Rég megírtam már ezt a posztot, de bizonytalan voltam a publikálásban. A magyaros kajákat kereső sorozatunkban ugyanis étlapról választható, elfogadható árú ételekre koncentrálunk, a Fülemüle azonban az átlagnál drágább (és jobb minőségű is), így a teszteléskor ebédmenüt fogyasztottunk. Amit utólag kizáró körülményként értékeltünk. Hogy mégis élesítem most az írást, annak egyetlen oka van: múlt pénteken elhunyt az étterem legendás tulajdonosa, Singer András, aki a tesztelés időpontjában is ott ült az étteremben. Én ugyan nem ismertem, de tudom, hogy nagy jelentősége volt a budapesti gasztronómiában, szóval most áthágjuk a sorozat szabályait, és Singer úr emlékére élesítem a legújabb epizódot.
Elég sokan ajánlottátok ezt a nyolcadik kerületi éttermet a Kőfaragó utcában, ami a Kádár, a Róma ételbár és a Nótafa után a negyedik szereplője a házias, megfizethető magyaros éttermeket bemutató sorozatunknak. Annyiban a Kádárhoz áll közel, hogy ez is Pesten van és ez is hagyományos magyar-zsidó konyhát visz, ahol szombaton a sóletté a főszerep.
Máskülönben élesen elválik a többitől: ez is retró, de nem a kockás terítős, alsó-középosztálybeli értelemben, mint a másik kettő, a Fülemüle inkább úgy fest, mintha a gulyáskommunizmust egy időgép segítségével megpróbálták volna átmenteni 2012-be, de az időutazás közben egy hiba folytán felszippantotta volna 1931-ből egy polgári étkezdét és a komplett 1993-as évet.
A hely összességében barátságos, családias, tele személyes tárgyakkal, fotókkal az meg a Moszkvát is megjárt tulajdonosnak, Singer Andrásnak köszönhető, hogy minden tele van a szocialista-kommunista relikviákkal. Ezekkel díszítettek ott bent mindent: van tábla a Kisz Moszkvai Városi Bizottságától és a Moszkvai Ifjúsági Klubtól, fotó örökíti meg az épp fogyasztó Horn Gyulát és Gyurcsány Ferencet, és van egy másik fotó is egy gyermekről, aki egy "Köszönjük Feri"-feliratot szorongat a kezében. A mérleg nyelve erősen balra billenne, de a jó konyha végső soron mindig középen áll, éppen ezért a Horn fotótól néhány méterre tökéletesen megférnek a főpapokról készült portrék, ahogy a Navracsics-fotó sem akar leesni a falról Gyurcsány közelsége miatt.
Nem csodálatos?
A hely egyébként a híresen aktív törzsvendégek ellenére is tök üres volt negyed háromkor, csak engem kellett kiszolgálnia a nagyon udvarias pincérnek, meg időnként Singer urat, aki jó tulajdonoshoz méltón többnyire odabent ücsörög.
Elsőként húslevest kértem finommeltélttel. Nem volt olyan erőteljes, olyan zsíros, mint a Róma ételbár levese, de ez is teljesen rendben volt, sőt, sokak ízlésének talán jobban meg is felel a Fülemüle visszafogott fogása. Az alapanyagok itt is frissek, igazi zöldség, igazi fűszerek kerültek a levesbe, látszott az is, hogy a mellé felszolgált paprikát is azelőtt vágták fel, hogy kihozták volna nekem. Rendben volt na.
Második fogásnak sertésszelet rostont kértem házi savanyúkkal, ami így néz ki az étlapon túl:
Tökéletesen elégedett voltam. Bár déli ajánlatról van szó, a hús frissen sült (várni is kellett rá, ami mindig jó jel, hallottam, ahogy serceg a roston), szaftos volt, meleg, bátran fűszerezett, ami mellé kiváló választás volt a savanyús tál. Végre nem krumpli vagy rizs, ez a házi válogatás (persze ipari mennyiségű kenyérrel kiegészítve) megadta a zabálás önfeledt örömét, amit annyira keresünk ebben a sorozatban. Csak a kenyérrel volt bajom, valami izgalmasabb és főleg frissebb péksütemény illene ide.
Végül jött a mézes-mákos palacsintametélt, ami elég brutális lezárása az ebédnek, főleg a mindent elfedő porcukor miatt, de volt benne zsiradék és mák is bőven, mézből lehetett volna valamivel több.
Ezzel együtt a Fülemüle teljesen rendben van. A három fogás délben 2100 forintba kerül, ehhez jön az ital ára és a felszolgálási díj, körülbelül 2600 forintot szánjon az ebédre, aki ide téved.
Vagy inkább tudatosan: ide megy.