Tavaly elmaradt, idén viszont megint nézhetünk óriásplakátokat az 56-osok terén egészen szeptember 23-ig, a 12. ARC kiállítás témája: Jókedvvel, bőséggel. Tegnap arra tekertem, és végignéztem a plakátokat.

Elég nyomasztó élmény volt, mit ne mondjak.

A tavalyelőtti kiállításon is írtuk, hogy nagyon sötétnek tűnik Magyarország a munkákról, de akkor vigasztalt minket a szellemes munkák, sok olyan plakáttal is találkoztunk, ami kifinomultabb humorral tartja elénk a görbe tükröt. Idén erről szó sincs, szinte egytől egyig keserű, maró iróniával bemutatott kilátástalanság ömlik le ránk, nagyon kevés a kivétel. Én nem mondom, hogy erre egyáltalán nincs szükség, de az arányok annyira eltolódtak 2010 óta, hogy képtelenség élvezni a kiállítást. Én legalábbis képtelen voltam rá.

Pedig a negatív, éles kritikát is lehet érdekesen tálalni, erre néhány példa az idei kínálatból:

Nevezd át saját kézzel Budapest utcáit, tereit:

A nyertes idén:

A legmeglepőbb plakát, élő elemmel:

Dömötör László egész nap a plakát alatt ül, és azt állítja, megtalálta a minimalista művészet legalját. Sokan emlegetik a modern képzőművészet kapcsán az egyszínű, vagy fehér vászon jellegű festményeket, "ilyet én is tudok" felkiáltással. László még tovább ment, szerinte a vászon is túl sok, az alkotás lehet a nagy büdös semmi, amiről viszont bátran lehet számlát kiállítani. Így aztán a számla az alkotás, vagy valami ilyesmi, itt egy kicsit belezavarodtam a magyarázásba. Mindenesetre úgy éreztem, helyettetek is ki kell próbálnom az élményt, ezért kértem egy számlát a minimális összegről, 500 forintról.

Megkaptam:

Nem tudom, költöttem-e már valaha nagyobb hülyeségre pénzt. De ez az élmény legalább megmaradt a kiállításról.