Számtalan nyomozós sorozat fut a különböző csatornákon, de mindig érdekelt, hogy az azokban látott trükkökből és különleges eszközökből vajon mennyi az igaz. Ezért is örültem, amikor az AXN felajánlotta, hogy kerítenek egy magánnyomozót, aki elmeséli, hogyan is zajlik mindez Budapesten. Milyen egy eltűnt embert keresni, és mik a módszerek a nálunk, a nagyvárosban. Ők épp nyomozós lázban égnek, most indult a The Killing (Egy gyilkos ügy) című sorozatuk, engem meg mindig is érdekelt, hogy milyen egy IGAZI budapesti magánnyomozó. Aki ráadásul rendőrszázados volt korábban. És aki még ráadásabbul: nő!

A Nyugatinál találkoztunk Simon Erikával a Simon Magánnyomozó Irodától. Szerencse, hogy ő kiszúrt engem, mert én nem következtettem volna a külsejéből a foglalkozására. Előző nap átküldött nekem a tévécsatorna egy DVD-t a The Killing első részével, meg is néztem, és valami hasonlóan gondterhelt, az egész világot láthatóan vizsgálgató tekintetre számítottam.

Erikán semmi nem utalt a nyomozó létre, és ez szándékos. Nem látszódhat rajta, ha követ valakit, nem tűnhet ki a tömegből. Leültünk egy kávézóban beszélgetni, ő gyorsan elfoglalta magának az ajtóval szemközti helyet, átváltottunk tegezésbe, és elkezdett mesélni.

Például hogy mennyire más magánnyomozónak lenni, mint az állományban. Erika kábítószereseknél volt nyomozó, és nagyon szerette azt a munkát is. Megtanult néhány dolgot, aminek most hasznát veszi. Például tudja, hogyan kell az informátorokkal bánni. Hogy meg kell tartani a távolságot velük, mert különben kezdik nyeregben érezni magukat, és túl sokat megengednek maguknak. Tudni kell, melyik a valódi, és melyik a hamis információ, amivel csak félre akarnak vezetni. És persze hogy melyik információnak milyen magas az ára, ami persze függ az informátor személyétől is. "Ezekben az esetekben pont úgy működik minden, mint a tévéfilmekben" - mondta Erika. A rendőr nem kedveli a besúgókat, mert nekik is vaj van a fejükön, de kénytelen tartani a folyamatos kapcsolatot a bűnözőkkel, és a hasznukat veszi.

A nyomozói múltból következik az is, hogy Erika fejében ott van minden jogszabály, tudja, meddig mehet el, és mit nem engedhet már meg magának. És még egy igen hasznos dolgot örökölt: a hidegvért. Az Illatos úti lakóteleproncsban sem fél bekopogni bárkihez, mert tudja, hogy a fellépés jobban megvédi, mint egy fegyver. Fiatal rendőr korában egy ékszerboltba hívták lopás miatt, és a helyszínen lévőket nem kellő határozottsággal utasította, hogy maradjanak a helyükön. Az egyikük ki akart menni a boltból, és a ráfogott pisztolyt is ellökte, mert nem hitte el, hogy hajlandóak használni ellene. Akkor a helyszínre érkező többi rendőr oldotta meg határozott földre nyomással, hogy ne fajuljon el a helyzet.

Magánnyomozóként változatosabb a munka. Bár 80-90 százaléka megfigyelésből áll, az esetek többről szólnak, mint a kábítószer: keresni kell kutyát, macskát, ittas férfit, halottat, feleséget. De próbáljunk végigkövetni egy tipikus esetet, ezen keresztül rálátást kaphatunk, milyen egy budapesti magánnyomozó élete.

A magánnyomozó szótól nekem egy ilyen kép ugrik be: egy szivarozó alak ül egy rosszul megvilágított szobában, lehúzott reluxák előtt. Egyszer csak megjelenik egy titokzatos megrendelő, aki magáról nem sokat árul el, csak kiborít egy zacskónyi pénzt az asztalra. A nyomozó fogja magát, és bemegy egy bárba, ahol mindig megkapja az információkat, mindig ugyanattól az alvilági figurától. Ha kell, pofozkodik is egy keveset.

Ehhez képest a helyzet Budapesten: iroda a Podmaniczky utcában, egy gangos bérház legfelső emeletén. Reluxa van, le is húzták, ez a sztereotípia stimmel.

Bent ül Erika, akin ugye nem látszik a foglalkozása, mellette Horváth Simon, akin már inkább. Az iroda kicsi, tele papírokkal, mögötte egy megtermett, ravasz tekintetű volt titkosszolgálatos. Helyben vagyunk, bár egy szivar még elkelne.

Következő sztereotípia: a megrendelő. Ők mindenféle szociális rétegből kikerülhetnek, és általában nem titokzatosak. Bár volt olyan eset, hogy csak telefonon és futár útján érintkeztek a magát felfedni nem akaró férfivel (vagy nővel!), aki egy rokona feleségét akarta megtalálni. Nem tudta ugyanis, ki a törvény szerinti párja a családtagnak, ezt kellett kideríteni.

De vegyünk egy egyszerűbb esetet: eltűnt mondjuk egy fiatal lány a Teréz körúti otthonából, hogy indul a nyomozás? A magánnyomozó eleve hátrányból indul, hiszen egyrészt akkor keresik meg, amikor a rendőrség nem ért el eredményt már egy ideje. Másrészt nincs a kezükben a hivatásosok számára rendelkezésre álló eszközök, a telefonos lehallgatás, a cellainformációkból lehívható tartózkodási hely, a hivatalos szaktanácsadók és egyéb finomságok. Szerencsére ma már jó a kapcsolat a rendőrökkel, elhiszik, hogy a magánnyomozó segíthet, így az információk oda-vissza áramlanak a felek között.

A nyomozást a lakásban kell kezdeni. Megnézni a lány leveleit, a Facebook-oldalát, felhívni a barátaid, megtudni, tervezett-e valamit. Ha önakaratából ment el, az a könnyebbik eset. Meg lehet tudni a motivációkat, a deviáns magatartást, ami valamelyik irányba lökte a gyereket. Kábítószer, alkohol, rossz társaság, játékterem. Ha más keze van a dologban, az nehezebb, hiszen a motiváció valaki másé.

Nincs egy bár, ahol egy alak mindent tud, ami a városban történik. Vannak bejáratott informátorok, akik sok mindent hallanak, de ebben az esetben a lokális helyszíneket kell keresni. A kedvenceit az iskolából hazafelé, ahová egyébként is járni szokott. Egy nyomozó fejében van egy egyedi térkép, amiben a késdobálóktól kezdve a legmenőbb helyekig benne van egy csomó helyszín, ezekből sorolja ilyenkor a szóba jöhető ajtókat. De az internet ide is elért, azért ez a fejben tárolt adatbázist ilyenkor frissíteni kell az adott környék célpontjaival.

Az emberismeret is fontos. Erikával a Nyugati aluljáróján keresztül sétáltunk az irodáig, és megkértem, ha lát gyanús alakokat, mutassa meg őket nekem. Először egy azonnal gyanút keltő alakot vettünk észre, a nyomozónő egyből kizárta, hogy kábítószert vagy lányokat árulna. Valamit elad, de ránézésre nem derült ki, mit.

A másik alak inkább informátorként lenne használható, mert Erika szerint minden nap, szinte éjjel-nappal az aluljáróban áll, és beszélget az arra járó ismerőseivel. Ha valaki errefelé tűnt el, őt mindenképp meg kellene kérdezni.

Ha képet kaptunk az eltűnt személy szokásairól, megkezdődhet a tanúkeresés. Az ember azt gondolná, a tanúk önmaguktól jelentkeznek, pedig valójában fel kell kutatni őket. Egy idős bácsi, aki látta a lányt befutni a kapualjukba, nem fogja hívni a rendőrséget. Egészen addig, amíg be nem csengetnek hozzá, és meg nem kérdezik: látta-e ezt a lányt? Egy pékségben, ahol bevásárolt egy fiúval az oldalán, szintén nem sejtik, hogy esetleg ott látták utoljára. Persze ha az informátor mondjuk egész nap egy késdobálóban iszogat, célszerű erre alkalmas embert odaküldeni. Olyat, mint Horváth Simon titkosszolgálati múltjában a Janika fedőnevű munkatárs, aki mindig önként jelentkezett ilyen esetekben. Melós ruhában, a kocsmában iszogatva nagyon is otthon érezte magát, egymást itatták a célszeméllyel, és olyan információkat szedett ki az emberből, amiket egyébként csak a barátainak mondana el.

Következhet a magánnyomozók munkájának 80 százaléka: a megfigyelés. Barátokat, rokonokat, expasit, akik elvezethetnek hozzá. A lényeg, hogy a célszemély ne vegye észre, hogy követik. Ezért aztán többen erednek utána, és váltogatják egymást, Erika autójában, a csomagtartóban pedig van egy megtermett bőrönd, tele váltás ruhákkal. Fürdőruha strandra, farmer-póló párosok, elegánsabb ruha, magas sarkúval, és egy csomó sapka. Ez utóbbi kulcsfontosságú, egészen megváltoztatja a külsőnket - állítja a nyomozó. Ha a Korzóra megyünk, eljátszhatjuk a turistát, aki fotókat készít a városról, ilyenkor könnyebb is felvételeket készíteni az adott személyről. De Erika bárhol megoldja ezt feltűnés nélkül, de a titkot nem árulta el, hogyan.

Az autós követés három-négy autóval történik, autónként két emberrel, szóval ha huzamosabb ideig tart, drága mulatság is lehet a megrendelőnek (általában azért megpróbálják az ilyen megfigyeléseket pár órán belül lezavarni). A sofőröknek az egész várost majdnem úgy kell ismerniük, mint egy taxisnak, ha valamiért elveszítik a nyomát a másik autónak, fel tudják venni a fonalat. Tudni kell, hányfelé mehetett, ezekből kihúzni azokat az irányokat, amik nem logikusak a korábbi útvonalából (mert mondjuk mehetett volna arra egyszerűbben is), a maradék útvonalakra pedig elosztani a többi autót.

Volt olyan is, hogy sehogy sem találják meg a keresett személyt. Ha a célpont ügyes, és eltüntet minden nyomot maga mögött, lehetetlen nyomára bukkanni. Erika is járt így, ilyenkor jól jöhet a szerencse: hazafelé tartott, amikor a fénykép alapján felismerte a Nyugati előtt a villamosról leszálló férfit, akit éppen kerestek, de már-már feladták, hogy megtalálják. Egy belvárosi lakásig követte, így lett meg a címe, és így tudtak aztán egyre többet megtudni róla.

Vagyis nem lehetetlen egy Budapest nagyságú városban sem megtalálni valakit véletlenül, persze nem ez a leghatékonyabb módszer.

Végül tudni kell leállni, ha gyanússá válik az eset. Ha felmerül, hogy a megbízó ártani akar a célszemélynek, ügyesen el lehet varrni a szálakat. Átadni valamennyi információt, közben futni hagyni a keresett személyt.

Egy ideális budapesti magánnyomozó tehát elveszik a tömegben, és sosem szúrod ki. Lelkiismeretesen választja ki az ügyeit, és tud visszalépni vagy segítséget kérni másoktól. Ismeri a várost és az informátorokat, de használja az internet adta előnyöket, és a rendőrséggel is jó kapcsolatot ápol. Határozott, ami jól jön a lepukkant budapesti helyszíneken, tudja alkalmazni a jogszabályokat, és megbízható emberekkel veszi körül magát, akik hajlandóak egy kis lerészegedésre is, ha úgy hozza az élet.

A posztot az AXN támogatta.