A Makrancos Katát olyan ügyesen értelmezték újra, hogy a legtöbb nézőnek most először van esélye megértenie, milyen hangulat lehetett 500 éves Shakespeare előadásain.

Nem nagyon akartam elmenni a darabra. Még hogy Makrancos Kata. De ez volt a bérletünk utolsó előadása, nem volt választásom, el kellett mennem rá.

Semmi jóra nem számítottam.

Éppen ezért izgalmas volt átélni, ahogy a teljes elutasítást felváltotta az elfogadás, majd fokozatosan megjelent az érdeklődés, végül a vegytiszta rajongás.

Hogy a Vígszínház Makrancos Kata című előadása az évad egyik legszórakoztatóbb nagyszínházas darabja, az számtalan körülménynek köszönhető. Legelőször is természetesen Varró Dánielnek, akinek majdnem minden fordítása önálló, tökéletes munka. A fickó még nincs 35 éves, ehhez képes pofátlan életművet és minőséget rakott le az asztalra, több ötlet, humor, eredetiség van egy-egy mondatában, mint számos művész egész életművében. Varró úgy frissítette fel a félezer éves darab szövegét, hogy talán most először van lehetőségünk átélni azt az élményt, amit Shakespeare közönségének a saját korában. Varró egyszerűen lenyeste azt, amire már nincs szükség, hozzátette azt, amit a kor megkívánt és úgy varázsolt tökéletes korszerű darabot a Makrancos Hölgyből, hogy semmi sem veszett el az eredeti hangulatból, mondanivalóból. Ha valaki át szeretné élni mindazt, amit az 1500-as évek végén a The Theatre majd a Globe közönsége, azt a lendületes, szenvedélyes, vicces, élettel teli előadást, ez a darab kötelező.

Főleg, hogy Gothár Péter rendező, és a többiek jelmezestül, díszletestül (megint Gothár) szintén teletömték ötletekkel a darabot. A Markancos Kata minden jelenetében van valami eredeti, ezek együttese segít lekötni a nézőt közel három órán át (incl. szünet), meg persze a színészi játék, főként Börcsök Enikőé és Nagy Erviné. Ők ketten alakítják a főszerepeket: Börcsök Katát, az elviselhetetlen, nagyszájú idősebb lányt, akit férjül kell adni, mert csak utána házasodhat húga, Bianca, akinek viszont számtalan kérője akad. És Petruchiót, az élveteg nemest, aki a hozomány miatt úgy dönt, feleségül veszi az elviselhetetlen Katát, majd ha már így adódott, be is töri a lányt.

Kettejük játéka lényegében maga a színház. Az, amiért létrejött. Nem valami finomkodó, nehezen értelmezhető, mindig másik értelmezési síkon jelentkező performansz ez, hanem tiszta, brutálisan erős színház. Nagy Ervin hibátlanul hozza az alapvetően macsó, sokszor szemét, de érthető szándékú és mindig végtelenül vicces Petruchiót, Börcsök Enikő meg az elviselhetetlen, de saját viselkedése miatt magányosságra ítélt, aztán Petruchiónak folyamatosan engedő, végül teljesen megnyíló asszonyt.

Ám amíg eljutunk a végkifejletig, annyiszor fogunk önfeledten, visítva röhögni a zsöllyébe süllyedve, mintha valamilyen vicces drogot kevertek volna az ásványvizünkbe a büfében.

A tökéletesre csiszolt szöveg és előadás mellett ezt segítik az abszurd jelenetek is, például amikor Hortensio, Lecentio és egy félreértés miatt Biondello egyszerre mutatja meg a pöcsét a közönségnek. Vagy amikor Bianca, miután szétnéz a nézőréren, nem akarja megcsókolni férjét, mert "Mindenki minket néz". De leginkább, amikor Petruchiót próbálják lebeszélni a vad Katáról, mire az szenvedélyes és nagyon vicces monológba kezd saját bátorságáról, erejéről, és a nagy lelkesedés közepette úgy vágja le a szolgája fejét, mintha az a fokozás legtermészetesebb módja lenne (nyugalom, ebben a darabban Grumio visszakapja a hiányzó testrészt, és boldogan játszik tovább).

De van még számtalan olyan apróság, amitől a darab élővé válik, például amikor Petruchio egy forró serpenyővel jön be a jelenetbe, amitől rögtön olajszag lesz az egész színházban, és megsüt előttünk egy tojást, vagy amikor az esküvője közepén rájön a szükség, kiáll a színpad szélére, és jelzi, hogy akkor ő most nekiáll pössenteni. A második sorban ülve, Hortensio, Lecentio és Biondello pöcsvillantása után tökéletesen életszerűnek tűnt, hogy akkor mi most le leszünk hugyozva, de szerencsére idáig nem jutottunk el: a Vígszínház Makrancos Katája elmegy a végsőkig a szórakoztatásban, de sosem lépi át ezt a határt. Igaz, nem is kapcsol kisebb sebességre.

Valami ilyesmit képzelhetett el ötszáz éve Shakespeare. Mázli, hogy eljutottam a darabra.

A Makrancos Katát még június harmadikán és negyedikén játsszák ebben az évadban.