Réka küldött nekünk egy levelet néhány hónappal ezelőtt, amiben egy kis üzletre hívta fel a figyelmünket a Bethlen Gábor téren.

A Bethlen Gábor téri kis órás a Bethlen Téri Színház kerítésébe van beépítve. Egy kis pavilonban működik, azt nem tudom hány éve, de én már egészen ovis korom óta emlékszem rá és órát is javíttattunk nála (a pontosság kedvéért a 31 életévemben vagyok).

Az órásüzletet már korábban is láttam, de sosem munkaidőben jártam arra, így azt hittem, rég bezárt. Tényleg mesebeli látványt nyújt, ahogy a hatalmas, hétemeletes bérház kolosszusa alatt meghúzódik ez az aprócska portásfülke-szerűség. Az 1929-ben épült Reiner Rezső-épület egyébként a legnagyobb lakóház, amit a második világháború előtt felépítettek, az épület tetején egy II. világháborús betonbunker láthatatlan mementóként lapul az itt sétálók feje felett. A téren nincs szobor, így ezzel kell beérnie mindenkinek.

Ami még nincs a környéken: kávézó. Errefelé beszéltem meg egyszer egy találkozót, de a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának, illetve a Péterfy utcai kórháznak köszönhetően csak egészségügyi szakboltok illetve olcsó talponállókat találtam, ezeket is inkább lehúzott rolóval. Nem kimondottan barátságos környék.

Az épület alatt pedig a már említett két-három négyzetméter alapterületű fülke, vastag kőfalakkal, bádogtetővel, ereszcsatornával. Az ÓRÁS felirat stílusából, állapotából azt látni, hogy tényleg évtizedek óta működhet itt egy iparos, a nyitott ajtó pedig arra utal, hogy ma is odabent dolgozik.

Odabent Szász Péter órásmester néz fel a munkájából, amikor belépek. Kiveszi a nagyítót a jobb szeméből, leteszi a csipeszt. Barátságos, nyugodt tekintetű ember. Körülötte egy műhely összetömörített alkatrészei: valami csizológép-féleség, egy koszos csap, asztali olvasólámpák, egy rakás kéziszerszám és még több szétszerelt óra. Karórák, vekkerek, faliórák. Mindegyik nagyon réginek tűnik.

1930 óta található itt órásüzlet - mondja Péter. Ő azonban csak 1987 óta dolgozik itt, az üzlethelyiséget Sági Sándor órásmester özvegyétől bérli.

Huszonhat év alatt eléggé megváltozott egy órásmester munkájának megítélése. Akkoriban még nélkülözhetetlen volt, hiszen mindenkinek volt órája, mindenkinek volt munkahelye, és mindenki megjavíttatta azt, ami elromlott. Most már a legtöbben mobiltelefonról nézik az időt, a Bethlen Gábor tér tehetősebb rétege már rég elköltözött Budára vagy Zuglóba, és akik itt maradtak, azok sem szívesen költenek javításra, inkább vesznek egy újabb kínai olcsóórát a józsefvárosi piacon - mondja Péter. A környéken nagyjából ez az elsődleges beszerzési forrás, és olcsóbb is egy újat venni, mint a régit javítani.

A tendencia ellenére valahogy mégsem láttam szomorúnak vagy dühösnek Pétert. Állandó félmosollyal veszi tudomásul azt, hogy ő megpróbál addig dolgozni a Bethlen Gábor téri kis műhelyében, ameddig lehet. Hogy szeretne egyszer elköltözni a környékről, de valószínű nem fog, hiszen az bolt nem megy jól, és az órajavító műhely nem lesz a kétezres évek biznisze.

Én is szeretnék abból a derűből, amit láttam az arcán. Azzal a fegyverrel mindenki terminátor.