Biztos sokan hallottatok már az új budapesti őrületről, a kiszabadulós játékokról. Ezekben bezárnak egy lakásba, ahonnan ki kell jutni, a szobákban lévő eszközöket használva, feladványokat megoldva. Az őrületet a ParaPark kezdte el, hamar lefoglalták az összes szabad időpontjukat, siker lett, utánuk pedig egyre többen mozdultak rá a dologra.

Alapanyagban jók vagyunk. Egyrészt rengeteg az üresen álló régi bérlakás, ami a célnak tökéletesen megfelel. Van azonban még egy erősségünk: egy olyan ember, aki a szabadulásban, a feladványokban és a trükkökben a legjobb. Hajnóczy Soma, a magyar bűvészvilágbajnok.

A legújabb szabadulós kezdeményezésben az ő keze is benne van. Ezért aztán a szokásosnál is nagyobb érdeklődéssel fordultam az Észvesztő felé, kíváncsi voltam, mit talál ki az eltüntetés és előteremtés nagymestere.

Este érkeztem, rajtam kívül még Ági jelentkezett kipróbálni az élményt. Így aztán ketten vágtunk neki, bezártak minket a bekamerázott szobák közül az elsőbe. Odakint rátapasztották magukat a monitorra, mi pedig elkezdtük feltérképezni a szobában található feladványokat.

Először lassan állsz neki. Nehogy már ugrálni lássanak a kamerában, nehogy már tépd a hajad, ne rágd a körmöd, csak nyugisan, ne fejts meg mindent, inkább jöjj rá, hol van elrejtve a szabadulás kulcsa. Aztán az órára nézel, a rendelkezésre egy órából elment tíz perc, ez nem fog sikerülni. Tök béna vagy.

Ezeket hallod a fejedben, aztán elhallgatnak a hangok, lassan átadod magad az élménynek. Ha nagyon rossz helyen kotorászol már egy jó ideje, vagy odakint úgy látják, hogy rossz nyomon indultál el, a zsebedbe nyomott rádió megszólal. Recsegés, instrukció, recsegés.

Az ilyen "szobában megfejtem a rejtélyt" típusú feladványokkal számítógépes játékokban találkoztam sokat gyerekkoromban, és sosem szerettem. Nem értettem, miért kattintgassak végig mindent a szobában, hogy aztán valamit eltehessek, máshol kódot írhassak fel, vagy feladványra jöjjek rá. Itt viszont, hogy ezeket a mozdulatokat fizikailag én teszem, elkezdett beszippantani a dolog. És egyre jobban idegesített, hogy megy az idő.

Ágival egyre jobb csapatot alkottunk, ahogy haladtunk előre. Egyre gyorsabbak voltunk, és elosztottuk a feladatokat. 59:59-kor robbantunk ki az utolsó ajtón, és ekkorra már olyan felfokozott állapotban voltunk, hogy kiabáltunk: sikerült. A kintiek meg velünk kiabáltak, felváltva meséltük, hol mire gondoltunk, meg hogy ők kint mit láttak. Állítólag mi voltunk az elsők, akik ketten kijutottak egy óra alatt, de ehhez hozzátartozik, hogy kaptunk segítséget rendesen.

Ezek után kaptam egy ráadást, Soma egy kis bemutatót tartott:

Totál hülye vagyok mi? Még hogy kicserélte. De ott, amikor veled történik, összezavarodsz. Viszont 0:55-nél érdemes észrevenni, milyen könnyedén nyomja ki a telefonját Soma, ami szintén felér egy trükkel.

Szóval jópofa dolog ez a szabadulós játék. Megkérdeztem az Észvesztősöktől, hogy miben különbözik - a feladványokon és Soma személyén kívül természetesen - ez a hely a többitől. Azt mondták, ők nagyon figyeltek rá, hogy minden szoba tiszta legyen. Oké, hogy lepukkant bérház, de az ember nem szívesen tapogat a sötétben, ha arra számít, hogy mindjárt valami porcica mászik a kezére. Itt nincs ilyen, bátran lehet tapogatni.

Ha meg nagyobb társasággal jöttök, egyrészt olcsóbb, másrészt nagyobb élvezet.