Ha meglátom a Bónusz Brigád akciói között a Nobu ajánlatát, azonnal kattintom a bejelentkezést, és őrült módján nyomogatom a Megveszem gombot. Szerencsére viszonylag gyakran megtehetem ezt. A fantasztikus fogásokat felvonultató japán-perui étterem a Gault Millau legutóbb kiadott könyve szerint Budapest legjobbjai között van, és egy ilyen helyen féláron enni szuper lehetőség. Nem mondom, hogy szép dolog tőlem, amiért szinte csak bónusszal járok ide, de az árfelezéssel egy erős lélektani határt lépnek át nálam, így például amikor legutóbb egy Omakase elnevezésű menüt kínáltak 10 ezerért, rögtön hármat is vásároltam. Egyet Csabával fogyasztottunk le múlt héten - ő is vett egyet -, a másik kettőt Évivel eszem majd le a hét végén.

(gonosz kacaj)

A leírás szerint:

Omakase – annyit tesz: „szívből adjuk”. A kifejezést japán éttermekben használják akkor, amikor nem a vendég válogat az étlapról, hanem behunyt szemmel rábízza magát a séfre, aki a saját elgondolásai alapján állítja össze számára a menüt, méghozzá többnyire olyan alapanyagokból, amelyek egyébként nem szerepelnek az étlapon.

Megérkeztünk tehát egy dolgos nap után a félhomályos étterembe (a képek minőségéért ez a felelős, a Nobuban nem könnyű fotókat készíteni), a pincérek szokásos rövid üdvözlő kiabálása jelezte a megérkezésünket, mutatták a helyünket. Alig ültünk le, a welcome drink azonnal jött - mindketten egy Lychee Martini koktélt kaptunk -, nem sokkal később pedig az első előétel, ami az új stílusú lazac sashimi névre hallgatott.

Nem bonyolítanám túl: remek kezdés volt.

Ezután jött egy olyan Bébi spenót saláta grillezett rákkal, hogy a fal adta a másikat. A zöld leveleken fűszerek, ropogós póréhagyma, parmezán sajt és szarvasgombaolaj feledtette el teljesen, hogy miért eszem ritkán salátát, a rákok pedig szintén a nobus intenzív fűszerezés jegyében robbantak kellő savanyúsággal-édességgel a szájba. Semmi finomkodás, ezt már szeretjük.

Következő: ropogós kacsamell eringhi gombával és borsos teriyaki szósszal:

A kacsamell állaga tökéletes, rozéra sült, pont a kellő ellenállást fejti ki a fogak között, a puha gomba szétomlik mellette szinte csak a nyelvünk érintésétől. A teriyaki szósz sűrű, szirupszerűen csorog le a falatról, és az egész fogás ízét olyan intenzíven meghatározza, hogy ha be lenne kötve a szemem, egyből kiáltanám, hogy a Nobuban vagyunk.

Sistergő tálban sült mangalica "toban yaki" fűszeres perui mártással a következő állomás. A kacsamell után a mangalica elég meglepő alapanyagnak tűnt, de végül is előre beígérték, hogy a menüsorban egy kis magyaros vonalat is becsempésznek. A húson japán gomba, spárga, az egész fogást szakéval flambírozták, és azonnal kirohantak vele a konyhából. Ez annyit tesz, hogy a tányérfedél levételekor még erősen sistergett a hús és a zöldségek, valahogy így:

Egyébként nagyon ízletes, csípős, erős fűszerezésű fogás ez is, a legizmosabb az egész sorban. A mangalica állaga nem volt tökéletes, és az íze sem hozta azt, amit vártam. Picit kilógott a sorból, összességében persze ez is remek fogás, de nem az, amiért visszajárnék ide.

Amikor megláttuk a következő fogásként elénk hozott szusit, már tudtuk, hogy innen levezető fázisba érkeztünk.

Kicsit csodálkoztunk is, hogy ilyen hirtelen szakadék elé állítanak, és a szuperintenzív főétel után rögtön finomra kellene hangolni kellene az ízlelőbimbókat, de aztán benyomtuk az első tekercset, és rájöttünk: pontosan tudják ők, mi kell a szájnak, nem kell itt aggódni. A tekercsbe ugyanis puha páncélú rákot csempésztek, ami azon túl, hogy pontosan annyira ropogós, amennyire kell, az előzőkhöz hasonlóan intenzív fűszerezéssel kombinál, ezen a rizs tompít csak.

És a desszert, amiért most újra elmorzsolok egy könnycseppet. Maracuja brülé kókuszhabbal, kókuszpehellyel és kókuszfagylalttal.

Erről nem tudok semmit elmondani, kóstoljátok meg. Amikor a gyomrotok már azt üzeni, hogy elég, ideje lenne a vízen kívül valami egyéb enyhítő csomagot leküldeni, akkor jönnek ők. A szájban végtelen izgalmak közepette egyesül a maracuja és a kókusz tökéletes kivonata, és miután lenyeljük, a gyomortájról is hallunk még egy hangos "köszi"-t. Csodálatos lezárás.

Mivel a bónusz brigádos kedvezmény tartalmazta a szervizdíjat is, a végén csak azért a másfél liter vízért fizettünk, amit betermeltünk a fogások mellé. A bónusszal egyébként 10 125 forintba került a menüsor, ez ahhoz viszonyítva nagyon alacsony, hogy az étlapon csak a kacsamelles főétel 4900 forintért szerepel. És tökéletesen hozza azt az élményt, amit nem sok étterem tud: egyszerre éljük át az önfeledt zabálás és az óriási gonddal elkészített, mesteri konyha élményét.

Mondtam már, hogy még egyszer végigeszem az egészet? Már alig várom.