English

Egy nap a városban

Úgy kellett Újbudának, mint egy falat burger - Semmi Extra

szucsadam 2013 november 19.

Évekig éltem a XI. kerületben, úgyhogy volt időnk összeismerkedni. A két leghangsúlyosabb dolog, ami eszembe jut erről a környékről, hogy nagyon sok a zöld (ezt imádtam), és nagyon kevés a normális hely. Ez alatt mondjuk azt értem, hogy délben vagy este is meg lehet beszélni találkozót oda, és egy kellemes, hangulatos környezetben hoznak megbízható minőségű kaját, ha úgy hozza a sors.

A helyzet sokáig nem javult. Eleinte csak az Erzsi mama ugrott be az itt lakóknak, ami aranyos, eldugott kis menüztető hely, sokat nem lehet várni tőle, viszont hangulatos a kertje. Nemrég átköltözött a kerületbe Magic Burger, meg ott van már a Hai Nam vietnami büfé az Allee mellett, de ezek tipikusan odamegyek-megeszem egységek. Nem csoda, hogy a Hadik-Szatyor páros is vonzza a népeket, az még jó menedékhely esténként.

P1180093.JPG

Ebbe a környezetbe robbant be a Semmi Extra, ami hirtelen óriási ugrást hozott. Jó áron kínál jó kaját, ötletesen kitalált a belső tér, a felszolgálók kedvesek. Belépve balra a nyitott konyha, jobbra pedig néhány asztal fogad, de a lényeg ezen túl van. Körben egy lépcső vezet le az alsó részbe, ahol már sokkal szellősebb a helyzet - főleg hogy a tükör miatt kétszer akkorának látjuk a helyet.

P1180073.JPG

P1180074.JPG

Ha az elrendezésből és az asztaloknál elhelyezett székekből nem jöttünk volna rá: ez az épület volt egykor a Bartók mozi, és a Semmi Extra ez előtt tiszteleg. Nagyon eltalálták, kicsit úgy éreztem magam, mint John Travolta és Uma Thurman egy miniatűr, budai Jack Rabbit Slim's-ben.

Délben a kötelező menüztetés folyik 300-500-as levesekkel és 625 forintos főételekkel, egyébként meg hamburgerek, tészták, saláták vannak az étlapon. Álljunk is meg a burgereknél, és folytassuk mindjárt a hely egyik legfontosabb ficsörével: a kacsaburgerrel. Többen is írtatok nekem, hogy ezt nem lehet kihagyni, a pincér is mosolyogva bólintott a rendelésen, így természetesen kitartottam e mellett.

P1180081.JPG

P1180087.JPG

Az összetevők a szokásos húspogácsa-zsemle mellett: pecsenyekacsamáj, lilahagymalekvár, sült paprika, kecskesajt, zöldsaláta, mézes-mustáros szósz. És amilyen jól hangzik, pont olyan rohadt jó is. Egyszerűen lehet rajta érezni, hogy valaki, aki ért az ízekhez, aprólékosan kikísérletezte, hogy a kacsamájjal hogyan viselkedik a szájban a kecskesajt, kettejüket hogyan erősíti a spéci szósz, és a sült paprika mit tud e mellé nyújtani. És mivel az egész kompozíció az édes felé húzza az összképet, adtak mellé egy zelleres-hagymás, savanyú szószt, amibe a láthatóan kézzel vágott sült krumplit (nagyon jó!) mártogathatjuk, hogy helyre álljon a béke. Elképesztően ötletes, és még jobb, hogy nincs belőle kispórolva semmi: pont annyi sajtot raktak például bele, ami lefedi a máj ízét. És az nem kevés. A kissé száraz zsemlén lehetne még mit javítani, és tökéletes lesz.

Egyébként meg 1090 a burger, 1490 menüben. Tök jó ár.

A Facebook-oldaluk szerint a hely gasztovonalát Sinkó Bori viszi, akivel pár éve még a Kétker-Étkemmel kapcsolatban találkozhatott, aki belefutott véletlenül a házhoz szállítós "baráti ételfutár" szolgálatukba. Láthatóan érzi, hogy ugyanolyan alázattal kell fordulni a gyorskajához, mint a legkifinomultabb fogásokhoz. Csak ilyen hozzáállással lehet ilyen fasza hamburgert készíteni.

P1180092.JPG

Szóval a hely dugig van, nagyjából mindig. Én délután kettőkor mentem, a pultnál vártam egy felszabaduló asztalra. Tegnap Évi este nyolckor ment, akkor is tele volt.

Annak ellenére van ez így, hogy még csak nemrég nyitott, és egy csomó gyerekbetegséggel is küzd. Fent nem megy a szellőzés, és tocsogunk az olajszagban. Emiatt kinyitják az ajtót, amin meg jön be a hideg. Néha a fények elmennek, ahogy a sütők leverik a biztosítékot. "Az ELMŰ-re várunk" - magyarázza sűrű elnézések között az egyébként szimpatikus felszolgáló. A moziszékek meg nagyon jók, ha hátra kell dőlni, de kajáláshoz gerincgyilkos megoldásnak tűnnek.

Szóval mindenképp az alsó részre menjetek, ha mentek. Az újbudaiaknak meg kihagyhatatlan.

Semmi Extra
Cím: 1114 Budapest, Bartók Béla út 62-64
Nyitva: hétfőtől péntekig 09:00 - 23:00, szombat 12:00 - 23:00, vasárnap 14:00 - 23:00

süti beállítások módosítása