Amikor elindultam Ritter Doron "Terek a korokban" című kiállításának megnyitójára, tudtam, hogy mire számítsak. Csak éppen rosszul. Arra készültem, hogy a Hollán Ernő utcai lakásgalériában néhány hozzám hasonlóan rosszul tájékozott blogger, esetleg műértő, vagy barát fog csak lézengeni, annál is inkább, mert ezeket a képeket Doron egyszer már kiállította 2004-ben, a Millenáris Parkban. Méghozzá nemtudomhányszor fogalmamsincshány méteres verziókban, szemben az itteni falikép-mérettel.

Ehhez képest az történt, hogy alig fértem be a lakásba.

Nem, nem túlzok: öt percig tanácstalanul ácsorogtam az előtérben, mert fizikailag nem voltam képes átjutni a köztem és a képek közt összegyűlt embertömegen.

No pasarán.

Aztán bekeményítettem és néhány bájos (bocs: szép) műértőlánnyal együtt behatoltunk a kiállítótérbe.

Addigra már nagyjából tudtam, hogy mire számítsak. Katona Klári nyitotta meg a kiállítást, aztán Doron is mesélt egy kicsit a képek hátteréről, amit takarásból, a falon túlról hallgattam. Kiderült, hogy Doron a nagymamája fotóit mosta össze a sajátjaival, így a műveken több évtizednyi és akár egymástól több ezer kilométerre található sorsok, hangulatok találkoznak, létrehozva egy új dimenziót. Igen, Photoshop, de nem abból a fajtából, amikor Bénike pinát rajzol Gillian Andersonra.

Doron ugyanis nemcsak olyat hoz létre, ami korábban nem volt, de olyat, amit érdemes is volt létrehozni (persze valahol a pinás Gillian is ez a kategória). És most nem arra gondolok, amikor a művész dögös csöcsös csajokat kopipésztel az ágyon ücsörgő nénik közé. Jó persze az is, de nem a csöcs, hanem a témák közti távolságból adódó feszültség hiánya miatt. Doron képein ugyanis olyan természetességgel fér meg egymás mellett a budai panelház, háttérben az alpesi hegyekkel, előtérben a tevehajcsárral, olyan magától értetődő a DJ a vidéki kocsmában, a dél-amerikai favelák a dunai rakparton, a gépágyús a strand előtt, az erőmű a medence mögött, hogy egy pillanatra az a tévképzetünk támad, hogy egy békés, harmonikus világban élünk.

Amiben tök jól megférnek egymással a generációk, a kultúrák, a kontinensek, a hitek. Nem beszélgettem sokat Doronnal, így fogalmam sincs, hogy a saját bevallása szerint is főleg terápiás célú alkotási folyamat végén szerinte valami békés vagy inkább robbanásszerű jött létre, hogy őt megnyugtatja-e, esetleg felkavarja a végeredmény, de az biztos, hogy engem feltétlenül szórakoztatott.

Terek a korokban kiállítás megnyitó from doron ritter on Vimeo.

A kiállítás november 22-ig tekinthető meg a Hollán Ernő utca 46-ban található lakásgalériában (második emelet, 21-es kapucsengő).