetlen környezetünket leszámítva szinte mindenről technikai képek által van tudomásunk.”

Szóval nem értjük, amit látunk, nem elemzünk, nem gyanakszunk és ezzel minden hülyeséget át lehet nyomni a védelem nélkül maradó agyunkon. Akkora az információs környezetszennyezés, annyira elszakadt a képi ábrázolás a valóságostól, hogy látok egy lakótelepet, ami nyilvánvalóan nem létezik és néhány másodpercig eltöprengek azon, hogy pontosan merre lehet.

A másik sorozatot Lados Dávid készítette, pedig elsőre azt hittem, hogy Gregory Crewdson. Tudjátok, ő rendezi azokat a fotókat, amiknél a beállítás heteket vesz igénybe. Crewdson a kép minden elemét megkomponálja, de nem a gép mögül, hanem az objektív másik oldalán: berendezi a szobát, elárasztja vízzel, ha kell, bíbelődik a fényekkel és a színészekkel (bár ő sosem hívná színészeknek őket). Aztán a több hetes munka végén elsüti az exponálógombot:

Dávid még biztosan nem keres milliókat, de az Insomnia sorozat mindenképpen érdekes. Az első kép abban a vidéki házban készült, ahol Dávid felnőtt, a második már Budapesten, a 3. kerületben, a Bogdáni úton.

A sorozat hat képből fog állni és mindegyik az álmatlanságot dolgozza fel főleg Dávid saját élményeire alapozva. De hosszú melóra érdemes számítani, egy kép elkészülése ugyanis kábé fél évet vesz igénybe, ennyi idő, amíg a történet kitalálásáról a helyszín felfedezésén át el lehet jutni a képi megvalósításig.

És akkor újra az összes kép a galériában: