Misi cimborámmal ültünk be egy darabra a Centrál Színházba egyik este. Habkönnyű előadás volt (Francia rúdugrás címmel), ami után kedvünk támadt egy pár pohár bort meginni, mert azt úgy illik, vagy legalábbis mi így emlékeztünk. Éhesek is voltunk.
A címben látható hármas kritériumrendszert Misi fogalmazta meg, és jó ideig törtem a fejemet olyan helyen, ahol sokféle jó bor van, a felszolgáló ért is az ajánlásukhoz, jó a kaja és nyugodtan felnyeríthetsz, ha úgy tartja kedved, senki nem fog csúnyán nézni rád.
Ekkor jutott eszembe, hogy a DiVino Gozsdu melegkonyhás tesztjére invitáltak egy héttel korábban. Nem mentem el, mert továbbra is abban hiszek, hogy ha kíváncsi vagy a valódi teljesítményre, váratlanul kell érkezned, és lehetőleg nem az első napokban. Sokszor említettük ezt már a blogon, de nem győzzük újra hangsúlyozni: mi a városnak annak az arcára vagyunk kíváncsiak, amit bárki más is láthat, sajtóbelépők és hasonló kiváltságok nélkül. Ha el is megyünk meghívásokra, jellemzően nem azokról írunk.
Ez tehát remek alkalom volt, hogy kipróbáljam a DiVino Gozsdu ételkínálatát, kissé félve attól, hogy valójában kis tapasokat kapunk majd, amik inkább csak a borokat kísérik le a helyükre.
Tévedtem.
Az adagok mértani pontossággal egyensúlyoznak az elegáns és a kiadós közöshalmazában, és pontosan ez kellett nekünk. Nem akartuk degeszre enni magunkat, de azért az éhségünk megszüntetése is alapvető cél volt. A tányérokon látott cuccok kiválóan bélelték ki az üres helyeket, és hagytak helyet a boroknak is.
Ráadásul nagyszerűen voltak elkészítve. Az előttem lévő kacsahús, csakúgy mint Misi mangalicája, olyan omlós volt, hogy ha megérintetted a villáddal, elkezdett szétesni. A burgonyafánk remek volt, tökéletes ropogós-puha egyveleg, a lilakáposztát meg annyira megkívántam, hogy tulajdonképpen azért kértem ezt az egész tányért. Azért átnyúlkáltam Misi zöldségeit is megkóstolni, amik forrók, mégis ropogósak maradtak, tehát itt is tökéletes munkát végzett a konyha.
Az árak rendben voltak, főleg mert Misi fizetett. A kacsacombom 2390, a mangalica tarja 2890 forint volt körettel egyébként, utóbbi a főételek között az egyetlen négylábú. Összesen 15 ezer körül fizettünk három-három másfél decis borral (ez a "hozzad kocsmárosné" alapon ment, vagyis az árakra nem ügyeltünk) és a két főétellel együtt.
A borokat nem nagyon kell már bemutatnom senkinek, a következő öreg borász generáció fiatal kiadása a kínálat, akikről majd harminc év múlva büszkén mondjuk, hogy "nekem már akkor ő volt a kedvencem, amikor a DiVinóban locsolták a furmintját". A kiszolgálást pedig azért szeretem itt, mert nem lepődnek meg a fura kéréseken. Misi úgy szokott ugyanis bort rendelni, hogy elkezdi leírni az érzéseket, amit tapasztalni akar borivás közben (kicsit mesél a gyerekkoráról is, ha részeg), esetleg egy korábbi élményét osztja meg, amit szeretne újra átélni, de nem tudja mindezt egy borszótár választékosságával kifejezni. Nem ütköznek meg rajta, elkezdenek gondolkozni, és ajánlanak valami olyat, amire vágyott.
A hangzavar nagy, a hangfalakból mai zene szól, a lányok flörtölnek, a fiúk isznak. Minden a helyén van. Aki ezek együttállására vágyik, a legjobb hely a DiVino Gozsdu.
DiVino Gozsdu
Cím: 1075 Budapest, Király utca 13.
Nyitva: hétfő-kedd: 17:00 - 24:00, szerdától szombatig: 17:00 - 2:00, vasárnap: 17:00 - 24:00