Folytatjuk a sorozatot, amiben a megfizethető, színvonalas, magyaros éttermeket keressük, azokat a helyeket, ahová szívesen visszük a hozzánk látogató külföldit: látod, ezt ettem én gyermekkoromban, ezt ettük mindannyian. Ilyen a magyar konyha.

Ti is ajánlottatok egy rakás éttermet, ezek közül választottam egyet. Egy olyat, ami kiesik a belváros nyüzsgéséből, a kék metróvonal végén túl, kertes házak között bújik meg, az Ady Endre út 37. szám alatt. A Nótafa Vendéglő:

Egy múltjára különösen büszke helyről van szó, ugyanis 1980 óta üzemelnek, és állításuk szerint 32 év alatt a XIX. kerület egyik legkedveltebb éttermévé váltak. Ezt igazolja, hogy amikor délután fél kettő körül meglátogattuk őket, szinte tele volt a kerthelyiség, és a megürült asztalokra pár perc alatt új vendégek ültek. Az udvar egyébként nagyon hangulatos, hatalmas gesztenyefák adnak árnyékot a vendégeknek. A székeket és az asztalokat viszont nem ártana lecserélni.

A pincérek olyan gyakorlottan forognak, mintha egész életükben itt dolgoztak volna. Egyébként mind nagydarab ember, és mivel sejthető, hogy többé-kevésbé a Nótafa kosztján élnek, tudtam: a szakácsok nem éppen a reformkonyha hívei. Nem is baj, ezért jöttünk, tobzódni a magyaros közhelyekben.

Az étlap terjedelmes, nagyon és gyanúsan terjedelmes, több mint száz étel közül lehet választani, ami sosem jelent jót. Ennyiféle ételt friss alapanyagokból, jól elkészíteni nagyon nehéz, hacsak az egyes ételtípusok alig térnek el egymástól. Éppen ezért én rendeltem egyet a számtalan sertésborda alapú étel közül (Avar módra), míg Évi harcsapaprikást kért túrós csuszával. Előételnek ketten kértünk egy adag halászlét.

Úgy tűnt, egy fél leves és egy főétel elég lesz kettőnknek. Fogalmunk sem volt, végül mennyire igazunk lesz.

A halászlét gyorsan kihozták, mellé friss kenyeret is tettek, letakarva. A friss kenyértől jó kedvem lett, a halászlétől még jobb.

Pakoltak bele harcsát rendesen, a szálkák miatt ugye nem kellett aggódnom, az íze pedig igazi nehézfiúra vallott: paprikás, fűszeres, intenzív, és a léből sem sajnálták a halat, megfelelően sűrű volt. Nem finomkodtak, nem is ezt vártuk.

Miután ketten megettük a levest, úgy elüldögéltünk volna még egy fél órát, de nem volt rá esélyünk. Hamarosan érkezett két akkora tányér étel, hogy amikor közeledtek vele, azt hittünk, a szomszéd asztal rendelt valami négyszemélyes tálat. Ahogy letették elénk a tányérokat, mintha a szomszéd asztalnál csörrent volna fel a hamutartó. Bumm.

A minőséggel viszont itt sem volt probléma. A két hatalmas, kéttenyérnyi húsra (amiből egy is sok lett volna egy étkezésre) bőségesen pakoltak jófajta tejfölt, és sajtot, ez utóbbi is rendben volt: békebeli trappista ízű, nem a legolcsóbb, ami kapható. A két, húsból készült lángos alatt vagy fél kiló köret bújt el, a krumplit kézzel vágták, és noha láthatóan kicsit megnyomódtak a sütés előtti ömlesztett tárolástól, teljesen rendben voltak. A rizs pergő, száraz, mint afféle magyaros éttermi rizs.

Lássuk a harcsapaprikást. Ebben sem kell a finoman egymásra illesztett ízkombinációkat keresni, viszont a kóstolás után az sem marad kérdéses senki számára, milyen is a magyar konyha. A gondosság, a minőségre való törekvés viszont az itt elvárható szinten teljes mértékben jelen van: a hal friss, a tészta ugyan nem kézzel készült, de a kereskedelemben kaphatóak közül a jobbak között van, a pirított szalonna meg annyira füstölt, hogy láthatóan esze ágában sincs a a háttérben meghúzódni, és némi sóval és zsiradékkal segíteni be a falathoz. A hal kapott paprikát és fokhagymát rendesen, egy izmos anyagot készítettek a harcsából, ebbe az összképbe a túró már nem tudott semmit hozzáadni. Az olyan volt, amilyen a boltokban is kapható: jellegtelen.

Természetesen nemsokára csomagolásra jelentkeztünk, Évi a harcsapaprikás négyötödét küldte vissza, én az Avar-sertésem több mint felét. Még három étkezésre elegendő étellel távoztunk tehát.

És az árak: a két főétel egyenként 2200 forint volt, a leves 1400 forint, ami, tekintve az alapanyag minőségét és mennyiségét, teljesen elfogadható. Nem itt ebédelünk tehát a legolcsóbban, de az biztos, hogy senki nem marad éhes, és megtaláljuk a magyar konyhának azt a vidám, féktelenül örömzabálós arcát, amit meg szeretnénk mutatni.

Szeretnéd megismerni a kedvenc helyeinket testközelből, szerepjátékot játszani, miközben intenzíven angolul is tanulsz? Jelentkezz az Egy tökéletes nap a városban túránkra, és mind megkaphatod egyszerre.