English

Egy nap a városban

Tíz nap után az első jó falat

szucsadam 2014 január 28.

Nemrég írtam egy hosszú posztot az Oshawa diéta során átélt szenvedéseimről. Kommentben aztán két dolog miatt kaptam kritikát: egyrészt nem hangsúlyoztam ki kellően, hogy a diétát a végére megszerettem, és amikor a cukor iránti vágy, meg a mardosó éhség megszűnt, sokkal jobban éreztem magam, mint korábban bármikor. A másik dolog, amit a szememre vetettek, az az első falat élménybeszámolójának hiánya volt. Mivel az előző poszt idején még benne voltam a tíz napos böjtben, nem is írhattam erről, most viszont pótolom ezt a hiányosságot. Hiszen tulajdonképpen én is erre voltam leginkább kíváncsi: mit érez valaki, aki tíz napig élvezet nélkül evett főtt gabonákat vízzel és sóval, majd beleharap egy ízletes ételbe? Vajon tényleg sírva fakad az ember egy egyszerű almától is?

Nem bíztam a véletlenre, ha már sírni kell, sírjak egy megfelelő helyen: a Nobuban foglaltam asztalt a diétát követő napra, ebédre. Azt akartam, hogy ott érjen az első falat élménye, így reggelire még benyomtam egy kölesgolyó-adagot, és elindultunk Évivel. Ő még vizsgáztatott egy rövidet a főiskolán, én a büfében vártam meg, ahol továbbra is ellenálltam a felém áramló melegszendvics-illatnak. Aztán átautóztunk Budára, ahol betértünk a Kredenc nevű helyre. Jópofa, van benne néhány szekrénnyi biocucc, meg egy kredenc, de nem ájultam el a helytől annyira, meg aztán drága is volt. Azért vettünk egy üveg tömény gyümölcslevet, abból kortyoltam egyet később, az utcán. Ez volt tizenegy napja az első íz, amit éreztem a köles, barna rizs, hajdina és búza jellegtelenségeit leszámítva.

Kiakadtak az ízlelőbimbók. Túl sok volt nekik, feladták: jelezték az agynak, hogy az elképzelhető legsavanyúbb és legízletesebb dolgot vettük a szánkba, finom árnyalatok észlelésére nem voltak hajlandóak. A nyáltermelésem is beindult, mintegy három decit pumpált a számba a mirigysereg, úgy éreztem, mintha megköszönnék a dolgot. Szívesen - mondtam, tócsát folyatva az aszfaltra.

A Nobuban aztán megvolt az első falat is. Lazac sashimi:

P1180666.JPG

Aki evett már néhányszor itt, el tudja képzelni, mire számíthattam. A legváratlanabb helyeken tudnak robbantani egy elemi erejű ízbombát, a semleges ízeket (Csaba umami-kereséséről itt olvashattok) úgy törik meg egy jól irányzott dél-amerikai orgiával, hogy már-már az aránytalan fellépés elleni megtorlást fontoljuk. De aztán mégis benne marad az egész élmény egy egyensúlyi állapotban, valahogy mégsem billen át a falat a harsány kellemetlenkedők sorába.

Itt most én nem éreztem ezt a minimális visszafogottságot sem. Azt éreztem, hogy a hihetetlenül finomra szeletelt lazac szétomlik a szájban, de csak azért, hogy az erőteljes öntet támadását elnyelje valamennyire. A második falattól viszont egyre inkább magukhoz térnek az ízlelőbimbók, és minden egyes ízösszetevőt elkezdték felfedezni. Ahány szín, annyi íz: tudsz külön figyelni az uborkára és annak a héjára külön, a fűszerekre, de még a díszítésként elhelyezett levélre is.

De nem sírtam el magam a gyönyörtől, szimplán csak rohadt jó volt. Ahogy a számban helyrebillentek az érzékelő szervek, úgy kezdte el érezni az agyam, hogy most rajta a sor. Mert valójában ő volt igazán kiéhezve az ízekre, és meg is kapta a lehetőséget az érzékszervek alaphelyzetbe állásával. Egyszerre öt-hat alapvető, erőteljes ízhatásban úszkált, mint Dagobert bácsi a pénzében, mindegyiket egyenként nézegette, és röhögött. Én is vigyorogtam, nem is tudtam letörölni a képemről ezt az arckifejezést.

P1180668.JPG

Igazán azonban a második fogás jött be, a fűszeres panko morzsában kisütött garnéla ugyanis kellően visszafogott volt az egyelőre lesokkolt, kissé bizsergő szájban. Arra gondoltam kapásból, hogy ilyen ízletes és puha garnélát még soha nem ettem. Persze ilyenkor rögtön elkezdesz kételkedni: biztos ez? Nem lehet, hogy csak soha nem éreztél ilyen intenzíven, és ezért ruházol fel aromagazdagsággal ételeket, amik voltaképp ugyanolyanok, mint előtte? Mi van, ha csak te változtál?

Pár napig tart az eufória, amikor mindent újra meg akarsz kóstolni, és minden izgalmas. Nagyon hálás tudsz lenni apróságokért, olyan falatokért, amiket semmire sem tartottál korábban, vagy talán nem is szerettél annyira. Pár nap után visszaáll minden a régibe, egy különbséggel: a cukor továbbra sem központi kérdés, simán lehúzol egy napot úgy, hogy egy grammot nem ettél (legfeljebb gyümölcsben). Ez nekem korábban lehetetlennek tűnt.

Így aztán egy gyakorlati tanácsot is adok a végére. Bármilyen szigorú, tartós diétába kezdenék a későbbiekben, egy sokkal szigorúbbal kezdeném ezentúl is. Utána ugyanis mindenért hálás vagy, bármennyi ételt engedélyezel magadnak egy-két hét után, végtelen lehetőséget látsz benne, nem pedig azt nézed, mit vettek el tőled.

süti beállítások módosítása