Ismét egy híres lépcsőházba látogattam el. Régóta foglalkoztatott, milyen is belülről a Magyar Szecesszió Házának otthont adó épület, így amikor az egyik nap arra jártam, a megszokott módon kezdtem toporogni a bejárat előtt, várva egy lakó kapunyitására.
Egy hölgy ült pár méterrel arrébb, a kávéház bejárata melletti asztalnál, és feltűnően vizsgált. Szinte tapintani lehetett a gyanakvást, a betörésgyanút, bizalmatlanságot, amit a lépcsőháztúráimon a lakók felől rendszeresen árad felém. Ezért aztán inkább megelőztem a kérdést, és megkérdeztem, hogy ha itt lakik, beengedne-e. Ha szépen megkérem, beenged. Szépen megkértem, beengedett.
Egy kis történelmi áttekintés, mielőtt beléptek velem az ajtón. A házat Vidor Emil tervezte 1903-ban Bedő Béla, a kor neves műgyűjtője részére. Ez az egyik legeredetibb alkotása, ami a belga Horta és Hankar hatását mutatja - az itt ellesett stílushoz azonban magyaros mintákét is kevert az építész, a Zsolnay gyár majolikáival. Vidor Emil nagy gondot fordított az épület belső kialakítására is, előre tervezett falfestményeket, színes üvegezéseket és csiszolt üvegeket említ meg a korabeli leírás.
A házzal azonban kicsit elbánt az idő, az egyedülálló pávafark-íves, fakeretes portált lebontották, és szögletes ablaksorral uniformizálták a látványt. 2002-ben Vad Tivadar építési vállalkozó szeretett bele az épület homlokzatába, amikor a szemközti banképületen dolgozott. Nem sokkal később már a Honvéd utca 3-as házszám felett dolgozott, helyreállította a homlokzatot, és megszerzett magának egy jelentős szeletet a házból. Neki köszönhető a kávézó és a szecessziós kiállítás is az épületben. A Magyar Szecesszió Házának weboldalán fotókon is jól látható a különbség a felújítás előtti és utáni állapotokról:
Hát ezekkel az elvárásokkal indultam a belső tér felé.
Az ajtón belépve kétoldalt aranyfényű virágminták fogadnak egy különleges, a házra jellemző ívű keretben, felettük egy még különlegesebb kovácsoltvas lámpával. Egy lépcső következik, majd egy fakeretes ajtó, amin belépünk az előtérbe.
Itt, ha felnézünk, egy korabeli luxuslakásba illő csillárt pillantunk meg a fejünk felett, balra pedig a kicsit kopottas lifttel szemben kezdődik a lépcsősor, egy egészen különleges felütéssel:
Felfelé haladva minden fordulónál egy-egy színes üvegablak fogad, ami a lépcsőfordulónál kialakított, íves nyílással van tökéletes összhangban. Fantasztikus, hogy bármerre nézek, minden mindennel összecsendül, és ez nem valami megszokott, jól bevált tucatszimfónia, hanem egy ritkán látott igénnyel, és ötletek százaival megalkotott koktél.
A bejárati ajtók is passzolnak az összképhez, ahogy valamilyen furcsa módon a Zsolnay majolikák is:
De még a lift is, ha jobban meggondolom:
A maradék képekből egy galériát is összeütöttem nektek: