Az Egy nap a városban bloggereként az a sorsom, hogy gyakorlatilag minden napra jut egy meghívás valami menő étterem ebédjére, vacsorájára, kóstolójára. Pokoli élet ez, komolyan mondom. Ha engednék a csábításnak, egyik konfitált kacsacombból zuhannék a másik tempurált zöldborsócsírába, de többnyire képes vagyok nemet mondani, és inkább azokat a helyeket felkeresni, amik saját elhatározásból érdekesek. Amikre senki sem hívja fel a figyelmünket, legfeljebb ti.

Néha azonban simán kivételt teszek, ehhez azonban fontos, hogy elég érdekes legyen a meghívás.

A Sofitel és a mindenféle francia intézetek szervezte ebéd kétség kívül ilyen volt. Meghívták ugyanis Jean-Marc Notelet séfet, a párizsi Le Caius étterem szakácsát, akit egyébként csak a fűszerek mestereként emlegetnek, hogy tartson nekünk bemutatót a legérdekesebb fogásokból, alapanyagokból, fűszerekből, amikből dolgozik. A meghívóból is kiderült, hogy átlépünk a szokásos, "kóstold meg, azt szevasz"-tempón és itt valamiféle intim, bensőséges viszonyt építhetünk ki az étellel, amit aztán a fogainkkal apróra őrlünk, majd heherészve megemésztünk.

Megmondom nektek őszintén, még az életben nem hallottam korábban Jean-Marc Notelet nevű séfről. Ez egyébként a francia szakácsok 99,9 százalékáról elmondható, szóval az állításból semmi sem következik. Mindenesetre amint megkaptam a meghívót, bepötyögtem az iPaden a Google Mapsbe az adatokat, és már csekkoltam is a Street Viewban, hogy fest az étterme:

Tetszett a hangulata, így igent mondtam a meghívásra.

Hiba lett volna másként dönteni.

Jean-Marc Notelet ugyanis szigorúsága mellett is remek hangulatot varázsolt a séfasztal köré, egész egyszerűen azért, mert megkérdőjelezhetetlen tehetség, aki csodálatos dolgokat tud művelni az ételekkel.

Az esemény a szaglással kezdődött, körbeadott mindenféle fűszereket, és el kellett mondanunk, mi jut eszünkbe az illatról. Hangsúlyozta, hogy ne fűszerekre, hanem régi emlékekre gondoljunk. Egy magyar gyereknek persze határozottan más élményei vannak, mint egy franciának, engem ugyanis a spéci curry, a himalájai bors és a többi csoda az égvilágon semmire sem emlékeztetett. Legalábbis a Bedeko-Kemping bicikli-Balaton-vonalon semmit sem tudtam felidézni, ami csak egy kicsit is a tonkababra emlékeztetett volna.

Ettől függetlenül a fűszerek csodásak voltak. Többségük itthon nagyjából beszerezhetetlen, de néhány közülük még Párizsban is csak hónapig tartó kutatómunka és egyeztetés után kerül a séfhez, igazi különlegességek ezek. Bizonyos szempontból persze értelmetlenné is teszik az írást, hiszen az illatokat képtelenség szövegben átadni, ezeket szagolni kell, nem írni róluk, de hát ennyi az eszköztáram, ezzel kell főznöm.

Akárhogy is, mutatok azért néhány képet a fűszerekről, hogy legalább egy lépéssel közelebb kerüljünk hozzájuk:

A szaglás után jöttek az ételek, amiket a korábban megismert tégelyekből fűszereztek. Volt keszeg kristálycukros-rizs ecetes-osztriga szószos-szezám olajos szósszal, ami mellé gyöngyhagymákat, snidlinget és gyömbért rakott Notelet.

Aztán jött a kacsacomb muntoc fehérborssal, babérral, kakukkfővel, olíva olajjal, hagymával, barna cukorral, csillagánizzsal, fahéjjal, korianderrel, turbolyával, tárkonnyal, meg egy kacsamell, aminek nagy lelkesedésemben elfelejtettem felírni a hozzávalóit:

Végül a muscovadóval, friss narancslével, hosszú paprikával, vaníliával, citromfűvel két és fél órán át sütött ananász:

A nagy bűvészkedésnek az lett az eredménye, hogy egészen új dimenziók másztak elő az ételekből. Amit Jean-Marc Notelet művelt, az nem elfedte, inkább kiemelte az alapanyagok sajátosságait. A fűszerek olyanok voltak, mint amikor egy tökéletes, húszmilliós hifi találkozik a kedvenc, rongyosra hallgatott dalunkkal: olyan hangok, finomságok másznak elő a zenéből, amikre addig nem figyeltünk fel, akárhányszor játszottuk le a felvételt. Ugyanígy finomodott a kacsa és az ananász a fűszerek ölelésében.

Nem tudom, mi a végkövetkeztetés. A posztok végén ugye ajánlani szoktam a helyeket, amikről írok, hiszen csak azokat az élményeimet írom meg, amiket ajánlásra érdemesnek tartok. Az viszont elég hülye tanács lenne, hogy ha tehetitek, ugorjatok be Le Caius étterembe, és egyetek egy jót.

Ez viszont nem hülyeség: tanuljatok és szerezzetek be jó fűszereket, mert csodákat lehet művelni velük.