Nem, tényleg. Esküszöm, hogy a szakácsot Rob Marley-nak hívják, jamaicai, és főz. És tegnap az ő kajáit kóstoltam végig.

Ugyanis a Lucullus Baráti Társaság tartott tegnap egy újabb lakomát, ami annyira izgalmasnak ígérkezett, hogy én sem tudtam kihagyni. A blogon más sokszor írtunk róluk, de aki nem ismerné a társaságot: ebbe a gasztronómiai különlegességeket kutató közösséghez bárki csatlakozhat, ezért cserébe egész évben rendszeresen szerveznek különleges vacsorákat, így Budapesten ehetjük végig az egész világot. Most Jamaica volt soron.

A jamaicai konyha pontosan olyan változatos, mint a szigeten lakó emberek: keveredik benne az őslakók konyhája (pl. manióka használatával), az afrikai ízek (yamgyökér és banán), az indiai curry és az európai alapanyagok széles tárháza. Ez így együtt a jamaicai konyha, nyakon öntve a híres jerk szósszal, aztán kisütve.

A lakomára a Dohány és a Nyár utca sarkán lévő Savannah étterem-klubban került sor, ami önmagában is elég izgalmas helyszín, Afrika minden részéről kínálnak fogásokat, teljesen baráti áron. Az alagsorban egy tánctér is található, ahol ha buli van, leginkább elsőre morconának tűnő, másodikra már barátságosabb fekete fiúk táncolnak leginkább fehér bőrű lányokkal afrikai zenékre. Legalábbis ezt mondta egy ismerősöm, hamarosan én is meggyőződök róla a saját szememmel, mert kíváncsivá tettek.

Szóval ide érkezett Rob Marley, és már küldte is az előételeket: Jerk csirkeszárnyat, jerk rákot, sült cukkinin és sült plantaint ananászos és narancsos mártogatóval.

Ha már itt folyton előjön a jerk, néhány szót róla: ez azt jelenti, hogy a húst vagy halat egy fűszerekből, hagymából összeállított pácszószba mártanak sütés vagy főzés előtt, így a húson egy sötétebb, intenzív ízű, de lágy kéreg keletkezik. Ez annyira egyedivé teszi az egész fogást, hogy csukott szemmel is tudod, Jamaicában vagy. Vagy a Savannah-ban.

Megmagyarázhatatlanul vidám lett tőle a falat. Lehet, hogy az ember hozzáképzeli a szigetországhoz kapcsolódó sztereotípiákat, de akkor is egy friss, nekem teljesen új édes-savanyú ízvilágot mutatott be. Mintha a karibi gyümölcsök folytatódnának a hús ízében is, ami egyébként kitűnően, omlósra volt elkészítve. A másik meglepetés az ananászos és narancsos mártogató volt, ami meg nekem teljesen beazonosíthatatlan, talán fahéjas édességgel adott hozzá a falatok különlegességéhez. És bármit kevertem bármivel a tányéron, újabb és újabb összhangok törtek elő, természetesen folyamatos, enyhe csípősséggel.

Ezután jött egy rumos sütőtök leves a Nagy Antillákról.

Ebben a rumon kívül fahéj, szerecsendió ás kókusztej van, na meg a sütőtök, aminek az intenzív íze minden mást elnyomott. Ez a fogás is csípett, állítólag csak a fahéjtól és a szerecsendiótól, de nagyon ízletes volt, a rum háttérben maradt.

Jöttek a főételek: Jerk csirke, John Candy marhasültje bors-szószban, Kingston town Hal-curry:

Mellé a köretek: jamaicai káposztasaláta, jamaicai jerk krumplisaláta, babos rizs és fűszeres burgonyagerezdek. Meg egy kis Mary'o Anna Rasta-Pasta (így hívják a tésztaköretet):

A csirkét már bemutattam, az előételben szárny és alsó comb, itt a többi alkatrész került a tányérra. Nekem a marhasült lett a kedvencem, a szétsült állaga ugyan nem fogott meg, de az íze megint valami egészen más világba vitt el. Itt már éreztem egy kis indiai behatást, de alapvetően megint tök új élmény volt, friss, üde hatással, hülye hasonlat, de mintha feltekernénk a félhomályos szobában a lámpát. A krumplisaláta az első pár rágásra ismerős volt, de aztán kétszer is meglepett a különleges ízeivel. Később önmagában is megkóstoltam, és rájöttem, hogy nem ő lepett meg önmagában, valamelyik hússal vagy a lágy ízű, kövér hallal volt csengett össze valami ízorgiává, és ekkor jöttem rá ismét, már sokadszorra életemben, micsoda kalandok lehetnek egy tányérban. Mellettem Gábor, a Lucullus alapítója szintén erre a megállapításra jutott.

Desszertnek jött még kókuszpuding ananásszal (én egyébként is afrikai kókuszos-ananászos dzsúzt ittam az ételsor mellé, mintegy 11 decilitert), itt a konzervananász kicsit csalódás volt, de alapvetően rendben éreztem.

Hanem.

Az egyik vacsoravendég, a csokimanufaktúra-tulajdonos Szántó Tibor meglepetést hozott nekünk: jamaicai kakaóbabot nyersen, frissen pörkölve, egy durvára gyúrt 70 százalékos csokilapot, amiben még a kakaó a maga nyerseségében nyilvánul meg, és egy konsírozott csokigömböt, ami felért a legfinomabb bonbonnal, pedig egyáltalán nem volt ízesítve (csak rummal).

Olyan ízorgia volt a csokoládéban, magában a kakaó nyers ízében, amit a magas zsírtartalmú tej csak felerősített, hogy alig győztem kapkodni a fejem, meggy, virágos ízjegyek, mintha csak egy jó bort kóstoltam volna. Engem meggyőzött ezzel Tibor, aki műhelyében pont erre megy rá: a kakaó saját ízeit bemutatni, grand cru területekről származó, első osztályú alapanyaggal.

Hát ez volt nekem Jamaica. Marley, köszönöm.

Hasonló kalandokért érdemes követni a Lucullus oldalát, nem csak klubtagok vehetnek részt ilyen lakomákon.